29. rész

Donghae szemszöge

Napok teltek el úgy, hogy egy percet sem beszéltünk, sőt nem is találkoztunk egymással. Számtalanszor hívott, de nem volt erőm felvenni. Egyik este döntöttem úgy, hogy muszáj lesz megbeszélnünk a dolgokat, ezért elmentem a lakására.

Idegesen csöngettem és vártam, hogy kinyissa az ajtót. Pár pillanat múlva meg is jelent egy szál köntösben. Ahogy meglátott ijedtséget és meglepettséget véltem észrevenni rajta.

- Donghae? –mondta erőtlenül.

- Beszélnünk kell! –zártam le ennyivel, mire bólintott.

- Gyere be! –válaszolta halkan és kintebb nyitotta az ajtót, hogy be tudjak menni. Levettem a cipőmet és a nappaliba indultam, majd megfordultam és jobban szemügyre vettem őt.

Látszott, hogy megviselte ez a négy nap. Arca be volt esve, szemein látszódott a fáradtság. Még vékonyabb volt, mint azelőtt, bár nekem így is gyönyörű volt. Most jöttem rá, hogy mennyire hiányzott és magamhoz akartam ölelni, de a fájdalom túlnyomta ezt az érzést.

- Mondd nyugodtan. –hajtotta le a fejét, mintha egy kis lány lenne, akit éppen leszidni készül az apja.

- Nem hiszem, hogy csak nekem kéne beszélnem. –le sem vettem a szememet róla, mire felkapta a fejét.

- Már mindent elmondtam. Előtted érkezett Leeteuk és hirtelen megcsókolt. Lefagytam, de nem engedtem, hogy elmélyítse és ekkor jöttél te. Semmit nem jelentett, semmi nem volt.

- Nekem akkor is rosszul esett? Te mit éreznél, ha engem rajtakaptál volna egy lánnyal smárolni? –kérdeztem nyersen.

- Donghae, ne csináld ezt! Úgy állítod be ezt, az egészet, mintha én végig ezt akartam volna.

- Mindig is tetszett neked Teukie, igaz? –szűkítettem össze szemeimet.

- Mi? Te eszednél vagy? Sosem tetszett, mindig is jó barátként tekintettem rá. Donghae szeretlek, mit akarsz még? Számtalanszor bocsánatot kértem, mit tegyek?

- Nem tudok hinni neked? –jelentettem ki fájó szívvel.

- Szeretsz még? –kérdezte halkan. Nem válaszoltam, csak néztem tovább nagy szemeibe. Féltem ettől a kérdéstől, mert nem igen tudtam rá a választ. Én szerelmes voltam belé, de olyan szinten csalódtam, hogy ez bennem egy szakadékot keltett. Lehet azért, mert megszoktam, hogy minden lányt megkapok, ezért nem csalódtam. De most igen. Főleg, hogy az egyik legjobb barátomról van szó.

Blair szomorúan bólintott egyet és elkapta rólam a tekintetét, mire lehajtottam a fejemet.

- Értem. –suttogta.

- Sajnálom, de ne hidd el mennyire fájt. –kezdtem bele, de közbeszólt.

- Nekem is sok minden fájt veled kapcsolatban, de nem foglalkoztam vele. Mikor hetekre elmentél, mikor minden találkozót lefújtál, mert fáradt voltál a munka miatt. Elhiszem, hogy sokat dolgozol, de egy szót nem szóltam. –mondta indulatosan.

- Most miért te vagy felháborodva? Nem én csókolóztam a hátam mögött egy ismerősünkkel. –kiabáltam, amit lehet túl erősre sikeredett. A következő dolog, amit éreztem a kezét arcomon, ahogy megpofozott. Értetlenkedve néztem rá, hogy ez most mire volt jó?

- Lehet dühös vagy, de ne állíts be úgy, mintha egy számító ribanc lennék! Hogy gondolhatsz ilyet, hogy melletted másokra hajtok? Nem én voltam az, aki átvert hónapokon keresztül. –ordította dühösen -Nem szeretsz engem, akkor meg minek erőltetted annyira?

- Mert szerettelek, igenis szerettelek. –kiabáltam vissza.

- Szóval már nem. Jókor mondod. –mondta halkan és láttam, hogy könnyes lesz a szeme. Sír? Egyedül akkor láttam sírni, amikor megverte a barátja vagy fél évvel ezelőtt. Sosem sírt még előttem azon kívül. Gyorsan elfordította a fejét és letörölte a könnyeit, hogy ne lássam, de már késő volt.

- Te sírsz? –bukott ki belőlem. Nem válaszolt, csak elment mellettem.

- Menj el! –mondta nekem háttal.

- Azok után, amit tettél, még te küldesz el? –kérdeztem kiakadva.

- Mondd meg mit kéne tennem? Egy ribancnak tartasz és mellesleg nem szeretsz. Bocsánatot kértem, de nem hallod meg. –fordult meg kiabálva. Patakokban folytak le a könnyek az arcán.

- Fejezzük be. –mondtam halkan, mire megdermedt. Nem akartam ezt kimondani, de csak még több fájdalom ért volna minket, ha folytatjuk. Sosem láttam még ilyen állapotban, de nem is akartam többet így bántani. Lehet megbánom ezt később. Sőt biztos, de az idő majd segít. Lesokkolva nézett rám, majd bólintott párat és lassan elindult a szobájába.

Léptem egyet felé, hogy megállítsam, de ekkor hatalmas lendülettel csapódott be az ajtaja, ami engem is megállított. Hallottam, ahogyan sírni kezd. A szívem megszakadt, de nem tudtam mit csinálni. Földbe gyökerezett a lábam, egyszerűen nem voltam képes arra, hogy elmenjek. Megéreztem forró könnyeimet az szememben és hagytam, hogy csendben folyjanak végig az arcomon.

Síri csend uralkodott a házra, amit az én szipogásaim és a bentről kihallatszódó sírás tört meg. Nagyon lassan araszoltam hátra, míg elértem az ajtaját. Még egyszer a szobája felé pillantottam, majd lehajtottam a fejemet.

- Viszlát szépségem. –suttogtam és becsuktam az ajtót, amivel egyben egy gyönyörű kapcsolatot zártam le.

Mikor haza értem a fiúk egyből kérdezgetni kezdtek, hogy mi van, mi történt, de semmire nem válaszoltam. Egyből a szobámba mentem és bezárkóztam.

Levetettem magamat az ágyra és hagytam, hogy újra felszínre törjenek a könnyeim.

Egy hónap telt el. Még az első héten egyszer elmentem a régi közös lakásunkra, de mikor benyitottam nem találtam sehol Blair cuccait. A lakás kulcsát megtaláltam az asztalon, és ennyi. Itt szakítottunk meg minden kapcsolatot közöttünk. Az első hónap nagyon nehéz volt, de szépen tettem túl magamat rajta. A rengeteg munka segített, hogy ne gondoljak fájó emlékekre.

Két hónap is eltelt azóta. Ma értünk vissza egy turnéból, ami remekül sikerült. Újra visszatértem régi önmagamhoz. Újra nevetek, hülyéskedek a fiúkkal.

Kaptunk pár nap pihenőt, aminek az első napját alvással töltöttem. Utána pedig meglátogattam a családomat, majd egyik délután elmentem a városba sétálni. Fél homály volt, ami kedvezett nekem, hogy ne vegyenek észre. A part mentén sétálgattam és gondolkoztam. Kellemes őszi nap volt. Kicsit hideg volt, de nem olyan vészes. Fújt a szél, nem járkált sok ember az utcákon.

Így sétálgattam, mikor egy vékony, divatos nő jött velem szemben. Hosszú barna haja kilógott a sapkája alól. Fehér kabátja egy vastag övvel volt összefogva. Szűk farmert és magas sarkú bokacsizmát viselt. Vastagon megkötött sálja egész nyakát és mellkasát beterítette, ami kilógott a kabátból. Lehajtott fejjel ment, hogy védje arcát a hideg széltől.

Három hónapja nem láttam ezt a gyönyörűséget.

- Szia Blair. –köszöntem rá, mire rám kapta tekintetét. Meglepődöttséget láttam az arcán.

- Donghae? –mondta alig hallhatóan. Gyönyörű volt, olyan régen láttam.

- Jó téged látni. –mosolyodtam el.

- Téged is. –viszonozta kedves gesztusomat.

- Nincs kedved meginni velem egy forró teát? –kérdeztem hirtelen, amin meglepődött.

- De, hogyne. –bólintott végül.

Így beszéltünk először három hónap után és kezdtük elölről az egészet. Rájöttem, hogy még jobban szeretem őt, mint azelőtt. Véletlen találkozásunk hozott össze minket újra és folytattuk ott, ahol abbahagytuk. Ezentúl nem választott szét minket semmi és teljesült a régi elképzelésem. Összeköltöztünk, összeházasodtunk és gyerekeink születtek. És leéltük együtt az életünket.

28. rész

Blair szemszöge

Kezemet mellkasának szegeztem, hogy távol tartsam magamtól. Az agyam lesokkolt, nem tudtam, hogy reagáljak, mihez kezdjek.

- Leeteuk ne. –fordítottam el a fejemet.

- Olyan rossz nézni ezt. Sajnálom Blair, hogy ezt teszem, de nem bírom megállítani. –mondta és erősen magához rántott. Ajkai enyémre tapadtak, de nem tudta elmélyíteni, mivel szorosan szorítottam össze. Ekkor nyílt ki az ajtó, mire mindketten ijedten odanéztünk.

- Mi folyik itt? –ordította a vendég.

- Donghae?

Donghae szemszöge

Este hamarabb végeztünk, mint ahogy meg volt beszélve, így eldöntöttem, hogy megnézem Blair fellépést, aztán együtt megyünk haza. Be is ültem a kocsimba és elindultam a bár felé. Ismerősként fogadtak, így egyből az öltözők felé mentem, majd benyitottam a megfelelő helyre. De meglepetésemre nem volt egyedül. Az állam leesett, mikor egy nem kellemes kép fogadott. A vezetőnk, az egyik legjobb barátom, a csapattársam csókolgatta az én barátnőmet.

- Mi folyik itt? –kérdeztem idegesen.

- Donghae? –nézett rám ijedten Blair, majd ellökte Leeteuköt. Ökölbe szorítottam a kezemet, hogy nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánnék.

- Haver ez nem az, aminek látszik. Én ezt nem akartam –kezdett bele csapattársam, de közbeszóltam.

- Nem akartad? Most komolyan szórakozol velem? A csajomat smároltad le és azt mondod nem akartad? Akkor hogy történt? Ráestél a szájára? –keltem ki magamból.

- Donghae, kérlek, nyugodj meg! –jött közelebb Blair.

- Nyugodjak meg? Hallod mit mondasz? Rég voltam olyan boldog, mint ma reggel. Végre megtaláltam azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, erre hagyod, hogy az egyik legjobb barátom megcsókoljon? Ennyit jelentenék neked? -néztem rá szemrehányóan.

- Ez nem igaz. Én szeretlek téged. Lefagytam, nem akartam ezt az egészet, ezért nem is engedtem. Kérlek, Donghae higgy nekem! –nézett rám kérlelően.

- Engem most hagyjatok. –indultam el a kijárat felé. Blair egyből utánam rohant és a nevemet mondogatta, meg hogy álljak meg, de most nem tudtam itt maradni. Egyedül kellett lennem, hogy nyugodtan tudjak gondolkodni.

Bevágódtam a kocsimba, és mint egy őrült, úgy kezdtem el vezetni. Nem tudtam hova megyek, de az biztos, hogy haza nem.

Először csak az utcákon hajtottam össze-vissza, majd utam az egyik bárba vezetett, ahova a fiúkkal sokat szoktunk járni.

Egyből kikértem két töményet, amit egymás után nyomtam le. Ezután sorba rendeltem a különféle alkoholbombákat, ami kezdett hatni egy idő után.

Felejteni akartam, de a kép a fejembe égett, hogy Leeteuk és Blair csókolóznak. Fájdalmat éreztem belülről, mert én tényleg boldog voltam. Tényleg szerettem és még most is szeretem, mindennél jobban. Vele akartam lenni, vele akartam élni, hogy később gyerekeink lehessenek, összeházasodjunk és együtt éljük le az életünket. Erre ezt teszi. Lehet túl hamar döntöttem, hogy összeköltözzünk? Nem tudom. Az biztos, hogy egy darabig nem akarok egyikükkel sem beszélni. Nem érdekelt, hogy melyik kezdte. Mindenhez két ember kell.

És most hatalmasat csalódtam abban az emberben, akit mindennél jobban szerettem.

Blair szemszöge

Rohantam Donghae után, de nem hallott meg, csak ment tovább. Összeszorult a szívem, nem akartam elveszíteni. Szomorúan és összetörve mentem vissza az öltözőmbe, ahol még mindig egy lesokkolt Leeteukkel találtam szemben magamat.

- Mit keresel még itt? –kérdeztem dühösen.

- Blair, nagyon sajnálom. Nem akartam ezt, ne haragudj. –kezdett bele, de közbeszóltam.

- Nem érdekel. Elrontottál mindent, mi lesz, ha most elveszítem? –akadtam ki.

- Nem fogod, ismerem Donghaet, szeret téged.

- Akkor miért tetted ezt? Én is szeretem, akkor el kéne fogadnod.

- Tudom, ne haragudj. –hajtotta le a fejét.

- Menj el! Most azonnal. –mondtam keményen.

- Nagyon sajnálom, de hidd el, rendbe jön minden. –jött közelebb, de én úgy hátráltam.

- Azt mondtam menj el! –kiáltottam rá. Szomorúan rám emelte tekintetét, majd távozott. Lefújtam a ma esti koncertet és inkább haza mentem. Számtalanszor hívtam, de nem vette fel, aztán már a telefonja is ki volt kapcsolva.

Ideges voltam és féltem, hogy mi lesz. Nem csak attól, hogy elhagy, hanem attól is, hogy esetleg kárt tesz magában. Nem tudom, hol van, mit csinálhat.

Valamikor késő este nyomott el az álom, de szörnyen aludtam. Korán felkeltem és nagyon nyúzott voltam. Egyből a telefonomat néztem, de semmi hívás, semmi üzenet nem volt rajta.

Felhívtam egy másik embert, akire most számíthattam egyedül, hogy megtudjak valamit Donghaeről. Vagyis reménykedtem, hogy segíthet.

- Háló? –vette fel.

- Eunyhuk, Blair vagyok. Zavarhatlak pár percre? –kérdeztem idegesen.

- Persze, de gond van? –érdeklődött.

- Tegnap történt egy kis félreértés és nem tudok semmit Donghaeről. Esetleg te hallottál valamit felőle vagy láttad?

- Nem láttam, de ha megtudok valamit, szólok. Amúgy mi történt?

- Inkább kérdezd a vezetőtöket. –mondtam gúnyosan- Mindegy, majd beszélünk és köszönöm.

- Nincs mit, akkor szia!

- Szia. –tettem le és fújtattam egy hatalmasat.

Később megtudtam, hogy Donghae haza ért, hulla részegen, de jól van. Mármint testileg. Azóta négy nap telt el. Semmit nem beszéltem, nem hallottam róla.

Kezdtem feladni ezt az egészet, mert ha gondolkozott volna rajta valamit, akkor visszahívott volna vagy legalább küldött volna egy üzenetet, hogy jól van. Inkább jelentse ki, hogy nem akarja folytatni, mint hogy kételyekben éljek. Mert ez megőrjít és kikészít.

Semmi kedvem nem volt a bárhoz, legszívesebben csak ültem volna otthon és néztem volna a mobilom képernyőjét, hogy ír-e vagy valami. De nem tehettem.

Egyik nap szokásosan az előadásom után, egyből hazamentem. Mostanában nincs kedvem ott maradni és bájologni az idegenekkel. Ahogy hazaértem, lefürödtem, átöltöztem a pizsimbe és beültem a TV elé. Nem volt kedvem aludni, sem dalokat írni, így úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet. Egy sírósabb, romantikus filmet választottam. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy segít vagy ront a hangulatomon, de nem érdekelt.

Már vagy egy órája néztem, közben párszor könnyek szöktek a szemembe. Valamikor késő este csöngettek, ami először nagyon megijesztett. Gyorsan felkaptam a köntösömet és mentem is ajtót nyitni. Az állam is leesett, mikor megláttam a késői vendégemet.

- Donghae? –nyögtem ki a nevét.

- Beszélnünk kell!

27. rész

Blair szemszöge

Percekig álltam csendben és bámészkodtam a szobában. Feltámadtak bennem a régi emlékek. Minden ideköt, itt kezdődött minden.

- Valami baj van? –ölelt meg hátulról Donghae. Hasamat kezdte simogatni, míg fejét a nyakamba fúrta.

- Nem, csak nehéz megválni ettől a lakástól. –fogtam meg a kezét, ami a hasamon pihent.

- Ha ennyire nem akarod, akkor… -kezdett bele, de közbe szóltam.

- Hogyne akarnám –fordult meg és fontam át a nyakát- Nagyon szeretném, csak fura, de vissza nem mondanám.

- Remélem is. Olyan régóta vártam erre a pillanatra.  –csókolt meg.

- De ideje lenne ezeket elvinni. –mutattam a hatalmas kupacra.

- A kocsi már lent vár. Én elviszlek téged az én autómmal. És végre elkezdhetjük közös életünket. –örvendezett. Olyan édes volt, mert látszott rajta mennyire szeretné.

Le is vittük az összes táskát meg dobozt a kocsihoz, majd elindultunk. Donghae lakásába felhordtak mindent, majd ketten maradtunk. Mire ezt az egészet megcsináltuk, már este hét volt. Teljesen kimerített ez a nap.

- Úristen hulla vagyok. Nem is gondolná az ember, hogy mennyire fárasztó. –terültem el a kanapén.

- Csak nem kifáradtál? –ült le mellém kuncogva Hae és simogatni kezdte a karomat.

- De. –mormogtam.

- Mit szólnál, ha mára befejeznénk ezt. Majd holnap elpakoljuk. Most pedig vennénk egy meleg fürdőt együtt, aztán megmasszíroználak? -mosolygott kajánul.

- Hmm, ez tetszene. –vigyorogtam én is.

- Akkor kicsim, irány a fürdő. –húzta le a felsőmet, majd tekintete meztelen vállaimat kémlelte és a dekoltázsomat. Nevettem rajta, majd én is lekaptam róla a pólót, ezzel felfedni tökéletes felsőtestét. Átkaroltam a nyakát és édesen csókolózni kezdtünk. Átkulcsolta kezét a lábaimnál és velem együtt felállt. Elindultunk a fürdő felé, majd letett a csapra. Megengedte a vizet a kádba, majd visszasétált hozzám. Összeérintette a homlokunkat és bontogatni kezdte a farmeromat. Megemelte a fenekemet, aztán lehúzta a szűk darabot.

Beállt lábaim közé, majd újra ajkaimat kényeztette az övéivel. Kigomboltam a nadrágját és lábammal letoltam a bokájáig, majd kilépett belőle.

Gyorsan megszabadított engem is a fehérneműimtől, majd magát is. Lehúzott a csapról és mindketten beszálltunk a meleg vízbe. Fejemet mellkasára húzta, egyik kezével átkarolt, másikkal oldalamat simogatta. Olyan jó érzés volt.

- Ez most nagyon jól esik. –mormogtam, mire kuncogni kezdett.

