28. rész

Blair szemszöge

Kezemet mellkasának szegeztem, hogy távol tartsam magamtól. Az agyam lesokkolt, nem tudtam, hogy reagáljak, mihez kezdjek.

- Leeteuk ne. –fordítottam el a fejemet.

- Olyan rossz nézni ezt. Sajnálom Blair, hogy ezt teszem, de nem bírom megállítani. –mondta és erősen magához rántott. Ajkai enyémre tapadtak, de nem tudta elmélyíteni, mivel szorosan szorítottam össze. Ekkor nyílt ki az ajtó, mire mindketten ijedten odanéztünk.

- Mi folyik itt? –ordította a vendég.

- Donghae?

Donghae szemszöge

Este hamarabb végeztünk, mint ahogy meg volt beszélve, így eldöntöttem, hogy megnézem Blair fellépést, aztán együtt megyünk haza. Be is ültem a kocsimba és elindultam a bár felé. Ismerősként fogadtak, így egyből az öltözők felé mentem, majd benyitottam a megfelelő helyre. De meglepetésemre nem volt egyedül. Az állam leesett, mikor egy nem kellemes kép fogadott. A vezetőnk, az egyik legjobb barátom, a csapattársam csókolgatta az én barátnőmet.

- Mi folyik itt? –kérdeztem idegesen.

- Donghae? –nézett rám ijedten Blair, majd ellökte Leeteuköt. Ökölbe szorítottam a kezemet, hogy nehogy valami olyat tegyek, amit később megbánnék.

- Haver ez nem az, aminek látszik. Én ezt nem akartam –kezdett bele csapattársam, de közbeszóltam.

- Nem akartad? Most komolyan szórakozol velem? A csajomat smároltad le és azt mondod nem akartad? Akkor hogy történt? Ráestél a szájára? –keltem ki magamból.

- Donghae, kérlek, nyugodj meg! –jött közelebb Blair.

- Nyugodjak meg? Hallod mit mondasz? Rég voltam olyan boldog, mint ma reggel. Végre megtaláltam azt az embert, akit mindennél jobban szeretek, erre hagyod, hogy az egyik legjobb barátom megcsókoljon? Ennyit jelentenék neked? -néztem rá szemrehányóan.

- Ez nem igaz. Én szeretlek téged. Lefagytam, nem akartam ezt az egészet, ezért nem is engedtem. Kérlek, Donghae higgy nekem! –nézett rám kérlelően.

- Engem most hagyjatok. –indultam el a kijárat felé. Blair egyből utánam rohant és a nevemet mondogatta, meg hogy álljak meg, de most nem tudtam itt maradni. Egyedül kellett lennem, hogy nyugodtan tudjak gondolkodni.

Bevágódtam a kocsimba, és mint egy őrült, úgy kezdtem el vezetni. Nem tudtam hova megyek, de az biztos, hogy haza nem.

Először csak az utcákon hajtottam össze-vissza, majd utam az egyik bárba vezetett, ahova a fiúkkal sokat szoktunk járni.

Egyből kikértem két töményet, amit egymás után nyomtam le. Ezután sorba rendeltem a különféle alkoholbombákat, ami kezdett hatni egy idő után.

Felejteni akartam, de a kép a fejembe égett, hogy Leeteuk és Blair csókolóznak. Fájdalmat éreztem belülről, mert én tényleg boldog voltam. Tényleg szerettem és még most is szeretem, mindennél jobban. Vele akartam lenni, vele akartam élni, hogy később gyerekeink lehessenek, összeházasodjunk és együtt éljük le az életünket. Erre ezt teszi. Lehet túl hamar döntöttem, hogy összeköltözzünk? Nem tudom. Az biztos, hogy egy darabig nem akarok egyikükkel sem beszélni. Nem érdekelt, hogy melyik kezdte. Mindenhez két ember kell.

És most hatalmasat csalódtam abban az emberben, akit mindennél jobban szerettem.

Blair szemszöge

Rohantam Donghae után, de nem hallott meg, csak ment tovább. Összeszorult a szívem, nem akartam elveszíteni. Szomorúan és összetörve mentem vissza az öltözőmbe, ahol még mindig egy lesokkolt Leeteukkel találtam szemben magamat.

- Mit keresel még itt? –kérdeztem dühösen.

- Blair, nagyon sajnálom. Nem akartam ezt, ne haragudj. –kezdett bele, de közbeszóltam.

- Nem érdekel. Elrontottál mindent, mi lesz, ha most elveszítem? –akadtam ki.

- Nem fogod, ismerem Donghaet, szeret téged.

- Akkor miért tetted ezt? Én is szeretem, akkor el kéne fogadnod.

- Tudom, ne haragudj. –hajtotta le a fejét.

- Menj el! Most azonnal. –mondtam keményen.

- Nagyon sajnálom, de hidd el, rendbe jön minden. –jött közelebb, de én úgy hátráltam.

- Azt mondtam menj el! –kiáltottam rá. Szomorúan rám emelte tekintetét, majd távozott. Lefújtam a ma esti koncertet és inkább haza mentem. Számtalanszor hívtam, de nem vette fel, aztán már a telefonja is ki volt kapcsolva.

Ideges voltam és féltem, hogy mi lesz. Nem csak attól, hogy elhagy, hanem attól is, hogy esetleg kárt tesz magában. Nem tudom, hol van, mit csinálhat.

Valamikor késő este nyomott el az álom, de szörnyen aludtam. Korán felkeltem és nagyon nyúzott voltam. Egyből a telefonomat néztem, de semmi hívás, semmi üzenet nem volt rajta.

Felhívtam egy másik embert, akire most számíthattam egyedül, hogy megtudjak valamit Donghaeről. Vagyis reménykedtem, hogy segíthet.

- Háló? –vette fel.

- Eunyhuk, Blair vagyok. Zavarhatlak pár percre? –kérdeztem idegesen.

- Persze, de gond van? –érdeklődött.

- Tegnap történt egy kis félreértés és nem tudok semmit Donghaeről. Esetleg te hallottál valamit felőle vagy láttad?

- Nem láttam, de ha megtudok valamit, szólok. Amúgy mi történt?

- Inkább kérdezd a vezetőtöket. –mondtam gúnyosan- Mindegy, majd beszélünk és köszönöm.

- Nincs mit, akkor szia!

- Szia. –tettem le és fújtattam egy hatalmasat.

Később megtudtam, hogy Donghae haza ért, hulla részegen, de jól van. Mármint testileg. Azóta négy nap telt el. Semmit nem beszéltem, nem hallottam róla.

Kezdtem feladni ezt az egészet, mert ha gondolkozott volna rajta valamit, akkor visszahívott volna vagy legalább küldött volna egy üzenetet, hogy jól van. Inkább jelentse ki, hogy nem akarja folytatni, mint hogy kételyekben éljek. Mert ez megőrjít és kikészít.

Semmi kedvem nem volt a bárhoz, legszívesebben csak ültem volna otthon és néztem volna a mobilom képernyőjét, hogy ír-e vagy valami. De nem tehettem.

Egyik nap szokásosan az előadásom után, egyből hazamentem. Mostanában nincs kedvem ott maradni és bájologni az idegenekkel. Ahogy hazaértem, lefürödtem, átöltöztem a pizsimbe és beültem a TV elé. Nem volt kedvem aludni, sem dalokat írni, így úgy döntöttem, hogy megnézek egy filmet. Egy sírósabb, romantikus filmet választottam. Azt még nem tudtam eldönteni, hogy segít vagy ront a hangulatomon, de nem érdekelt.

Már vagy egy órája néztem, közben párszor könnyek szöktek a szemembe. Valamikor késő este csöngettek, ami először nagyon megijesztett. Gyorsan felkaptam a köntösömet és mentem is ajtót nyitni. Az állam is leesett, mikor megláttam a késői vendégemet.

- Donghae? –nyögtem ki a nevét.

- Beszélnünk kell!