11. rész

Blair szemszöge

            Nagyon ideges és dühös lettem, Donghae miatt. Hogy képzeli, hogy ilyeneket mond a

barátomról? Tudom, hogy nem bántana engem.

Egyedül töltöttem az egész délutánomat, JuHwan csak este ért ide hozzám.

- Szia kicsim! –engedtem be. Egyből nyomott egy csókot ajkaimra, de eltoltam.

- Te tényleg megfenyegetted Donghaet? –tettem keresztbe karjaimat.

- Miről beszélsz kicsim? –nézett értetlenül.

- Válaszolj a kérdésemre! –néztem rá dühösen.

- Nem, persze, hogy nem. Hogy képzelsz ilyet rólam?

- Akkor Donghae csak kitalálta volna az egészet? –kérdeztem gúnyosan.

- Beszéltél vele? Itt volt? Megmondtam, hogy ne találkozz vele! –emelte fel a hangját.

- Ne tereld a szót! Megfenyegetted. Hogy lehetsz ekkora bunkó? Komolyan mindenkire féltékeny vagy, aki hozzám szól? –ordítottam.

- Dehogyis kicsim, csak nem bízom benne. –jött volna közelebb, de elmentem.

- És bennem sem bízol?

- De, persze, hogy bízok. Kérlek ne legyél dühös, felejtsük el. –húzott magához és kezdte el csókolgatni a nyakamat. Azonnal ellöktem magamtól és lekevertem neki egy pofont.

- Undorító vagy. Tűnj el innen azonnal! –nyitottam ki az ajtót és mutattam a folyosó felé.

- Kicsim ezt nem csinálhatod. –rázta a fejét.

- Valóban? Soha többé nem akarlak látni, ennyi volt az egész. Tűnj el a lakásomból!

Sértődötten vágtatott ki az ajtón, majd hatalmas csattanással csukta be.

A földre rogytam és sírni kezdtem, hogy lehettem ekkora hülye, hogy bedőltem neki? Olyan átvertnek és bénának éreztem magamat. sokáig ültem a földön, mikor egy SMS-t kaptam.

„Rég írtam neked. Nem bírlak elfelejteni, nem is akarlak. Szeretlek Blair. Tudom, nem tudod, ki vagyok, de rá fogsz jönni. Mindig veled leszek.”

Megint attól a titkos valakitől jött. Ekkor jutott eszembe a maci. Bementem a szobámba és magamhoz öleltem. Olyan nagy volt és puha, tökéletes az ilyen pillanatokban. Mélyen szippantottam magamba az illatát, ami nagyon ismerős volt, de nem tudom honnan.

Így aludtam el nehezen, a macit ölelve.

Reggel rosszul keltem. Egy darabig még feküdtem az ágyban, majd hirtelen ötlettől, előkaptam a telefonomat.

„Nem tudom kivagy, de köszönöm a macit. Valami kiindulási pontot adj meg magadról!”

Írtam a titkos idegennek. Nem kellett sokáig várom és meg is érkezett a válasz.

„Neked bármit szépségem. Találkoztunk már a bárban, ahol dolgozol. Gondolkozz egy kicsit. Csókollak”

Ötletem sem volt, hogy ki lehet az. Már találkoztam vele a bárban? Esetleg egy alkalmazott?

Nem volt sok időm ezen gondolkozni, mert mennem kellett dolgozni.

A nap gyorsan eltelt, este pedig az öltözőmben készültem, mikor egy hatalmas virágcsokrot kaptam. Nem volt benne semmi kártya, semmi.

Ekkor jött egy újabb üzenet.

„Szia szépségem. Csak szerencsét akarok kívánni az előadás előtt. Kíváncsian várom.”

Micsoda? Itt van? Gyönyörű virágcsokor volt. Írtam neki egy gyors választ, majd elindultam a színpad felé. A dalok közben végig pásztáztam a szememmel a tömeget, de még így sem tudtam rájönni ki lehet az.

Donghae szemszöge

Két nap telt el azóta. Egyik nap éppen a városban intéztem a dolgaimat, mikor egy ismerős arccal találtam szemben magamat a kávézóban.

- Szia! De régen láttalak. –köszöntem neki vidáman. Ezt róla nem lehetett elmondani.

- Az biztos.

- Nem innál meg velem egy kávét? –pont jó helyen futottunk össze.

- Legyen. Egyezett bele.

Leültünk egy eldugottabb helyre, ahol nyugodtan beszélgethettünk. Sok téma szóba jött, de nem beszélt a barátjáról. Így kényesen rákérdeztem.

- És hogy vagytok JuHwannal? –fintorodtam el kissé.

- Szakítottunk. –hajtotta le a fejét. Először döbbenet látszódott az arcomon, majd úgy váltott át örömmé. El sem hiszem, annyira örültem neki. Persze próbáltam leplezni, de nehezen ment.

- Hogy-hogy? –kérdeztem rá.

- Egy hete szakítottam vele. Igazad volt, félreismertem. –nézett szomorúan a szemembe. Sajnáltam, mert most bántotta az a seggfej.

- Bántott téged? –szorítottam ökölbe a kezemet.

- Nem, vagyis fizikailag nem.

- Sajnálom.

- Mit? Mindig ezt akartad, csak nem értem miért? –nézett kérdőn rám.

- Mert sokkal jobbat érdemelsz. És mert kedvellek, így rossz volt mással látni téged.

- Te lennél a jobb?

- Remélem. –mosolyodtam el, majd menni készültünk.

- Vigyázz magadra és szólj, ha szükséged van valakire. Szia szépségem. –mondtam, majd azonnal eljöttem. Nem vártam meg a válaszát. Éreztem, hogy néz engem. Annyira örültem, hogy nincs vele az a barom. Így az enyém lehet.

Blair szemszöge

- Nagyszerű voltál kislány. A fizetésedet átutaltam a számládra. –mondta YiJung az egyik előadásom után.

- Köszönöm, holnap találkozunk.  –öleltem meg, majd elindultam haza.

 A kedvenc parkomon mentem keresztül éjszaka, mikor egy alak jelent meg előttem.

- Rég láttalak Blair. –szólalt meg mély hangján. Azonnal felismertem.

- Mit akarsz? –kérdeztem félve.

- Szakítottál velem azért a senkiért. Aki csak kihasznál téged és átver.

- Ezeket te csináltad. –mondtam keményen, mire egy pofon csattant az arcomon. Könnyes szemekkel néztem rá.

- Ne beszélj így velem! Ő több mindent megad neked, mint én? –kérdezte gúnyosan.

- Miről beszélsz? –remegett meg a hangom.

- A kis idolodról. Láttalak titeket a kávézóban. Biztos jó az ágyban, azért hagytál el.

- Nem vagyunk együtt. Hazudsz… -nem tudtam befejezni, mert egy újabb pofon csattant az arcomon. A földön landoltam az ütéstől.

- Gondold át a helyzetedet! –sziszegte, majd még egyszer a földre lökött és elment.

Erőtlenül próbáltam feltápászkodni, de nem ment. Remegtem a félelemtől és a sírástól. Egy ember jutott az eszembe, így hívni kezdtem.

- Háló? –szólt bele.

- Donghae.