- Nekem is. –nyomott egy puszit a fejemre.

Nem tudom meddig ültünk ott, de majdnem elaludtam. Donghae húzott ki a vízből. Megszárítkoztunk, felvettem egy bugyit, ő egy alsót, majd tolni kezdett a háló felé. Lefektetett az ágyra hassal, majd ráült a fenekemre. Combjai szorosan közrefogta a csípőmet.

Valami krémet csepegtetett a hátamra és először nagy mozdulatokkal elkente azt, mire mély sóhajok törtek fel belőlem.

- Donghae ez nagyon jó. –mormogtam a párnába.

- Olyan gyönyörű vagy. –kezdte el erősebben, de mégis lágyan masszírozni a hátamat, a vállamat és az egész felsőtestemet.

Teljesen átadtam magamat az érzésnek. Olyan jól esett fáradt testemnek, hogy már csak azt vettem észre, hogy pilláim leragadnak és elnyom az álom.

Donghae szemszöge

Óvatosan, lágyan kezdtem eldolgozni selymes bőrén a krémet. Gyönyörű látvány volt, ahogy őt néztem. Fenekén ültem, pőre háta tárult fel előttem. Kicsit erősebben nyomkodtam, miközben azon gondolkodtam, hogy is jutottunk el idáig. A kezdeti rengeteg visszautasítás, a sok próbálkozás. Aztán egy mondatommal elrontottam mindent. Mégis az enyém lett a főnyeremény. Mától együtt lakunk, így még közelebb kerültünk egymáshoz. Magasabb szintre lépett a kapcsolatunk, aminek örültem.

Teljesen elvesztem gondolataimban, így nem vettem észre, hogy Blair édesen alszik alattam. Közelebb hajoltam arcához, hogy megbizonyosodjak róla. Leszálltam hátsójáról, fentebb húztam az ágyon és jól betakargattam, majd mellébújtam. Nézegettem még egy kicsit, majd engem is szépen elnyomott az álom.

Reggel vidáman keltem fel, ami nem volt megszokott tőlem. Oldalra pillantottam és egy még mindig békésen alvó Blairt láttam. Ugyanúgy aludt hason, ahogy betakartam az este. Pucér válla kilógott a takaró alól. Nem bírtam magammal ezért kicsi puszikkal halmoztam el a kilátszódó bőrfelületet. Lassan mocorogni kezdett, majd átfordult a hátára.

- Jó reggelt édes. –köszöntem neki boldogan.

- Neked is. –dünnyögte, miközben szemeit dörzsölgette.

- Jó nagyot aludtál tegnap.

- Ne haragudj, hogy elszunnyadtam. Csak annyira elfáradtam. –nézett rám szomorúan.

- Dehogy haragszok. Aranyos voltál. –nevettem rajta.

- Köszönöm a tegnap estét, nagyon jó volt. –húzott közelebb magához.

- Szerintem is. –csókoltam meg. Édes, szerelmes csókot váltottunk, amitől csak még jobb lett a kedvem. Ezután elkészültünk és nekem el kellett mennem, dolgozni. Blair maradt pakolászni, mivel neki este kell majd csak bemennie a bárba.

Egész nap nem lehetett a mosolyt lehervasztani az arcomról. Igazán boldognak éreztem magamat végre.

Blair szemszöge

Miután Donghae elment, neki is láttam, hogy helyre tegyem a dolgaimat. Először a sminkeket, meg a fürdőszobai cuccaimat tettem el, és csak ezután következtek a ruháim, ami nagyobb feladat lesz. Pár óra alatt végeztem is ezekkel és neki láttam valami ebédet csinálni. Gyorsan elröppent a délután. Már a bárban voltam és készültem a fellépésemre, mikor egy rég látott ismerős toppant be az öltözőmbe.

- Szia, de régen láttalak. –álltam fel, ahogy belépett.

- Ezt én is mondhatom. –mosolygott, majd megöleltük egymást.

- Hogy vagy? –kérdeztem kíváncsian.

- Megvagyok, dolgozgatok. Meg kell mondjam, hogy gyönyörű vagy. –nézett végig rajtam.

- Köszönöm. –pirultam el kissé.

- És veled mi a helyzet? –érdeklődött.

- Minden jó. Ma pakoltam ki a cuccaimat, mert végre összeköltöztünk Donghaeval, így egész nap azt csináltam. –meséltem.

- Gratulálok. Jó látni, hogy ilyen jól megvagytok, bár be kell valljam, nem örülök egészen.

- Ezt hogy érted? –néztem rá összezavarva.

- Az elejétől kezdve tetszettél Blair, csak Donghae hamarabb szerzett meg. Jó boldognak látni, de jobban örülnék, ha velem laknál, és ha velem lennél együtt. –jött közelebb.

- Leeteuk, ne.

26. rész

Blair szemszöge

            Olyan gyönyörű volt a hely, a táj, az egész, hogy alig hittem el. Ez mind velem történik meg? Kikerekedett szemekkel nézett rám Donghe.

- Komolyan? –kérdezte nehezen.

- Igen, szeretném, ha együtt laknánk. –mondtam határozottan.

- Én is. –csókolt meg az asztal felett. Éreztem, hogy mennyire boldog és ez engem is boldoggá tett. Szépen, nyugisan megvacsoráztunk, majd arrébb mentünk, leültünk egy kis padra és onnan csodáltuk tovább a helyet.

- Olyan jó itt lenni. Ahol csak mi vagyunk. –mondtam, miközben szorosan hozzábújtam. Egyik kezével átölelt, fejem a vállán pihent.

- Szerintem is. Tényleg, ha már így itt vagyunk, akkor megkérdezem. Te gondolkodtál már azon, hogy bejelentsük a sajtónak? –nézett le rám.

- Hogy mi? –kaptam fel a fejemet.

- Hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat a közönség előtt.-magyarázta egyszerűen.

- Donghae, ez nagyon nem jó ötlet. –ráztam a fejemet.

- Miért? –kérdezte értetlenül.

- Gondolj csak bele. Mi lenne, ha ez mind kiderülne? Nem lehetne ilyen nyugis esténk, figyelni kéne, hogy hova megyünk, mit csinálunk. Tudom, most is vigyáznunk kell, de mi lesz akkor? Mindenhol ez lesz, támadnak majd minket. Én ezt nem akarom.

- Elhiszem, de viszont mindenki megtudná, hogy szeretjük egymást. Megcsókolhatnálak bárhol, mert nem kéne félni a fotóktól.

- De kéne. Minden címlapon az lenne. Kérlek ezt a lépést még ne most tegyük meg! –néztem rá kérlelő szemekkel. Tényleg nem akartam még ezt megtenni.

- Rendben szerelmem. Igazad van, csak gondoltam könnyebb lenne. De majd később.

- Ne haragudj, hogy ennyire elrontottam a kedvedet, de..

- Dehogy rontottad el. –szólt közbe mosolyogva- Blair, nem fogok ezért haragudni rád. Csak eszembe jutott. Várunk, ameddig kell.

- Rendben. –bújtam vissza hozzá.

- És mikor költözöl hozzám? –váltott gyorsan témát.

- Nem tudom. –dünnyögtem.

- Mondjuk holnap? –éreztem, hogy mosolyog.

- Valaki nagyon izgatott. –néztem fel rá nevetve.

- Viccelsz? Olyan régóta szeretném. Holnap mi dolgod van?

- Nagyon semmi.

- Akkor meg van beszélve. Holnap költözöl hozzám!

- Tudod mennyi cuccom van? Rengeteg idő lesz, míg azt összecsomagolom.

- Délelőtt nem tudok elszabadulni, muszáj stúdióban lennem, így nem tudok segíteni. –szomorodott el.

- Nem is kell. Áthívom YiJunt. –magyaráztam.

- Akkor majd együtt kipakolunk nálam. –lelkesedett fel.

- Rendben. –nevettem rajta, majd ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Szenvedélyes, szerelmes csókot váltottunk. Nem siettünk, kihasználtuk az együtt töltött időt.

Másnap felkeltem, csináltam reggelit és vártam, hogy megérkezzen a segítség. Közben kaptam egy üzenetet Donghaetól, hogy mennyire várja a délutánt. Olyan édes volt, ahogyan izgult. Felvettem egy tapadós tréningnadrágot, meg egy ejtett vállú felsőt. Felkötöttem a hajamat és elkezdtem kávét csinálni. Mikor készen lettem ezekkel, pont csöngettek.

- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél. –öleltem meg a legjobb barátomat.

- Ugyan, szívesen segítek. Akkor, hol kezdjük? –csapta össze két kezét.

- Először is bedobunk egy kávét, aztán fogalmam sincsen. -nevettem kínomban.

- Azt hittem már kitaláltad. –nézett rám ferdén.

- Úgy volt, de aztán összezavarodtam.

- Túl sok cuccod van. –állapította meg egyszerűen.

- Igen, de nem baj. Elkezdjük minél hamarabb és majd belelendülünk. –lelkesítettem.

Meg is ittuk a kávét, kihoztunk minden bőröndömet, táskámat, amikbe a ruháimat és a dolgaimat fogjuk elrakni.

- Szerintem kezd a cipőimmel! Addig én a szekrényekből pakolom ki a ruhákat. –mondtam.

- Akkor irány a gardróbod. –indult el viccesen. Divat megszállottságom miatt, rengeteg ruhám volt. Odaadtam az egyik táskát, hogy pakolja bele a cipőimet, amíg én a polcokról szedtem le a többi anyagot.

- Hihetetlen, hogy mennyi ruhád van. Ennek a felét sem hordod. –mondta nevetve.

- De bármikor szükségem lehet rájuk és nincs szívem kidobni őket.

Úgy másfél óra alatt megvoltunk a gardróbommal és még hátra volt az egész ház.

- Eladod a lakásodat vagy mi lesz vele? –kérdezte.

- Nem adom el. Gondolkoztam azon, hogy kiadom bérbe, de úgy döntöttem megtartom. Annyi emlék köt ide és nem szeretném csak úgy eldobni.

- Megértem. Az első lakásod, miután elhoztalak ide. –mosolygott büszkén.

- Ha úgy vesszük, neked köszönhetem az életemet, ami most van. Te vagy a legjobb.

- Ugyan, én csak megismertem egy nagyszerű tehetséget és fantasztikus lányt, akit nem hagytam Európában.

- Igaz. –nevettünk mindketten, majd folytattuk a pakolászást. A szobámból az összes holmimat eltettük. Dobozokat tömtünk meg, majd mentünk be a fürdőmbe. A sminkeket, egyéb kozmetikai cuccokat és hasonló dolgaimat tettük egy táskába.

Három óra múlva készen álltunk a nappalimban. A legtöbb dolgomat eltettük, a bútorokat, dísztárgyakat hagytuk itt. Fáradtan terültünk el a kanapémon.

- Ki hinné, hogy ennyi cuccod van? –sóhajtott.

- Én sem tudtam, de ilyenkor rádöbben az ember.

- Ennünk kéne valamit. –nézett rá az órára, ami már fél hármat mutatott.

- Nekem semmi erőm sincs ebédet csinálni. Mit szólnál, ha rendelnénk valamit?

- Benne vagyok. –bólogatott. Rendeltünk, majd fekve vártunk a futárra. Semmi erőnk nem maradt, majdnem elaludtunk, de ekkor megszólalt a csengő.

Megérkezett a rendelésünk, elhelyezkedtünk a kanapémon és szépen betermeltük az egészet.

- Ez életmentő volt. –dőlt hátra teli hassal.

- Szerintem is. –helyeseltem. Nem tudtam felállni, annyira teli voltam.

Ekkor kopogtak az ajtón, majd be is jöttek rajta.

- Sziasztok! –köszönt boldogan a barátom.

- Szia! Hát te? –kérdeztem értetlenül.

- Fél öt. Mondtam, hogy ekkor jövök. –magyarázta.

- Már ennyi az idő? Túl sokat pihentünk. –néztünk egymásra.

- Ez mind a te cuccod? –mutatott a dobozokra és a táskákra ledöbbenve.

- Lány vagyok, mit gondoltál? –nevettem a reakcióján. Leült mellém, átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. Beszélgettünk még egy kicsit, majd YiJunnak mennie kellett. Megköszöntem neki a segítséget, majd távozott is. Egy helyre hordtuk a dolgaimat, majd végig néztem a lakásomon vagyis a volt lakásomon. Egy új fejezet kezdődik, amit végre nem egyedül fogok csinálni. Hanem a számomra legfontosabb emberrel.

25. rész

Blair szemszöge

            Olyan rejtélyes volt, ami megijesztett. Mi lehet az, amit anno elfelejtettünk és olyan fontos, hogy most muszáj megtennünk?

- Mire gondolsz? –kérdeztem kíváncsian.

- Költözzünk össze! –jelentette ki egyszerűen, ami meglepett.

- Donghae, most jöttünk újra össze. Biztos ez lenne a legjobb lépés?

- Igen. Régen is ezt mondtad, de most nem engedem, hogy itt hagyjuk abba.

- Elhiszem és hidd el akarom is –simogattam az arcát- Csak várjunk legalább pár hetet.

- Rendben, de két hétnél tovább nem várok.

- Nem kell, csak legyen minden olyan, mint régen. –mosolyodtam el.

- Jó. –egyezett bele. Édesen megcsókoltuk egymást, majd szépen elnyomott minket az álom.

Reggel nem volt már mellettem, mire felkeltem, de hagyott egy üzenetet, hogy be kellett mennie a céghez. Este találkozunk majd nála. Nekem is el kellett mennem a bárba, gyakorolni. Szépen eltelt a nap, aztán folytattuk nála.

Egy hete tart ez az állapot, ami nagyon jó. Megvagyunk, újra visszaszoktunk ehhez. Ma délután lesz egy fellépésük, amire elhívott. Először meglepődtem, de azt mondta nagyon szeretné, ha ott lennék. Együtt mentünk oda és mire odaértünk a többiek már ott voltak. Valakit sminkeltek vagy öltöztettek.

- Sziasztok! –köszönt Donghae hangosan, ahogyan beléptünk. Minden szempár ránk szegeződött. Jobban megszorítottam a barátom kezét, mert megijedtem.

- Végre itt vagytok. –jött közelebb LeeTeuk és megölelt mindkettőnket.

- Régen láttunk Blair. –jöttek oda a többiek.

- Én is régóta nem találkoztam veletek. –mosolyodtam el végre.

- Akkor minden rendben és újra együtt vagytok? –kérdeztek rá, mire mindketten bólogattunk.

- De örülök. Nektek együtt kell lennetek. –örvendezett Hyukie.

- Köszönjük. –húzott magához a szerelmem. Ezután én helyet foglaltam a fiúk pedig váltogatták egymást nálam. Mindenki leült hozzám beszélgetni, ami nagyon jól esett. Donghaet elvitték készülődni, de egy percig sem unatkoztam. Kedvesek voltak és mivel már ismertük egymást, így könnyebb volt minden.

- Fiúk, ti jöttök! –szólt be egy statiszta, mire mindenki felkelt. LeeTeuk elmondott egy kisebb szöveget, majd elindultak, de előtte Donghae gyorsan odajött.

- Ügyes leszel. –öleltem meg.

- Reméljük. Sokat jelent nekem, hogy eljöttél. Köszönöm. –nézett a szemembe.

- Ez természetes. Szeretlek.

- Én is téged. –nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd ő is távozott.

Donghae szemszöge

Láttam Blairen, hogy kicsit megijedt a tömegtől, aki mind minket nézett az öltözőben, de aztán megszokta. Engem szinte azonnal elvittek sminkelni, így nem tudtam rá figyelni, de ahogy láttam nem unatkozott. A fiúk végig szórakoztatták és nagyon jól elvoltak. Örültem neki, mert ez fontos nekem. A csapat a családom és fontos, hogy mit gondolnak a szerelmemről, de nagyon szeretik Blairt, így én is boldog vagyok.

Ezután szóltak, hogy mennünk kell, de lőtte gyorsan odamentem az életemhez. Jól estek a szavai, aztán a fiúk után siettem.

- Olyan jó titeket nézni. Tényleg örülök, hogy minden rendben van. –mondta a vezetőnk.

- Köszönjük én is nagyon örülök.

- Sok szerencsét hozzá Donghae, tartsd meg! –mondta, majd előre sietett. Felmentünk a színpadra és innentől csak a számra gondoltam. Minden sikerült, nagyon jó koncertet adtunk. A végén a rajongók ordítását és sikoltását hallottuk, amit annyira szerettem. Olyan jó érzés volt, hogy ennyien szeretnek minket.

Visszamentünk az öltözőbe, ahol életem szerelme várt rám mosolyogva. Egyből hozzá mentem és szorosan megöleltem.

- Olyan jó voltál. Fantasztikusan csináltátok. –mormogta a nyakamba.

- Köszönjük édes. –húzódtam el, hogy meg tudjam csókolni. Édes táncot jártak nyelveink, de nagyon nem mélyíthettem el, mert ahhoz túl sokan voltak rajtunk kívül.

- Nincs kedved eljönni velem vacsorázni? –kérdeztem meg hirtelen.

- De, szívesen. –egyezett bele boldogan.

- Akkor hazaviszlek, aztán nyolcra érted megyek.

- Rendben.

Letisztáztuk a dolgokat a managerrel, visszaöltöztem és már indultunk is. Hazavittem Blairt, aztán nekem még el kellett mennem egy próbára.

Hétre haza is értem és egyből elmentem zuhanyozni. Felvettem egy inget és egy zakót estére. Elvégeztem még pár simítást magamon és már indultam is.

Csöngetésem után szinte azonnal nyílt is az ajtó. Tátott szájjal néztem végig Blairen. Egy gyönyörű ruha volt rajta. Haja begöndörítve, enyhe smink és egy szép magas sarkú. Fantasztikusan nézett ki.

- Úristen, de gyönyörű vagy. –bukott ki belőlem, mire kuncogni kezdett.

- Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki.

- Indulhatunk? –tértem észhez.

- Persze. –gyorsan felkapta a táskáját és el is indultunk. Nem akartam szokásos helyre vinni, ezért kitaláltam egy kisebb meglepetést.

- Donghae, hová megyünk? –kérdezte, mikor már elhagytuk a várost.

- Majd meglátod szépségem. –kacsintottam és vezettem tovább. Kíváncsian nézelődött az ablakon, de mivel már teljesen sötét volt, így nem látott sok mindent. Lassan megérkeztünk a pontos helyre, így leállítottam a kocsit. Kiszálltam és kinyitottam az ajtót neki.

- Most már elmondanád, hol vagyunk? –nézett rám.

- Hamarosan megtudod. –fogtam meg a kezét és húzni kezdtem egy épületbe. Felértünk a legfelső emeletre, ahol egy megterített asztal várt minket a tiszta ég alatt. 

- Mi ez az egész? –kérdezte nevetve.

- Egy kis meglepetés. –vittem közelebb az asztalhoz, így megláthatta mire is gondoltam. Magasabban voltunk, mint a város, így az egészet láthattuk. Szépen ki volt világítva, elszakadva a tömegtől, így senki nem zavarhatott meg minket.

- Ez gyönyörű. –ámuldozott mellettem, ahogy meglátta a tájat, ami elénk tárult.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. –húztam ki a széket neki, majd én is helyet foglaltam. Mosolyogva nézett engem, amit nem tudtam hova tenni.

- Mi az? –kérdeztem kuncogva.

- Hihetetlen vagy.

