Blair szemszöge
Olyan
gyönyörű volt a hely, a táj, az egész, hogy alig hittem el. Ez mind velem
történik meg? Kikerekedett szemekkel nézett rám Donghe.
- Komolyan? –kérdezte nehezen.
- Igen, szeretném, ha együtt laknánk. –mondtam határozottan.
- Én is. –csókolt meg az asztal felett. Éreztem, hogy
mennyire boldog és ez engem is boldoggá tett. Szépen, nyugisan megvacsoráztunk,
majd arrébb mentünk, leültünk egy kis padra és onnan csodáltuk tovább a helyet.
- Olyan jó itt lenni. Ahol csak mi vagyunk. –mondtam,
miközben szorosan hozzábújtam. Egyik kezével átölelt, fejem a vállán pihent.
- Szerintem is. Tényleg, ha már így itt vagyunk, akkor
megkérdezem. Te gondolkodtál már azon, hogy bejelentsük a sajtónak? –nézett le
rám.
- Hogy mi? –kaptam fel a fejemet.
- Hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat a közönség előtt.-magyarázta egyszerűen.
- Donghae, ez nagyon nem jó ötlet. –ráztam a fejemet.
- Miért? –kérdezte értetlenül.
- Gondolj csak bele. Mi lenne, ha ez mind kiderülne? Nem
lehetne ilyen nyugis esténk, figyelni kéne, hogy hova megyünk, mit csinálunk.
Tudom, most is vigyáznunk kell, de mi lesz akkor? Mindenhol ez lesz, támadnak
majd minket. Én ezt nem akarom.
- Elhiszem, de viszont mindenki megtudná, hogy szeretjük
egymást. Megcsókolhatnálak bárhol, mert nem kéne félni a fotóktól.
- De kéne. Minden címlapon az lenne. Kérlek ezt a lépést még
ne most tegyük meg! –néztem rá kérlelő szemekkel. Tényleg nem akartam még ezt
megtenni.
- Rendben szerelmem. Igazad van, csak gondoltam könnyebb
lenne. De majd később.
- Ne haragudj, hogy ennyire elrontottam a kedvedet, de..
- Dehogy rontottad el. –szólt közbe mosolyogva- Blair, nem
fogok ezért haragudni rád. Csak eszembe jutott. Várunk, ameddig kell.
- Rendben. –bújtam vissza hozzá.
- És mikor költözöl hozzám? –váltott gyorsan témát.
- Nem tudom. –dünnyögtem.
- Mondjuk holnap? –éreztem, hogy mosolyog.
- Valaki nagyon izgatott. –néztem fel rá nevetve.
- Viccelsz? Olyan régóta szeretném. Holnap mi dolgod van?
- Nagyon semmi.
- Akkor meg van beszélve. Holnap költözöl hozzám!
- Tudod mennyi cuccom van? Rengeteg idő lesz, míg azt
összecsomagolom.
- Délelőtt nem tudok elszabadulni, muszáj stúdióban lennem,
így nem tudok segíteni. –szomorodott el.
- Nem is kell. Áthívom YiJunt. –magyaráztam.
- Akkor majd együtt kipakolunk nálam. –lelkesedett fel.
- Rendben. –nevettem rajta, majd ajkaihoz hajoltam és
megcsókoltam. Szenvedélyes, szerelmes csókot váltottunk. Nem siettünk,
kihasználtuk az együtt töltött időt.
Másnap felkeltem, csináltam reggelit és vártam, hogy
megérkezzen a segítség. Közben kaptam egy üzenetet Donghaetól, hogy mennyire
várja a délutánt. Olyan édes volt, ahogyan izgult. Felvettem egy tapadós
tréningnadrágot, meg egy ejtett vállú felsőt. Felkötöttem a hajamat és
elkezdtem kávét csinálni. Mikor készen lettem ezekkel, pont csöngettek.
- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél. –öleltem meg a legjobb
barátomat.
- Ugyan, szívesen segítek. Akkor, hol kezdjük? –csapta össze
két kezét.
- Először is bedobunk egy kávét, aztán fogalmam sincsen.
-nevettem kínomban.
- Azt hittem már kitaláltad. –nézett rám ferdén.
- Úgy volt, de aztán összezavarodtam.
- Túl sok cuccod van. –állapította meg egyszerűen.
- Igen, de nem baj. Elkezdjük minél hamarabb és majd
belelendülünk. –lelkesítettem.
Meg is ittuk a kávét, kihoztunk minden bőröndömet, táskámat,
amikbe a ruháimat és a dolgaimat fogjuk elrakni.
- Szerintem kezd a cipőimmel! Addig én a szekrényekből
pakolom ki a ruhákat. –mondtam.
- Akkor irány a gardróbod. –indult el viccesen. Divat
megszállottságom miatt, rengeteg ruhám volt. Odaadtam az egyik táskát, hogy
pakolja bele a cipőimet, amíg én a polcokról szedtem le a többi anyagot.
- Hihetetlen, hogy mennyi ruhád van. Ennek a felét sem
hordod. –mondta nevetve.
- De bármikor szükségem lehet rájuk és nincs szívem kidobni
őket.
Úgy másfél óra alatt megvoltunk a gardróbommal és még hátra
volt az egész ház.
- Eladod a lakásodat vagy mi lesz vele? –kérdezte.
- Nem adom el. Gondolkoztam azon, hogy kiadom bérbe, de úgy
döntöttem megtartom. Annyi emlék köt ide és nem szeretném csak úgy eldobni.
- Megértem. Az első lakásod, miután elhoztalak ide.
–mosolygott büszkén.
- Ha úgy vesszük, neked köszönhetem az életemet, ami most
van. Te vagy a legjobb.
- Ugyan, én csak megismertem egy nagyszerű tehetséget és
fantasztikus lányt, akit nem hagytam Európában.
- Igaz. –nevettünk mindketten, majd folytattuk a
pakolászást. A szobámból az összes holmimat eltettük. Dobozokat tömtünk meg,
majd mentünk be a fürdőmbe. A sminkeket, egyéb kozmetikai cuccokat és hasonló
dolgaimat tettük egy táskába.
Három óra múlva készen álltunk a nappalimban. A legtöbb
dolgomat eltettük, a bútorokat, dísztárgyakat hagytuk itt. Fáradtan terültünk
el a kanapémon.
- Ki hinné, hogy ennyi cuccod van? –sóhajtott.
- Én sem tudtam, de ilyenkor rádöbben az ember.
- Ennünk kéne valamit. –nézett rá az órára, ami már fél
hármat mutatott.
- Nekem semmi erőm sincs ebédet csinálni. Mit szólnál, ha
rendelnénk valamit?
- Benne vagyok. –bólogatott. Rendeltünk, majd fekve vártunk
a futárra. Semmi erőnk nem maradt, majdnem elaludtunk, de ekkor megszólalt a
csengő.
Megérkezett a rendelésünk, elhelyezkedtünk a kanapémon és
szépen betermeltük az egészet.
- Ez életmentő volt. –dőlt hátra teli hassal.
- Szerintem is. –helyeseltem. Nem tudtam felállni, annyira
teli voltam.
Ekkor kopogtak az ajtón, majd be is jöttek rajta.
- Sziasztok! –köszönt boldogan a barátom.
- Szia! Hát te? –kérdeztem értetlenül.
- Fél öt. Mondtam, hogy ekkor jövök. –magyarázta.
- Már ennyi az idő? Túl sokat pihentünk. –néztünk egymásra.
- Ez mind a te cuccod? –mutatott a dobozokra és a táskákra
ledöbbenve.
- Lány vagyok, mit gondoltál? –nevettem a reakcióján. Leült
mellém, átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. Beszélgettünk még egy
kicsit, majd YiJunnak mennie kellett. Megköszöntem neki a segítséget, majd
távozott is. Egy helyre hordtuk a dolgaimat, majd végig néztem a lakásomon
vagyis a volt lakásomon. Egy új fejezet kezdődik, amit végre nem egyedül fogok
csinálni. Hanem a számomra legfontosabb emberrel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése