Blair szemszöge
Bevallom
egy kicsit meglepődtem Leeteuk szavain. Olyan kedvesen és őszintén bókolt. Bár
Donghae után már nem hiszek az ilyenekben.
- Hát köszönöm. –kortyoltam bele az italomba zavartan.
- Nem akartalak zavarba hozni, csak a véleményemet mondtam
el. –mentegetőzött.
- Semmi baj. –néztem rá mosolyogva- És neked van
kiszemelted?
- Nincsen. Nehéz olyan lányt kifogni, aki magamért szeret és
nem a pénzemért vagy a hírnevemért. –válaszolt szomorúan.
- Hidd el meg fogod találni az igazit. –simogattam meg a
kezét kedvesen.
Sokáig beszélgettünk még, majd úgy döntöttünk, haza megyünk.
Fáradt voltam, így egyből elaludtam. Másnap nem kellett korán kelnem, ezért
sokáig aludtam.
A telefonom ébresztett fel. Kómásan kerestem a kis
szekrényem tetején a zenélő tárgyat.
- Háló? –szóltam bele kómásan.
- Szia kicsim! Felkeltettelek? –hallottam meg JuHwan
hangját.
- Igen, de nem gond. Baj van?
- Ma ráérsz ebédidőben? Elvinnélek étterembe.
- Ráérek, de miért?
- Honnan veszed, hogy hátsó szándékom van?
- Tudom.
- Majd elmondom. Akkor délre ott vagyok érted. Szia kicsim.
- Szia. –tettem le a telefont.
Felkeltette a kíváncsiságomat. Tudtam, hogy valami fontos
dologról akar velem beszélni.
Kicsit feküdtem még az ágyban, majd időben elkezdtem
készülődni.
Délelőtt pár perccel csöngettek is. Ilyen hamar ideért
volna?
- Szia, hamar jöt…tél. –döbbentem le, ahogyan kinyitottam az
ajtót. Nem éppen az az ember állt ott, akire számítottam.
- Mást vártál? –kérdezte mosolyogva.
- Ami azt illeti igen. Most nem éppen alkalmas. –próbáltam
elküldeni.
- Csak nem randitok van? –kérdezte gúnyosan.
- Nem tartozom neked magyarázattal. Mit keresel itt? És
kérlek gyorsan mondd.
- Csak látni akartalak. –mondta szomorúan.
- Láttál, mehetsz is. –csuktam volna be az ajtómat, de nem
engedte.
- Miért viselkedsz így velem?
- Még kérdezed azután? –fakadtam ki.
- Nem, megértem. És nagyon sajnálom az egészet, én tényleg
nem úgy gondoltam.
- Már mindegy. Egy bocsánatkéréssel, nem fogom elfelejteni.
–ebben a pillanatban jelent meg JuHwan. Amikor meglátta Donghaet, nagyon
meglepődött.
- Sziasztok! –köszönt illedelmesen, majd egy lágy csókot
lehelt ajkaimra.
- Hozom a táskámat és mehetünk is. –mentem be, összeszedni a
cuccaimat. Felvettem a cipőmet és már az ajtóban is voltam.
- Majd találkozunk még. –mondtam Donghaenak. Ezzel
elindultunk az étterembe.
Nem volt messze a lakásomtól a hely, ahova mentünk.
Rendeltünk, majd ő szólalt meg.
- Miért volt ott Donghae? –kérdezte idegesen.
- Csak meglátogatott. Semmi komolyabb. –válaszoltam
nyugodtan.
- Nem tetszik nekem az a fiú. Kérlek, ne legyél vele sokat!
–mondta kimérten.
- Mi? Te most megtiltod, hogy találkozzak vele? –néztem rá
kérdőn.
- Csak nem tetszik, hogy vele vagy.
Donghae szemszöge
Fájó szívvel mentem el Blairtől. A tudat pedig, hogy most
éppen jól érzi magát a kis barátjával megőrjített. Velem kéne jól éreznie
magát, nem mással.
Elindultam az SM-hez, mert próbánk volt. Szomorú kedvvel
csináltam végig, majd késő este értünk haza. A fiúk kérdezték, hogy mi bajom,
de nem válaszoltam. Csak Eunhyuk tudott róla.
Másnap reggel időben felkeltem. Nem nagyon tudtam aludni.
Egész délelőttöm szabad volt, így elmentem sétálni a városba és élvezni a
szabadidőmet. Benéztem pár boltba, vásároltam néhány cuccot. Aztán megláttam
Blairt. Egyedül volt és telefonált. Gyönyörű ruha volt rajta, imádtam a
stílusát. Olyan kifinomult, nőies még is dögös. Mint ő maga.
Követni kezdtem. Mikor befordult az egy kis utcán, láttam,
hogy három fiú ment utána. Gyorsabbra vettem a tempót. Az egyik megragadta a
karját, ekkor vette észre őket. Rémületet láttam az arcán. Nem is csodálom.
Kitépték a kezéből a táskát, mikor ellöktem az egyiket hátulról. Napszemüveg
volt rajtam, így nem hiszem, hogy megismertek.
- Azonnal tűnjetek innen, ha nem akarjátok a rendőrségen
végezni. –mondtam keményen és határozottan. Kis gyáva senkik voltak, rögtön
elrohantak.
Blair szemszöge
Szörnyen megijedtem, mikor valaki megragadta a karomat.
Három srácot láttam meg.
- Szia cica. –mondták kajánul.
- Mit akartok? –estem kétségbe. Senkit nem láttam a
közelben, így egyedül voltam.
- Tudod te azt. –mondta és kikapta a kezemből a táskát.
Könnyek gyűltek a szemembe. Ekkor valaki ellökte tőlem a támadómat. A
könnyektől azt se láttam, ki az.
- Azonnal tűnjetek innen, ha nem akarjátok a rendőrségen
végezni. –hallottam meg egy férfias hangot. Futva rohantak el a támadóim. Sűrűn
vettem a levegőt, még mindig ijedt állapotban voltam. A megmentőm felvette a
táskámat és hozzám sietett.
- Blair, jól vagy?
Blair? Itt esett le, hogy ki az. Az illatából és a hangjából
felismertem.
- Donghae? –szipogtam.
- Semmi baj, elmentek. –szorított magához. Jelen pillanatban
nem érdekelt, mennyire haragszom rá, hálás voltam neki.
- Köszönöm. –mondtam halkan, de nem engedett el.
- Ugyan. Ez természetes. –simogatta a hátamat. Pár perc
utána szakadtam el karjaiból.
Donghae szemszöge
Láttam az arcán, hogy nem nyugodott meg teljesen.
- Most már haza kell mennem. És tényleg köszönöm. –mondta
halkan.
- Haza kísérlek. –vágtam rá egyből.
- Nem, erre semmi szükség. –ellenkezett, de nem érdekelt.
- Nem fogom engedni, hogy egyedül menj haza. Elkísérlek és
kész.
- Rendben. –egyezett bele.
Csendben kezdtünk el sétálni egymás mellett. Majd
megkérdezte, hogy vagyok és így elkezdtünk beszélni. Jó volt végre normális
kapcsolatban lenni vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése