21. rész

Donghae szemszöge

            Váratlanul ért a helyzet, mert éppen szeretkeztünk volna. Elsőre nem értettem, mit mond, de a másodikat tisztán hallottam.

- Blair, én –habogtam.

- Úristen, te vagy, aki üzeneteket küldözgetett, meg virágot, meg a maci. –mutatott a hatalmas plüss állatra, ami az ágy mellett hevert.

- Én meg akartam mondani, esküszöm. –ültem fel a csípőjére, mivel még mindig alattam volt.

- Nem hiszem el. Három hónapon keresztül hazudtál nekem. –könnyezett be a szeme.

- Szépségem….

- Ne hívj így! –csattant fel.

- Sajnálom Balir. Tényleg el akartam mondani, csak

- Csak mi? –szólt közbe- Három hónapon keresztül játszottad meg nekem magad. És mikor összejöttünk még utána is küldözgetted az üzeneteket. Te mit képzelsz magadról őszintén? Hogy van pofád ezt csinálni, miközben a barátnőd vagyok? –ordított.

Lelökött magáról és gyorsan felkapott magára egy kardigánt, ami eltakarta fehérneműs alakját. Mérgesen nézett rám, amit megértek, hiszen átvertem.

- Kérlek kicsim beszéljük meg. –álltam fel én is.

- Menj el innen! Nem akarlak látni. –fordított nekem hátat és kiment a nappaliba.

- Ne csináld Blair, hadd magyarázzam meg neked.

- Nem érdekel semmi magyarázat. Ekkora hülyének nézel? –kérdezte sírva.

- Dehogyis.

- Menj el! Most azonnal. –mondta kimérten, miközben könnyek potyogtak szemeiből. Fájdalmasan sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. Az ajtóban még visszanéztem rá.

- Sajnálom szerelmem. –mondtam halkan, de tudom, hogy hallotta. Bement a szobájába és bevágta az ajtót. Szomorúan jöttem el a lakásáról és mentem haza.

Ezt elcsesztem. Hogy lehetek ekkora barom? Igaza van. Miért küldözgettem neki üzeneteket, mikor már együtt voltunk. Semmi értelme ennek az egésznek.

Utáltam magamat. Végre megszerettem egy lányt és nem csak játszadoztam vele, erre tönkreteszem a kapcsolatunkat. Alkalmam volt egy komoly dologra, ami talán örökre kitartott volna, de elhalasztottam. Gyűlölöm magamat ezért. Félek, hogy nem lehet megmenteni.

Blair szemszöge

Hihetetlenül dühös voltam Donghaera. Átverve, becsapva éreztem magamat. Játszadozott velem és hazudott. Ezeket nem tudom megbocsájtani neki.

Pedig tényleg szerelmes voltam. Szerettem. Ettől féltem, mindig is. Hogy sérülök. Ezért nem adtam magamat könnyen és nem bíztam meg az emberekben, mert játszadoznak velünk. Az érzéseinkkel. Végre elhittem, hogy Donghae nem ilyen, de tévedtem. És most összetörtem.

Sírva hívtam fel YiJunt, mert szükségem volt valakire.

- Szia Blair, mizujs? –vette fel.

- Yi-yijun, kérlek, gyere át! –sírtam a telefonba.

- Úristen jól vagy? Bántottak? Máris indulok. –csapta le. Pár perc múlva hallottam, hogy kopognak, így elballagtam az ajtóig. Nem öltöztem fel, ugyanúgy voltam egy hosszabb kardigánba bugyolálva.

Ahogy belépett, szorosan megölet én pedig keservesen kezdtem el sírni a vállán.

Bentebb mentünk, hogy le tudjunk ülni, majd mesélni kezdtem.

- Mondtam neked a titkos idegent, aki mindenféle dolgot küldözgetett nekem –kezdtem.

- Igen. –bólintott.

- Donghae volt az. –kezdtem el sírni.

- Mi? Ez komoly? –döbbent le.

- Igen. Ma este jöttem rá és kérdeztem rá nála. Beismerte.

- És mit mondott? Vagy magyarázd el, mert nem igen értem. –értetlenkedett.

- Az ajándékokból meg az üzenetekből összeraktam, hogy ő az. Aztán megkérdeztem tőle és nem tagadta. Végig mondta, hogy sajnálja, meg hogy megmagyarázza, de nem érdekelt. Három hónapon keresztül hazudott és játszott velem.

- Ez durva. És miért vagy így? –mutatott a lenge öltözetemre.

- Éppen szeretkeztünk. –böktem ki lehajtott fejjel.

- Ohh, ezt nem akarom hallani. –mondta gyorsan- Sajnálom, hogy így alakult. És most mi lesz? Megbeszélitek?

- Nem tudom. Jelen pillanatban látni sem akarom. Nem akarom hallani a magyarázatát, csak el akarom felejteni ezt az egészet. –kezdtem újra sírni.

- Kicsi lány. –húzott magához. Hosszú percekig simogatta a hátamat, ami kissé megnyugtatott. Késő este volt mire abbahagytam a könnyezést. Nem akartam, hogy ilyenkor menjen haza YiJun, így megkértem maradjon itt. Szívesen itt aludt, így nekem is jobb volt.

Reggel rosszul ébredtem. Rossz volt a közérzetem, a kedvem. Legszívesebben csak itthon maradtam volna. Nem akartam beszélni senkivel, nem akartam találkozni senkivel. De mivel muszáj volt bemennem énekelni este, így össze kellett szednem magamat.

Egyből az öltözőmbe vettem az irányt. Nem voltam hajlandó társalogni senkivel. Miután leéneklem a számokat, hazamegyek.

Donghae szemszöge

Egész nap próbáltam hívni Blairt, de ki volt kapcsolva a telefonja. Ezért is döntöttem úgy, hogy este elmegyek a bárba. Reméltem, hogy ott lesz.

Egyedül akartam menni. Senkinek nem beszéltem még erről. Nem voltam képes rá.

Ahogy odaértem és be akartam menni, hirtelen egy szekrény állta el az utamat.

- Beengedne? –kérdeztem tőle.

- Mrs. Blair, megtiltotta, hogy Önt beengedjem. –mondta mély hangon. Az állam, hatalmasat koppant a padlón. Kitiltott volna a bárból? Ezt nem hiszem el. Nekem beszélnem kell vele.

- Van fogalma arról ki vagyok? –kérdeztem felháborodva.

- Igen. Az énekesnő szavaival, Ön egy undorító, hazug ember. Akinek az arca nem fér be az ajtón és, akit soha többé nem akar látni. –mondta nyugodtan.

- Felfogtam. –jöttem el dühösen. Ennyire haragszik rám? Jó, megértem, de azért ezt nem kellett volna tennie. Kitiltottak egy bárból.

Fájtak, amiket az őr használt, mert tudom, hogy Blair mondta ezeket. Elővettem a telefonomat és írtam Blairnek egy hosszú üzenetet, amiben kifejtettem mennyire sajnálom. Elmondtam, hogy itt állok a bár előtt és beszélni akarok vele.

Fél óra is eltelt, de nem érkezett válasz. Szerintem már a koncertnek is vége van. Úgy döntöttem, hogy megvárom, míg kijön. Amilyen állapotban van, biztos nem marad utána bulizni. Egy darabig ültem a sötétben, mikor kinyílt a hátsó ajtó. Kilépett rajta a szerelmem.

Hosszú kabátját fogta a mellkasánál. Lefelé nézett és sietősen ment a lakása irányába. Mikor elment az egyik lámpa alatt, megláttam az arcát. Össze volt törve, semmi érzelem. Szörnyű volt így látni, főleg, hogy én juttattam ide. Úgy döntöttem követem és majd a lakásánál leszólítom, ahol csak ketten vagyunk.