- De azért szeretsz? –kérdeztem rá viccesen.

- Mindennél jobban. –fogta meg az asztalon a kezemet.

- Én is téged édes.

- Ez jól fog jönni a közel jövőben.

- Mire gondolsz? –kérdeztem értetlenül, mert ezt most nem igazán értettem.

- Hogy költözzünk össze!

24. rész

 24. rész

Donghae szemszöge

            Először észre sem vett, csak mikor a mellkasomnak ütközött. Mikor felismert, ijedtséget és csalódottságot láttam szemeiben.

- Szia. –köszöntem halkan, mire nem válaszolt csak nézett a szemeimbe. Mivel már sötét volt, így nem igen láthattam arcát.

- Hogy vagy? –kérdeztem kíváncsian, hátha szóba áll velem.

- Nekem mennem kell. –hajtotta le a fejét és már került volna ki, de megragadtam a karját és visszahúztam magam elé. Szorosan fogtam, hogy ne tudjon elmenni.

- Blair, beszélnünk kell! –kerestem a tekintetét.

- Nincs miről. –mondta a vállamnak, amit meredten bámult.

- De igen van. Arról is, hogy miért jöttél a múltkor, miért sírtál és miért vagy most ilyen?

- Ez egyik sem tartozik rád.

- Az elsőre igazán válaszolhatnál. –kértem határozottan.

- Csak…meg akartam nézni, hogy nem hagytam-e nálad valamilyen cuccomat. –füllentette.

- Akkor miért sírtál? –faggattam tovább.

- Donghae, eressz el! –mondta, de még mindig nem nézett a szemembe.

- Nézz a szemembe! –ignoráltam az előző kérését.

- Ezt nem teheted. –folytatta a vállam bámulását. Ki akarok szedni belőle valamit.

- Rosszul esett neked, hogy azzal a lánnyal láttál, igaz? Ő nekem nem jelentett semmit, csak dühös voltam, amiért hazamentél azzal a bájgúnárral.

- Nem mentem vele haza. –mondta sértődötten és nézett végre a szemembe.

- Szeretsz még? –kérdeztem hirtelen.

- N-nem. –hajtotta le ismét a fejét.

- Nézz a szemembe és úgy mondd! Szeretsz még Blair?

Lassan felemelte a fejét. Sötét volt, de láttam, hogy csillog a szeme a könnyektől.

- Nem. –mondta ki.

- Akkor miért sírsz most is? Blair én csakis téged szeretlek, nekem te kellesz. Megbántam, amit tettem, de nem hiszem, hogy megbocsáthatatlan bűn lenne. Tudom, hogy te is szeretsz, veled akarok lenni. Miért csinálod ezt? Mindennél fontosabb vagy ne.. –nem tudtam befejezni, mert hatalmas hévvel esett neki ajkaimnak. Először meglepődtem, de persze viszonoztam. Őrült szerelmesek módjára faltuk egymást. Vágytunk a másikra. Közben könnycseppek gördültek le az arcán. Szorosan tartottam derekát, ő átfonta kezét a nyakam körül. Olyan régóta vágytam rá, hogy érezhessem. Miután elváltunk nagy nehezen, nem húzódtunk el. Egymás szájába lihegtünk, megállás nélkül.

- Szeretlek Blair. Kérlek bocsáss meg és kezdjük újra! –kértem halkan.

- Én is szeretlek Donghae. –bújt a nyakamba. Ezt egy igennek vettem, így boldogan öletem magamhoz a szerelmemet, akit végre visszakaptam.

Mivel az én lakásom közelebb volt, így hozzám mentünk. Egyből befeküdtünk az ágyba és összebújva néztük egymást.

- Ne haragudj, amit csináltam és mondtam neked az elmúlt hónapban. Túlreagáltam, csak nagyon haragudtam rád. –ismerte be halkan.

- Nem haragszok. Örülök, hogy visszakaptalak. Felejtsük el, ami történt, jó?

- Rendben. –bólintott mosolyogva, majd megcsókolt lágyan. Ezután ölelkezve aludtunk el, rendes párként.

Reggel hamarabb felkeltem, mint ő, de nem volt szívem kikelni mellőle, ezért néztem egy darabig békésen alvó arcát.

Nem sokkal később mocorogni kezdett és lassan nyitotta ki szemeit. Pislogott párat, majd ahogy meglátott elmosolyodott. Hogy nekem mennyire hiányoztak ezek a reggelek, ezek a pillanatok?

- Jó reggelt édes. –köszöntem mosolyogva.

- Neked is. –simított végig a mellkasomon boldogan.

- Olyan jó végre melletted lenni. El sem tudom mondani, mennyire vágytam már erre.

- Igen, nekem is.

- És tudod mire vágyom még nagyon? –kérdeztem pajkosan.

- Mire?

Nem válaszoltam csak mosolyogva csókolni kezdtem, miközben kezem derekára kúszott és simogatni kezdtem. Hátára fordítottam, hogy lábai közé tudjam helyezni magamat. Kuncogott egyet, mikor rájött mire is készülök. De nem ellenkezett, könnyedén hagyta.

Mélyeket sóhajtoztunk és halkan cuppogtunk az üres, csöndes házban. Kimondhatatlanul akartam már, érezni magam körül. Benyúlt a pólóm alá és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. Mivel ezenkívül csak egy alsó volt rajtam, így nem kellett sokat vesződni. Én is megszabadítottam őt a felsőjétől, így egy szál bugyiban feküdt alattam. Mellkasunk szorosan összeért. Lentebb kúsztam, így gyönyörű nyakát halmoztam el csókjaimmal. Egy kisebb kiszívást hagytam ott jelezvén, hogy ő az enyém és senki másé.

Kerek idomaira tértem át, amiket kényeztetni kezdtem. A másikat kezemmel masszíroztam. Keze lábaimhoz tévedt és végig simított a nem kis bajomon, ami már egy elég szép dudort csinált az alsómon keresztül. Erősen rámarkolt a merevedésemre, mire hatalmasat nyögtem.

- Ahh Blair –emeltem fel a fejemet.

- Donghae, már nagyon akarlak. –lihegtem, ahogyan visszamászott hozzám.

- Én is kicsim –csókolt meg- Én is. Ezzel letéptem az utolsó ruhadarabot róla, majd magamról is levettem a kis textilanyagot. Elhelyezkedtem és mélyen a szemébe nézetem, míg belé nyomtam minden egyes centimet

- Ohh Donghae, igen –hajtotta hátra a fejét.

- De régóta várom ezt a pillanatot. –kezdtem el közepesen mozogni. Pőre bőrére tapadtam rá, amit mély hümmögésekkel díjazott. Hihetetlen érzés volt éreznem őt és hallanom. Semmihez nem lehet hasonlítani.

Úgy vágytunk egymásra és a folyamatos tempó miatt, gyorsan közeledtünk a csúcs felé.

- Donghae ahh mindjárthh –nyögte hangosan.

- Nekem is édesem uhh.

Megpróbáltam a legmélyebbre hatolni, ami sikerült is. Többször elértem azt a bizonyos pontot benne, mai el is repítette az élvezethez.

- Ahh Donghaehh –kiabálta a nevemet. Olyan jó érzés volt hallani.

- Blair igehhn. -élveztem el én is pár mélyebb nyögéssel.

Sűrűn lihegtünk, míg megpróbáltuk helyre állítani a szívverésünket. Óvatosan kihúzódtam belőle, majd melléfeküdtem. Még mindig sűrűn emelkedett a mellkasa, majd szépen lassan az is lenyugodott.

- Hát ez jó volt. –mondta ki nehezen.

- Az nem kifejezés. –kuncogtam a reakcióján.

- Ne nevess! –ütött bele gyengéden a vállamba, miközben kuncogott.

- Olyan jó téged így látni. Mikor hangosan mondod a nevemet. –gondoltam vissza a pár perccel ezelőtti dolgokra.

- Befejezhetnéd. –nevetett mellettem.

- Ne haragudj. Amúgy eszembe jutott valami, amit anno nem tettünk meg. De most nem engedem, hogy elfelejtsük ezt…

23. rész

Donghae szemszöge

            Már reggel haza érkeztünk Japánból. Mára szabadnapot kaptunk, így elmentünk a lakásunkra, hogy kipakoljunk. Pihentünk egy kicsit, ettünk, majd délután döntöttem úgy, hogy lenézek egy ismerős helyre. Sötétedés után el is indultam egyedül.

Már a levezető zenekar játszadozott a színpadon. Nem tudtam hol találhatnám Blairt, ezért elindultam a bárpulthoz. Már messziről megláttam egy ismerős alakot hátulról, nem láthattam az arcát, de ezer lány közül is megismerném. Mini koktélruhában ült, gyönyörű volt. Meglepetésemre nem volt egyedül. Egy fiatal sráccal csevegett, és ahogy láttam, nagyon jól elvoltak. Mérges lettem, ezért figyeltem őket egy darabig. Nevetgéltek, beszélgettek, iszogattak. Féltékeny voltam, nem bírtam tovább, így feléjük mentem.

- Megzavarhatom a bájcsevejt? –kérdeztem gúnyosan, mire felém kapták fejüket.

- Donghae? –nézett a szemembe ijedten Blair.

- Te egy idol vagy. –szólalt meg a mellette ülő srác.

- Igen és neked most szia. –mondtam határozottan, mire indulni készült, de a szerelmem megragadta a kezét.

- Nem megy el! Te zavartál meg minket, amúgy is téged kitiltottak innen.

- Beszélnünk kell! Kérlek. –néztem rá lágyan.

- Nem akarok és megbocsáss, de nekünk mennünk kell. –kezdte el húzni maga után a srácot.

- Bocs haver. –mondta oda a srác, majd elmentek ketten. Nem hittem el az előbbi jelenetet.

Utánuk mentem, de mire kiértem már nem láttam őket sehol. Idegességembe belerúgtam a falba. Nem engedem el Blairt. Nem és nem.

Blair szemszöge

Húzni kezdtem magammal TaeYoungot ki a klubból. Nem akartam ott hagyni Donghaeval és így biztosra tudtam, hogy nem jön utánam. Ha mégis, akkor sem vagyok egyedül.

- Ne haragudj az előbbiért. Ez egy hosszú sztori. –sóhajtottam, mikor az utcán sétáltunk.

- Dehogy haragszok. Csak nem ex-pasi? –tapintott rá a lényegre.

- De igen. –bólogattam félve.

- Azta, egy idol a volt pasid. Akkor bele kell húznom. –mosolygott édesen. Megértettem a célzást, mire elpirultam. Lassan sétálgattunk haza, úgy ahogyan eljöttünk. Rajtam egy kis koktélruha volt, ami nem takart sokat. Fújdogált a szél és kicsit fáztam.

TaeYoung mintha olvasott volna a gondolataimba, mert lekapta a zakóját és a vállamra terítette. Nagy szemekkel néztem rá, mire megláttam angyalian mosolygós arcát. Arcunk túl közel volt egymáshoz, így egy pillanatra elakadt bennem a levegő.

Tekintete ajkaimra tévedt, majd vissza a szemembe. Lassan kezdett közelíteni, majd megéreztem puha ajkait az enyémen. Lágyan kezdte ízlelgetni párnáimat. Hamarosan nyelvével próbálkozott, majd becsúsztatta két ajkam közé. Mikor összetalálkozott rózsaszín izmunk, nem éreztem semmit. Nem volt bizsergés a gyomromban, nem volt rózsaszín felhő, nem vert gyorsabban a szívem. Nem az volt, mint Donghaenál. Kezemmel kissé eltoltam magamtól, így most egymás szájába lihegtünk. Elhúzódtam tőle, majd hátrébb léptem.

- Ne haragudj, de nekem ez nem megy. –ráztam a fejemet.

- Még mindig szereted az exedet? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nem tudom, de úgy érzem ezt nem lehet. Kérlek, ne haragudj, mert nagyon rendes srác vagy.

- Ugyan nem haragszok. Csak beszélgettünk. Nem tudom, mit tett veled, de szerintem újra kellene kezdenetek. Ha nem tudsz túllépni rajta, akkor megéri. –mosolygott, majd elindult.

Néztem, ahogyan távolodik az alakja. Magamban álltam az utcán egyedül, az ő zakójával. Nem tudtam helyre rakni a gondolataimat. Akartam őt, de valahogy nem tudtam megtenni az első lépést.

Elindultam haza, majd fáradtan beestem az ágyamba.

Másnap reggelizni mentünk YiJunnal az egyik kávézóba. Már javában a tojásos omlettünket ettük, mikor megláttam egy párocskát mellettünk. Olyan boldogan ültek ott, egymás kezét fogva. Hirtelen megcsapott egy érzés, ami nem hagyott nyugodni. Én is ezt akartam, érezni akartam, lenni valakivel, aki szeret.

- Szeretem Donghaet. –jelentettem ki hirtelen, mire YiJung majdnem rám köpte az ételt, amit éppen evett.

- Hogy mi? –kérdezte tágra nyitott szemekkel.

- Szeretem őt. Mennem kell, ne haragudj. –pattantam fel és indultam el Donghae lakására.

Nem érdekelt semmi csak az, hogy újra vele lehessek.

Feltrappoltam a lépcsőn, átfutottam a folyosón és csöngettem. Zakatolt a szívem, alig vártam, hogy a karjaiba vethessem magamat.

Lassan kinyílt az ajtó és egy fiatal kis csaj lépett ki, egy szál törölközőben.

- Miben segíthetek? –kérdezte kéjes hangon. A szám is tátva maradt. Köpni-nyelni nem tudtam. Könnyek gyűltek a szememben és nyeltem egy nagyot.

- É-én –habogtam.

- Ki az édes? –ért oda Donghae, szintén egy szál töröközőben, ami a dereka köré volt csavarva. Döbbenetet láttam szemeiben, mikor meglátott.

- Blair? –kérdezte elhaló hangon.

- É-én nem akartam zavarni, ne haragudjatok. –jöttem el gyorsan. Nem tudtam visszatartani feltörő könnyeimet, amiket sajnos ő is meglátott.

- Ne várj! –jött utánam. A lányra csukta az ajtót, és úgy ahogy van utánam jött.

- Ne-nem lényeges. –töröltem le a vízcseppeket az arcomról.

- De igen. –erősködött. Szorosan fogta a karomat, így nem tudtam eljönni.

- Oppa, nem jössz vissza? –szólt ki a lány.

- Oppa. –mondtam halkan, de szerintem hallotta. Kitéptem a kezemet és elrohantam. Meg sem álltam, míg ki nem értem az utcára.

Feltettem a szemüvegemet és elindultam, hogy minél messzebb kerüljek. Gyorsan elértem a lakásomhoz. Ahogy becsuktam az ajtót a földre rogytam és hatalmas zokogásban törtem ki.

Donghae szemszöge

Miután tegnap Blair elment azzal a fiúval, iszonyat dühös lettem. Mérgemben elmentem egy klubba, felszedtem egy csajt és felvittem a lakásomra.

Reggel vele keltem, majd elmentünk tusolni. Jó volt felejtésnek és idegesség levezetésnek.

Éppen szárítkoztunk, mikor csöngettek.

- Majd én nyitom édes. –libbent ki egy törölközőbe.

Nem sokkal mentem ki utána, de mikor megláttam Blairt könnyes szemmel, összetörtem.

Nem akartam a csaj előtt erről beszélni, ezért mentem utána és csuktam be az ajtómat. Láttam, hogy sír és nagyon maga alatt van. És ez miattam van. Miután elrohant, elküldtem a lányt, most nem volt kedvem semmihez.

Miért jött ide? Lehet, azért mert mégis szeret engem és újra akarta kezdeni? Ha ezért és én elrontottam, akkor esküszöm, leugrok egy hídról.

Olyan rosszul éreztem magamat, nem tudtam mihez kezdjek. Sajnos sokáig nem tudtam a nappalimban ülni, mert behívtak a stúdióba. Késő estig ott tengettem az időmet, majd fáradtan indultam haza. Nem volt kedvem vezetni és jól esett volna a friss levegő, így sétáltam.

Gondolkoztam, próbáltam rendezni a dolgokat a fejemben. Mivel sötét volt, így nyugodtan járkálhattam az utcán. Mikor befordultam egy sarkon, meglepetésemre Blairrel találkoztam.

22. rész

Blair szemszöge

            Sietősen mentem haza, hogy minél hamarabb egyedül lehessek. Végig az utat néztem, nem törődve semmivel. Fújtam egy kisebbet, mikor már a folyosómon sétáltam.

Az ajtómat kezdtem nyitogatni, mikor valaki megfogta a vállamat. Ugrottam egyet és ijedten pillantottam hátra, de nem kellett volna.

- Te meg mit keresel itt? –kérdeztem mogorván.

- Téged. Beszélni akarok.

- Neked nem kellene már Japánba lenned? Bár azt is jól elhallgattad előlem. Honnan tudjam, hogy igaz? –vetettem oda gúnyosan.

- Kérlek, ne csináld ezt!

- Még te mondod, mit csináljak? Van fogalmad mennyire megbántottál? –kezdtem el hangosabban beszélni.

- Menjünk be. –fogta meg a kezemet és már tolt is be a nyitott bejáraton.

- Ne merj hozzám érni! –téptem ki kezemet az övéből.

- Jó, csak akkor hallgass meg! Nagyon sajnálom, amit tettem. Akkor kezdtem el, mikor megismertelek. Haragudtam rád és így akartam közelebb kerülni hozzád. Utána annyira élveztem, hogy ajándékot küldhetek neked és hogy van ez a kis játék, hogy folytattam. Miután összejöttünk nem kellett volna. Sajnálom. –mondta komolyan.

- Nem érdekel. Tudod te, hogy mennyire érzem magam átverve, kihasználva. Játszadoztál velem. Azt hiszed a lábad előtt heverek, ha ajándékokat küldözgetsz? Mikor fogod már fel, hogy én nem olyan lány vagyok?

- Tudom, te sokkal jobb vagy. Kérlek Blair. Nem mentem el Japánba miattad. Vagyis holnap megyek, mert ma látni akartalak.

- Menj csak nyugodtan vissza a kis idol világodba. Engem már nem érdekel semmi, ami veled kapcsolatos.

- Akkor szakítani akarsz? –kérdezte szomorúan.

- Soha többé nem akarlak látni. –toltam ki az ajtón és zártam be azt. Hatalmasat fújtattam, míg neki dőltem a fehér bejáratnak. Sírva csúsztam le a földre és temettem arcomat a kezeimbe. Miért kellett így alakulnia? Mivel érdemeltem ki ilyen sorsot?

Donghae szemszöge

Miután kidobott a lakásából, sokáig néztem a zárt ajtót. Halk szipogásokat hallottam a túlsó oldalról, ezért közelebb hajoltam a falaphoz. Sírt. Miattam. És ez megőrjített. Ennyi volt, nem akar látni, nem akar tudomást venni rólam. Szomorúan keltem fel a földről és indultam el.

Szinte semmit nem aludtam, nem tudtam. Csak ő járt a fejemben.

Korán kellett kelnem, mert egy reggeli géppel repültem Tokióba. Semmi kedvem itt vigyorogni a kameráknak és pattogni, mikor életem szerelme otthon van és szomorkodik.

Miután lenyomtunk pár műsort, majd késő este visszamehettünk a hotelbe. Ráestem az ágyamra és elővettem a telefonomat. Még mindig ugyanaz volt a hátterem. Mi voltunk rajta, ahol szépen mosolygunk. Olyan gyönyörű volt ez a lány.

Belementem a híváslistámba és kikerestem egy számot. Félve hívtam fel, de végül csak megnyomtam a zöld gombot. Hosszasan csöngött ki, mikor beleszóltak.

- Háló, itt YiJun! –szóltak bele.

- YiJun, én Donghae vagyok. –válaszoltam.

- Te meg mit akarsz? Nem okoztál még elég gondot? –kezdett neki.

- Figyelj, tudom, hogy utálsz, amit meg is értek. Csak annyit szeretnék, hogy mondd meg, Blair hogy van?

- Jobban, mint ahogyan hagytad. Egész nap dolgozik, dalokat ír, így könnyebben felejt.

- De nem akarom, hogy elfelejtsen.

- Ezzel elkéstél.

- Én komolyan sajnálom. –mondtam határozottan.

- Tudom. Amúgy Blair egy kicsit túlreagálja, de az ő helyzetét is megértem. Miért kellett ezt csinálnod? Olyan jól megvoltatok.

- Tudom és minden áron vissza akarom kapni.

- Meglátom, mit tehetek. És ne add fel! –mondta biztatóan.

- Nem fogom. Köszönöm YiJun.

Elköszöntünk, majd aludni mentem. Kicsit nyugodtabban csuktam le szemeimet. Ha haza érek mindent megteszek, hogy újra az enyém legyen.

Egy hét eltelt ebből a külföldi útból. Alig várom, hogy otthon lehessek, de addig itt kell kiválót nyújtanom. Nem is tudok odafigyelni a dolgokra, az emberekre, a helyre. Pedig szeretek itt lenni, de most nem ide vágyom.

Szoktam beszélni YiJunnal, hogy beszámoljon nekem Blairről. Muszáj tudnom, hogy jól van-e. Azt mondta, hogy már teljesen jól van. Túllépett mindenen és éli az életét, aminek nem örülök. Engem nem felejthet el. Muszáj helyre hoznom a dolgokat.

Blair szemszöge

Egy hét telt el, amióta szakítottam Donghaevel. Eleinte sokat szenvedtem, de mára már teljesen jól vagyok. Túltettem magamat ezen az egészen. Sokat dolgozok esténként a bárban, ott maradok a fellépéseim után. Ott ülök egy darabig a bárpultnál, iszogatok és ismerkedek az emberekkel. Szóval minden olyan, mint régen, mikor szingli voltam.

Jól éreztem magamat, már el is felejtettem milyen, mikor egyedül vagyok. Nem kötődtem senkihez, elfogadhattam, ha valaki meghívott egy italra.

YiJun egy kicsit megváltozott, de nem mondja el, mi a baja. Nem erőltetettem, majd elmeséli, ha valami fontos.

Még egy hét eltelt. Nagyon jó volt a ma esti koncert. Utána szokásosan a bárhoz mentem. Leültem, kikértem a kedvenc koktélomat és kémleltem a terepet.

Egyszer csak egy fiatal, jóvágású férfi ült le mellém. Ránéztem és egy hatalmas mosollyal figyelt engem.

- Segíthetek? –kérdeztem tőle kedvesen.

- Ne haragudj csak, gyönyörű vagy. Mellesleg nagyon szép a hangod. –mondta mosolyogva.

- Köszönöm. –pirultam el kissé. Megszoktam az ilyen bókokat, de most más volt.

- Amúgy a nevem TaeYoung. –nyújtotta a kezét.

- Blair –fogadtam el a kézfogását.

- Régóta járok ide, hogy téged láthassalak. Már nagyon meg szerettelek volna ismerni.

- Egyszer mindennek eljön az ideje. –mosolyogtam és belekortyoltam a koktélomba. Értette a célzásomat és ő is kikért egy italt. Ezután beszélgetni kezdtünk. Órákig ott ültünk, több színes folyékony alkoholt elfogyasztottunk. Olyan jól éreztem magamat. Végre.

- Nem csalódtam benned. Pont, így képzeltelek el. –mondta.

- Milyennek? –kérdeztem kíváncsian.

- Kedves, vidám, őszinte. Komoly vagy és érett, de el tudod engedni magadat. És ez nagyon tetszik. –mosolygott csábítóan.

- Úgy látszik gyorsan kiismered az embert. –ismertem be és nevettünk mindketten.

- Megzavarhatom a bájcsevejt? –hallottunk meg egy hangot, majd odanéztünk.

- Donghae? –nyíltak tágra szemeim.

21. rész

Donghae szemszöge

            Váratlanul ért a helyzet, mert éppen szeretkeztünk volna. Elsőre nem értettem, mit mond, de a másodikat tisztán hallottam.

- Blair, én –habogtam.

- Úristen, te vagy, aki üzeneteket küldözgetett, meg virágot, meg a maci. –mutatott a hatalmas plüss állatra, ami az ágy mellett hevert.

- Én meg akartam mondani, esküszöm. –ültem fel a csípőjére, mivel még mindig alattam volt.

- Nem hiszem el. Három hónapon keresztül hazudtál nekem. –könnyezett be a szeme.

- Szépségem….

- Ne hívj így! –csattant fel.

- Sajnálom Balir. Tényleg el akartam mondani, csak

- Csak mi? –szólt közbe- Három hónapon keresztül játszottad meg nekem magad. És mikor összejöttünk még utána is küldözgetted az üzeneteket. Te mit képzelsz magadról őszintén? Hogy van pofád ezt csinálni, miközben a barátnőd vagyok? –ordított.

Lelökött magáról és gyorsan felkapott magára egy kardigánt, ami eltakarta fehérneműs alakját. Mérgesen nézett rám, amit megértek, hiszen átvertem.

- Kérlek kicsim beszéljük meg. –álltam fel én is.

- Menj el innen! Nem akarlak látni. –fordított nekem hátat és kiment a nappaliba.

- Ne csináld Blair, hadd magyarázzam meg neked.

- Nem érdekel semmi magyarázat. Ekkora hülyének nézel? –kérdezte sírva.

- Dehogyis.

- Menj el! Most azonnal. –mondta kimérten, miközben könnyek potyogtak szemeiből. Fájdalmasan sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. Az ajtóban még visszanéztem rá.

- Sajnálom szerelmem. –mondtam halkan, de tudom, hogy hallotta. Bement a szobájába és bevágta az ajtót. Szomorúan jöttem el a lakásáról és mentem haza.

Ezt elcsesztem. Hogy lehetek ekkora barom? Igaza van. Miért küldözgettem neki üzeneteket, mikor már együtt voltunk. Semmi értelme ennek az egésznek.

Utáltam magamat. Végre megszerettem egy lányt és nem csak játszadoztam vele, erre tönkreteszem a kapcsolatunkat. Alkalmam volt egy komoly dologra, ami talán örökre kitartott volna, de elhalasztottam. Gyűlölöm magamat ezért. Félek, hogy nem lehet megmenteni.

Blair szemszöge

Hihetetlenül dühös voltam Donghaera. Átverve, becsapva éreztem magamat. Játszadozott velem és hazudott. Ezeket nem tudom megbocsájtani neki.

Pedig tényleg szerelmes voltam. Szerettem. Ettől féltem, mindig is. Hogy sérülök. Ezért nem adtam magamat könnyen és nem bíztam meg az emberekben, mert játszadoznak velünk. Az érzéseinkkel. Végre elhittem, hogy Donghae nem ilyen, de tévedtem. És most összetörtem.

Sírva hívtam fel YiJunt, mert szükségem volt valakire.

- Szia Blair, mizujs? –vette fel.

- Yi-yijun, kérlek, gyere át! –sírtam a telefonba.

- Úristen jól vagy? Bántottak? Máris indulok. –csapta le. Pár perc múlva hallottam, hogy kopognak, így elballagtam az ajtóig. Nem öltöztem fel, ugyanúgy voltam egy hosszabb kardigánba bugyolálva.

Ahogy belépett, szorosan megölet én pedig keservesen kezdtem el sírni a vállán.

Bentebb mentünk, hogy le tudjunk ülni, majd mesélni kezdtem.

- Mondtam neked a titkos idegent, aki mindenféle dolgot küldözgetett nekem –kezdtem.

- Igen. –bólintott.

- Donghae volt az. –kezdtem el sírni.

- Mi? Ez komoly? –döbbent le.

- Igen. Ma este jöttem rá és kérdeztem rá nála. Beismerte.

- És mit mondott? Vagy magyarázd el, mert nem igen értem. –értetlenkedett.

- Az ajándékokból meg az üzenetekből összeraktam, hogy ő az. Aztán megkérdeztem tőle és nem tagadta. Végig mondta, hogy sajnálja, meg hogy megmagyarázza, de nem érdekelt. Három hónapon keresztül hazudott és játszott velem.

- Ez durva. És miért vagy így? –mutatott a lenge öltözetemre.

- Éppen szeretkeztünk. –böktem ki lehajtott fejjel.

- Ohh, ezt nem akarom hallani. –mondta gyorsan- Sajnálom, hogy így alakult. És most mi lesz? Megbeszélitek?

- Nem tudom. Jelen pillanatban látni sem akarom. Nem akarom hallani a magyarázatát, csak el akarom felejteni ezt az egészet. –kezdtem újra sírni.

- Kicsi lány. –húzott magához. Hosszú percekig simogatta a hátamat, ami kissé megnyugtatott. Késő este volt mire abbahagytam a könnyezést. Nem akartam, hogy ilyenkor menjen haza YiJun, így megkértem maradjon itt. Szívesen itt aludt, így nekem is jobb volt.

Reggel rosszul ébredtem. Rossz volt a közérzetem, a kedvem. Legszívesebben csak itthon maradtam volna. Nem akartam beszélni senkivel, nem akartam találkozni senkivel. De mivel muszáj volt bemennem énekelni este, így össze kellett szednem magamat.

