24. rész

 24. rész

Donghae szemszöge

            Először észre sem vett, csak mikor a mellkasomnak ütközött. Mikor felismert, ijedtséget és csalódottságot láttam szemeiben.

- Szia. –köszöntem halkan, mire nem válaszolt csak nézett a szemeimbe. Mivel már sötét volt, így nem igen láthattam arcát.

- Hogy vagy? –kérdeztem kíváncsian, hátha szóba áll velem.

- Nekem mennem kell. –hajtotta le a fejét és már került volna ki, de megragadtam a karját és visszahúztam magam elé. Szorosan fogtam, hogy ne tudjon elmenni.

- Blair, beszélnünk kell! –kerestem a tekintetét.

- Nincs miről. –mondta a vállamnak, amit meredten bámult.

- De igen van. Arról is, hogy miért jöttél a múltkor, miért sírtál és miért vagy most ilyen?

- Ez egyik sem tartozik rád.

- Az elsőre igazán válaszolhatnál. –kértem határozottan.

- Csak…meg akartam nézni, hogy nem hagytam-e nálad valamilyen cuccomat. –füllentette.

- Akkor miért sírtál? –faggattam tovább.

- Donghae, eressz el! –mondta, de még mindig nem nézett a szemembe.

- Nézz a szemembe! –ignoráltam az előző kérését.

- Ezt nem teheted. –folytatta a vállam bámulását. Ki akarok szedni belőle valamit.

- Rosszul esett neked, hogy azzal a lánnyal láttál, igaz? Ő nekem nem jelentett semmit, csak dühös voltam, amiért hazamentél azzal a bájgúnárral.

- Nem mentem vele haza. –mondta sértődötten és nézett végre a szemembe.

- Szeretsz még? –kérdeztem hirtelen.

- N-nem. –hajtotta le ismét a fejét.

- Nézz a szemembe és úgy mondd! Szeretsz még Blair?

Lassan felemelte a fejét. Sötét volt, de láttam, hogy csillog a szeme a könnyektől.

- Nem. –mondta ki.

- Akkor miért sírsz most is? Blair én csakis téged szeretlek, nekem te kellesz. Megbántam, amit tettem, de nem hiszem, hogy megbocsáthatatlan bűn lenne. Tudom, hogy te is szeretsz, veled akarok lenni. Miért csinálod ezt? Mindennél fontosabb vagy ne.. –nem tudtam befejezni, mert hatalmas hévvel esett neki ajkaimnak. Először meglepődtem, de persze viszonoztam. Őrült szerelmesek módjára faltuk egymást. Vágytunk a másikra. Közben könnycseppek gördültek le az arcán. Szorosan tartottam derekát, ő átfonta kezét a nyakam körül. Olyan régóta vágytam rá, hogy érezhessem. Miután elváltunk nagy nehezen, nem húzódtunk el. Egymás szájába lihegtünk, megállás nélkül.

- Szeretlek Blair. Kérlek bocsáss meg és kezdjük újra! –kértem halkan.

- Én is szeretlek Donghae. –bújt a nyakamba. Ezt egy igennek vettem, így boldogan öletem magamhoz a szerelmemet, akit végre visszakaptam.

Mivel az én lakásom közelebb volt, így hozzám mentünk. Egyből befeküdtünk az ágyba és összebújva néztük egymást.

- Ne haragudj, amit csináltam és mondtam neked az elmúlt hónapban. Túlreagáltam, csak nagyon haragudtam rád. –ismerte be halkan.

- Nem haragszok. Örülök, hogy visszakaptalak. Felejtsük el, ami történt, jó?

- Rendben. –bólintott mosolyogva, majd megcsókolt lágyan. Ezután ölelkezve aludtunk el, rendes párként.

Reggel hamarabb felkeltem, mint ő, de nem volt szívem kikelni mellőle, ezért néztem egy darabig békésen alvó arcát.

Nem sokkal később mocorogni kezdett és lassan nyitotta ki szemeit. Pislogott párat, majd ahogy meglátott elmosolyodott. Hogy nekem mennyire hiányoztak ezek a reggelek, ezek a pillanatok?

- Jó reggelt édes. –köszöntem mosolyogva.

- Neked is. –simított végig a mellkasomon boldogan.

- Olyan jó végre melletted lenni. El sem tudom mondani, mennyire vágytam már erre.

- Igen, nekem is.

- És tudod mire vágyom még nagyon? –kérdeztem pajkosan.

- Mire?

Nem válaszoltam csak mosolyogva csókolni kezdtem, miközben kezem derekára kúszott és simogatni kezdtem. Hátára fordítottam, hogy lábai közé tudjam helyezni magamat. Kuncogott egyet, mikor rájött mire is készülök. De nem ellenkezett, könnyedén hagyta.

Mélyeket sóhajtoztunk és halkan cuppogtunk az üres, csöndes házban. Kimondhatatlanul akartam már, érezni magam körül. Benyúlt a pólóm alá és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. Mivel ezenkívül csak egy alsó volt rajtam, így nem kellett sokat vesződni. Én is megszabadítottam őt a felsőjétől, így egy szál bugyiban feküdt alattam. Mellkasunk szorosan összeért. Lentebb kúsztam, így gyönyörű nyakát halmoztam el csókjaimmal. Egy kisebb kiszívást hagytam ott jelezvén, hogy ő az enyém és senki másé.

Kerek idomaira tértem át, amiket kényeztetni kezdtem. A másikat kezemmel masszíroztam. Keze lábaimhoz tévedt és végig simított a nem kis bajomon, ami már egy elég szép dudort csinált az alsómon keresztül. Erősen rámarkolt a merevedésemre, mire hatalmasat nyögtem.

- Ahh Blair –emeltem fel a fejemet.

- Donghae, már nagyon akarlak. –lihegtem, ahogyan visszamászott hozzám.

- Én is kicsim –csókolt meg- Én is. Ezzel letéptem az utolsó ruhadarabot róla, majd magamról is levettem a kis textilanyagot. Elhelyezkedtem és mélyen a szemébe nézetem, míg belé nyomtam minden egyes centimet

- Ohh Donghae, igen –hajtotta hátra a fejét.

- De régóta várom ezt a pillanatot. –kezdtem el közepesen mozogni. Pőre bőrére tapadtam rá, amit mély hümmögésekkel díjazott. Hihetetlen érzés volt éreznem őt és hallanom. Semmihez nem lehet hasonlítani.

Úgy vágytunk egymásra és a folyamatos tempó miatt, gyorsan közeledtünk a csúcs felé.

- Donghae ahh mindjárthh –nyögte hangosan.

- Nekem is édesem uhh.

Megpróbáltam a legmélyebbre hatolni, ami sikerült is. Többször elértem azt a bizonyos pontot benne, mai el is repítette az élvezethez.

- Ahh Donghaehh –kiabálta a nevemet. Olyan jó érzés volt hallani.

- Blair igehhn. -élveztem el én is pár mélyebb nyögéssel.

Sűrűn lihegtünk, míg megpróbáltuk helyre állítani a szívverésünket. Óvatosan kihúzódtam belőle, majd melléfeküdtem. Még mindig sűrűn emelkedett a mellkasa, majd szépen lassan az is lenyugodott.

- Hát ez jó volt. –mondta ki nehezen.

- Az nem kifejezés. –kuncogtam a reakcióján.

- Ne nevess! –ütött bele gyengéden a vállamba, miközben kuncogott.

- Olyan jó téged így látni. Mikor hangosan mondod a nevemet. –gondoltam vissza a pár perccel ezelőtti dolgokra.

- Befejezhetnéd. –nevetett mellettem.

- Ne haragudj. Amúgy eszembe jutott valami, amit anno nem tettünk meg. De most nem engedem, hogy elfelejtsük ezt…