23. rész

Donghae szemszöge

            Már reggel haza érkeztünk Japánból. Mára szabadnapot kaptunk, így elmentünk a lakásunkra, hogy kipakoljunk. Pihentünk egy kicsit, ettünk, majd délután döntöttem úgy, hogy lenézek egy ismerős helyre. Sötétedés után el is indultam egyedül.

Már a levezető zenekar játszadozott a színpadon. Nem tudtam hol találhatnám Blairt, ezért elindultam a bárpulthoz. Már messziről megláttam egy ismerős alakot hátulról, nem láthattam az arcát, de ezer lány közül is megismerném. Mini koktélruhában ült, gyönyörű volt. Meglepetésemre nem volt egyedül. Egy fiatal sráccal csevegett, és ahogy láttam, nagyon jól elvoltak. Mérges lettem, ezért figyeltem őket egy darabig. Nevetgéltek, beszélgettek, iszogattak. Féltékeny voltam, nem bírtam tovább, így feléjük mentem.

- Megzavarhatom a bájcsevejt? –kérdeztem gúnyosan, mire felém kapták fejüket.

- Donghae? –nézett a szemembe ijedten Blair.

- Te egy idol vagy. –szólalt meg a mellette ülő srác.

- Igen és neked most szia. –mondtam határozottan, mire indulni készült, de a szerelmem megragadta a kezét.

- Nem megy el! Te zavartál meg minket, amúgy is téged kitiltottak innen.

- Beszélnünk kell! Kérlek. –néztem rá lágyan.

- Nem akarok és megbocsáss, de nekünk mennünk kell. –kezdte el húzni maga után a srácot.

- Bocs haver. –mondta oda a srác, majd elmentek ketten. Nem hittem el az előbbi jelenetet.

Utánuk mentem, de mire kiértem már nem láttam őket sehol. Idegességembe belerúgtam a falba. Nem engedem el Blairt. Nem és nem.

Blair szemszöge

Húzni kezdtem magammal TaeYoungot ki a klubból. Nem akartam ott hagyni Donghaeval és így biztosra tudtam, hogy nem jön utánam. Ha mégis, akkor sem vagyok egyedül.

- Ne haragudj az előbbiért. Ez egy hosszú sztori. –sóhajtottam, mikor az utcán sétáltunk.

- Dehogy haragszok. Csak nem ex-pasi? –tapintott rá a lényegre.

- De igen. –bólogattam félve.

- Azta, egy idol a volt pasid. Akkor bele kell húznom. –mosolygott édesen. Megértettem a célzást, mire elpirultam. Lassan sétálgattunk haza, úgy ahogyan eljöttünk. Rajtam egy kis koktélruha volt, ami nem takart sokat. Fújdogált a szél és kicsit fáztam.

TaeYoung mintha olvasott volna a gondolataimba, mert lekapta a zakóját és a vállamra terítette. Nagy szemekkel néztem rá, mire megláttam angyalian mosolygós arcát. Arcunk túl közel volt egymáshoz, így egy pillanatra elakadt bennem a levegő.

Tekintete ajkaimra tévedt, majd vissza a szemembe. Lassan kezdett közelíteni, majd megéreztem puha ajkait az enyémen. Lágyan kezdte ízlelgetni párnáimat. Hamarosan nyelvével próbálkozott, majd becsúsztatta két ajkam közé. Mikor összetalálkozott rózsaszín izmunk, nem éreztem semmit. Nem volt bizsergés a gyomromban, nem volt rózsaszín felhő, nem vert gyorsabban a szívem. Nem az volt, mint Donghaenál. Kezemmel kissé eltoltam magamtól, így most egymás szájába lihegtünk. Elhúzódtam tőle, majd hátrébb léptem.

- Ne haragudj, de nekem ez nem megy. –ráztam a fejemet.

- Még mindig szereted az exedet? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nem tudom, de úgy érzem ezt nem lehet. Kérlek, ne haragudj, mert nagyon rendes srác vagy.

- Ugyan nem haragszok. Csak beszélgettünk. Nem tudom, mit tett veled, de szerintem újra kellene kezdenetek. Ha nem tudsz túllépni rajta, akkor megéri. –mosolygott, majd elindult.

Néztem, ahogyan távolodik az alakja. Magamban álltam az utcán egyedül, az ő zakójával. Nem tudtam helyre rakni a gondolataimat. Akartam őt, de valahogy nem tudtam megtenni az első lépést.

Elindultam haza, majd fáradtan beestem az ágyamba.

Másnap reggelizni mentünk YiJunnal az egyik kávézóba. Már javában a tojásos omlettünket ettük, mikor megláttam egy párocskát mellettünk. Olyan boldogan ültek ott, egymás kezét fogva. Hirtelen megcsapott egy érzés, ami nem hagyott nyugodni. Én is ezt akartam, érezni akartam, lenni valakivel, aki szeret.

- Szeretem Donghaet. –jelentettem ki hirtelen, mire YiJung majdnem rám köpte az ételt, amit éppen evett.

- Hogy mi? –kérdezte tágra nyitott szemekkel.

- Szeretem őt. Mennem kell, ne haragudj. –pattantam fel és indultam el Donghae lakására.

Nem érdekelt semmi csak az, hogy újra vele lehessek.

Feltrappoltam a lépcsőn, átfutottam a folyosón és csöngettem. Zakatolt a szívem, alig vártam, hogy a karjaiba vethessem magamat.

Lassan kinyílt az ajtó és egy fiatal kis csaj lépett ki, egy szál törölközőben.

- Miben segíthetek? –kérdezte kéjes hangon. A szám is tátva maradt. Köpni-nyelni nem tudtam. Könnyek gyűltek a szememben és nyeltem egy nagyot.

- É-én –habogtam.

- Ki az édes? –ért oda Donghae, szintén egy szál töröközőben, ami a dereka köré volt csavarva. Döbbenetet láttam szemeiben, mikor meglátott.

- Blair? –kérdezte elhaló hangon.

- É-én nem akartam zavarni, ne haragudjatok. –jöttem el gyorsan. Nem tudtam visszatartani feltörő könnyeimet, amiket sajnos ő is meglátott.

- Ne várj! –jött utánam. A lányra csukta az ajtót, és úgy ahogy van utánam jött.

- Ne-nem lényeges. –töröltem le a vízcseppeket az arcomról.

- De igen. –erősködött. Szorosan fogta a karomat, így nem tudtam eljönni.

- Oppa, nem jössz vissza? –szólt ki a lány.

- Oppa. –mondtam halkan, de szerintem hallotta. Kitéptem a kezemet és elrohantam. Meg sem álltam, míg ki nem értem az utcára.

Feltettem a szemüvegemet és elindultam, hogy minél messzebb kerüljek. Gyorsan elértem a lakásomhoz. Ahogy becsuktam az ajtót a földre rogytam és hatalmas zokogásban törtem ki.

Donghae szemszöge

Miután tegnap Blair elment azzal a fiúval, iszonyat dühös lettem. Mérgemben elmentem egy klubba, felszedtem egy csajt és felvittem a lakásomra.

Reggel vele keltem, majd elmentünk tusolni. Jó volt felejtésnek és idegesség levezetésnek.

Éppen szárítkoztunk, mikor csöngettek.

- Majd én nyitom édes. –libbent ki egy törölközőbe.

Nem sokkal mentem ki utána, de mikor megláttam Blairt könnyes szemmel, összetörtem.

Nem akartam a csaj előtt erről beszélni, ezért mentem utána és csuktam be az ajtómat. Láttam, hogy sír és nagyon maga alatt van. És ez miattam van. Miután elrohant, elküldtem a lányt, most nem volt kedvem semmihez.

Miért jött ide? Lehet, azért mert mégis szeret engem és újra akarta kezdeni? Ha ezért és én elrontottam, akkor esküszöm, leugrok egy hídról.

Olyan rosszul éreztem magamat, nem tudtam mihez kezdjek. Sajnos sokáig nem tudtam a nappalimban ülni, mert behívtak a stúdióba. Késő estig ott tengettem az időmet, majd fáradtan indultam haza. Nem volt kedvem vezetni és jól esett volna a friss levegő, így sétáltam.

Gondolkoztam, próbáltam rendezni a dolgokat a fejemben. Mivel sötét volt, így nyugodtan járkálhattam az utcán. Mikor befordultam egy sarkon, meglepetésemre Blairrel találkoztam.