Egyből az öltözőmbe vettem az irányt. Nem voltam hajlandó társalogni senkivel. Miután leéneklem a számokat, hazamegyek.

Donghae szemszöge

Egész nap próbáltam hívni Blairt, de ki volt kapcsolva a telefonja. Ezért is döntöttem úgy, hogy este elmegyek a bárba. Reméltem, hogy ott lesz.

Egyedül akartam menni. Senkinek nem beszéltem még erről. Nem voltam képes rá.

Ahogy odaértem és be akartam menni, hirtelen egy szekrény állta el az utamat.

- Beengedne? –kérdeztem tőle.

- Mrs. Blair, megtiltotta, hogy Önt beengedjem. –mondta mély hangon. Az állam, hatalmasat koppant a padlón. Kitiltott volna a bárból? Ezt nem hiszem el. Nekem beszélnem kell vele.

- Van fogalma arról ki vagyok? –kérdeztem felháborodva.

- Igen. Az énekesnő szavaival, Ön egy undorító, hazug ember. Akinek az arca nem fér be az ajtón és, akit soha többé nem akar látni. –mondta nyugodtan.

- Felfogtam. –jöttem el dühösen. Ennyire haragszik rám? Jó, megértem, de azért ezt nem kellett volna tennie. Kitiltottak egy bárból.

Fájtak, amiket az őr használt, mert tudom, hogy Blair mondta ezeket. Elővettem a telefonomat és írtam Blairnek egy hosszú üzenetet, amiben kifejtettem mennyire sajnálom. Elmondtam, hogy itt állok a bár előtt és beszélni akarok vele.

Fél óra is eltelt, de nem érkezett válasz. Szerintem már a koncertnek is vége van. Úgy döntöttem, hogy megvárom, míg kijön. Amilyen állapotban van, biztos nem marad utána bulizni. Egy darabig ültem a sötétben, mikor kinyílt a hátsó ajtó. Kilépett rajta a szerelmem.

Hosszú kabátját fogta a mellkasánál. Lefelé nézett és sietősen ment a lakása irányába. Mikor elment az egyik lámpa alatt, megláttam az arcát. Össze volt törve, semmi érzelem. Szörnyű volt így látni, főleg, hogy én juttattam ide. Úgy döntöttem követem és majd a lakásánál leszólítom, ahol csak ketten vagyunk.

20. rész

Blair szemszöge

            Két hét telt el, mióta lefeküdtünk Donghaeval. Nagyon jól megvagyunk, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Lassan a harmadik hónapunkat ünnepeljük.

Ma éppen a bárban dolgoztam és új dalokat írtam. Teljesen belemerültem a dolgokba, nem figyeltem semmire. Hirtelen kaptam egy SMS-t Donghaetől.

„Szia szépségem! Hiányzol nagyon, régen találkoztunk. Hívj, ha tudsz majd. Várom a holnap estét, hogy együtt legyünk. Szeretlek Donghae.”

Gyorsan válaszoltam neki, majd folytattam az írást. Napok óta nem találkoztunk. Holnap este jön át hozzám, hogy együtt legyünk végre.

Úgy tíz perc múlva érkezett még egy üzenetem. Attól az idegentől, aki régen ajándékokat küldözgetett. Bár már egy ideje nem hallottam felőle. Nagyjából, amióta együtt vagyok Donghaeval.

„Régen hallottam rólad, de azért figyellek. Kíváncsi vagyok a ma esti fellépésedre, bár sajnos nem lehetek ott, de azért gondolok rád. Örülök, hogy kijöttél a kórházból. Csókollak szépségem.”

Többször elolvastam az üzenetet, de kicsit lefagytam. Olyan ismerős volt, de nem tudtam honnan. És honnan tudja, hogy kórházban voltam? Tényleg követné minden lépésemet? Rá akarok jönni, hogy ki ez az ember. Mit akar tőlem? És miért nem mondja meg a nevét?

Megcsináltam az estét, minden jól ment. A jövő héten már, ha minden jól megy akkor az új számaimat adjuk elő. A legtöbb a mostani életemről szól és az érzéseimről. Donghaeról.

Másnap este az egész délutánom szabad volt, ami jól is jött. Megcsináltam a házat, csináltam vacsorát. Letusoltam, elkészültem az estére. Napok óta nem hogy nem találkoztam Donghaeval, de nem is beszéltem vele. Nagyon hiányzik már és vágyom rá. Hogy együtt lehessünk egy kicsit, ami ma este meg is fog történni.

Nyolc óra után csöngettek. Mosolyogva mentem ajtót nyitni. Ahogy lenyomtam a kilincset valaki betört rajta és hevesen nekem esett. Az illatából megismertem Donghaet és mosolyogva csókoltam vissza.

- Szia szépségem. –lihegte a számba.

- Stílusos belépőd volt. –kuncogtam, majd bentebb mentünk.

- Ne haragudj, de annyira hiányoztál. –húzott magához a derekamnál fogva.

- Te is nekem. Csináltam vacsorát, ha éhes lennél. –mutattam a konyha felé, de nem engedett.

- Én téged kérlek. –nézett kajánul, majd lágyan megcsókolt. Elhúzódott, belenézett a szemembe, majd édesen csókolózni kezdtünk.

Mámoros éjszakát töltöttünk el együtt, ami után ölelkezve beszélgettünk.

- El sem tudom mondani, mióta vágytam erre. –simogatta a hátamat és az oldalamat.

- Én is. Hiányoztál. –dünnyögtem a nyakába.

- Te is szépségem. Ígérem, hogy ezentúl többet találkozunk majd.

- Rendben, de most aludjunk. –mormogtam álmosan.

- Csak nem fáradtál el? –kérdezte pajkosan.

- Ne viccelődj! –ütöttem bele gyengéden a mellkasába.

- Rendben kicsim. Aludjunk. –puszilta meg a fejemet, majd elhelyezkedtünk és mindketten elmerültünk az álmokban.

Egy hét telt el a szenvedélyes éjszakánk óta. Azóta tényleg többet találkozunk, többször beszélünk. Ezen a héten énekeltem először az új számaimat. Az egyik este még Donghae is eljött és meghallgatott. Nagyon tetszett neki, aminek örültem.

Egyik este otthon ültem és olvastam, mikor megszólalt a telefonom.

- Szia édes. –köszöntem bele boldogan.

- Kicsim, átmehetnénk? –kérdezte, de éreztem a hangjában, hogy valami nincsen rendben.

- Persze, de mi történt?

- Majd ott elmondom. Tíz perc és ott vagyok. –tette le. Tényleg nem telt bele sok időbe és már a nappalimban ültünk.

- Mondd már el, mi történt! –kérleltem félve.

- Most tudtam meg, hogy el kell utaznom egy kis időre Japánba.

- Mi? Mennyi ideig?

- Két hét. –bökte ki nehezen.

- É-és mikor mész?

- Holnap.

- Mi? És csak most szólnak neked? –kérdeztem hangosabban.

- Nem. Az igazság, hogy már három napja tudom. –ismerte be és nézett bűnbánóan a szemembe.

- Három napja tudod és csak most szólsz nekem? –akadtam ki.

- Tudom, sajnálom. Én sem akarok elmenni és olyan jól megvoltunk, így nem akartam elrontani. Ne haragudj kérlek. –jött közelebb és fogta meg a kezemet.

- Nem haragszok, de elmondhattad volna.

- Tudom és sajnálom. –csókolt meg.

- Akkor csak ma lehetünk együtt. –váltam el egy nagy sóhaj kíséretében.

- Igen szépségem.

- Akkor aludj itt, kérlek!

- Ezt kérned sem kell. –mosolyodott el és csókolt meg hevesebben. Ki akartuk használni ezt a kevéske időt. Lefektetett a kanapéra, majd rám ereszkedett. Hosszas nyelvcsatát vívtunk egymással. Levette a pólómat és én is megszabadítottam a felsőjétől.

- Olyan gyönyörű vagy szépségem. –lihegte a számba és újra nekem esett. Szépségem. Sosem hívott így senki, csak ő. Megéreztem egyik kezét a lábam között, ami teljesen elvette az eszemet. Kikapcsolt az agyam, csak mi voltunk.

Szépen lassan került le rólunk a felesleges öltözet. Már csak egy fehérneműben voltunk mindketten.

Ekkor emelt fel és sétált be velem a hálóba. Óvatosan tett le a nagy szivacsra és helyezkedett el a lábaim között. Csókjaival a nyakamra, majd a melleimre tért át.

Nagyokat sóhajtoztam. Keze bejárta az egész testemet. Mélyen szippantottam a nyakába és szívtam magamba bódító illatát.

Nem tudom hogyan, de hirtelen csapott át egy kép az agyamon. Az a sok üzenet a titkos idegentől. Ő is mindig szépségemnek hívott benne. A két virágcsokor, ami ugyanúgy nézett ki, de nem foglalkoztam vele. És a maci illata. Tudtam, hogy ismerős volt nekem, de fel sem tűnt. Az Donghae illata volt. De ez a titkos idegen nagyon régóta küldözget dolgokat nekem.

Emlékszem, mikor először randiztam Donghaeval, utána jött egy üzenet, hogy ha közelebb kerülök egy bizonyos emberhez, akkor közelebb kerülök a titkos alakhoz is.

Donghae lenne, aki írogat nekem? Hirtelen toltam el magamtól és néztem rá üveges tekintettel. Kérdőn vizslatta arcomat, de én még mindig le voltam halva.

- Mi a baj szépségem? –simított végig az arcomon. Szépségem. Itt állt össze a kép.

- Te vagy a titkos idegen. -suttogtam.

- Mi? –nézett értetlenül.

- Te vagy a titkos hódolóm. –jelentettem ki hangosan és néztem bele ijedt szemeibe.