16. rész

Blair szemszöge

            Gyorsan odaértünk a kijelölt helyre. Kellemesen és nyugodtan ebédeltünk, miközben bepótoltuk a napokban elmaradt eseményeket.

Lassan sétáltunk vissza a bárhoz, majd megálltunk előtte.

- Nekem sajnos mennem kell. De nagyon jó volt ez a délelőtt. –fonta át izmos karjait a derekamon. Mellkasunk összeért, én átöleltem a nyakát.

- Én is élveztem. Jó volt végre látni téged.

- Ne haragudj, hogy ennyit dolgozok. –kezdte azonnal, de közbeszóltam.

- Donghae, ez a munkád, az életed. Ne kérj bocsánatot, megértem.

- De én többször akarok veled lenni. –biggyesztette le a száját. Olyan édes volt.

- Majd megragadunk minden alkalmat, jó?

- Rendben szépségem. –mosolyodott el és édesen csókolni kezdett. Szorosan öleltem magamhoz, mert érezni akartam. Úgy hiányzott már az érintése. Szó szerint ki voltam rá éhezve. De ahogy éreztem, neki is kellett. Egyre vadabbul téptük egymás ajkait, míg én el nem szakadtam tőle.

- Majd beszélünk. -suttogtam.

- Szeretlek Blair. –mondta ki hirtelen. Bennem a levegő is megállt, de nagyon boldog voltam és jól esett ezt hallani.

- Én is szeretlek Donghae. –válaszoltam lágya, mire újabb nyelvcsata kezdődött. Kuncogva váltam el és nyomtam egy puszit ajkaira, majd mindketten elindultunk a dolgunkra.

Nem igen szoktam kimondani ilyen hamar a dolgokat. Egy hónapja vagyunk együtt, de még is úgy érzem, hogy biztos vagyok a dolgainkban. Remélem nem tévedek.

Visszamentem próbálni, befejeztük az utolsó készületeket, majd jöhetett is az este.

Miután végeztem, egyből eljöttem mert fáradt voltam. Sétálva indultam el haza. Elég rossz idő volt, így siettem, de még így is elkapott az eső. Elég nagy vihar alakult ki, ami teljesen eláztatott. Csurom vizesen léptem be az ajtómon. Azonnal vettem egy forró fürdőt, hogy felmelegedjek, és hogy ellazítsam magamat.

Annyira jól esett, hogy kicsit el is aludtam a kádban. Álmos szemekkel másztam ki, gyorsan felkaptam magamra valami pizsamát és bevetődtem az ágyamba. Szinte azonnal elnyomott az álom. Azért nem gondoltam, hogy ennyire kivagyok.

Másnap reggel az ébresztőm vert fel szép álmaimból. Kicsit rosszul éreztem magamat. Melegem volt, fájt a fejem és a torkom. Megfáztam volna? Nem az nem lehet.

Beszélni akartam, de hang nem jött ki a torkomon. Krákogni és köhögni kezdtem, ami hasonlított egy dohányos öreg emberéhez.

Azonnal hívtam is YiJungot, hogy elmondjam neki a rossz hírt.

- Szia kislány! Mi a helyzet? –vette fel vidáman.

- Rossz, beteg lettem. –erőltettem a hangomon, de így is alig lehetett hallani.

- Úristen, hát azt hallom. Várj meg, mindjárt átmegyek hozzád. –mondta aggódóan.

- Köszi. –suttogtam

Pár perc múlva meg is érkezett a megmentőm. Azonnal bebújtatott egy takaró alá, hozott meleg teát és megmértük a lázamat, ami elég magas volt.

- Blair, 38,5 fokos lázad van. –mondta meglepetten.

- Az nem jó. –húztam a számat. Hangom még mindig nem volt. Hasonlítottam egy horror filmben szereplő szörnyetegre.

- Még szép, hogy nem. Azonnal hívok egy orvost, addig te szépen itt maradsz.

Negyed óra múlva meg is érkezett az orvos, aki megvizsgált. Kiderült, hogy a tegnapi esőben fáztam meg ennyire. Felírt pár gyógyszert, de én egyre rosszabbul éreztem magamat.

- Mindjárt felhívom a fiúkat, hogy nem veled lépünk fel, hanem a cseréddel.

- Ne haragudj, hogy nem tudok ott lenni.

- Ugyan már. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj. Nekem mennem kell, de bármi van, hívj nyugodtan. Majd még benézek később.

- Rendben és köszönöm.

- Nem tesz semmit. –mosolygott kedvesen, majd elment. Megpróbáltam elaludni, de nagyon nehezen ment, míg végül csak elragadtak az álmok.

Dél körül kelhettem fel a telefonom csörgésére. Álmos fejjel nem is láttam ki az.

- Háló? –szóltam bele alig hallható, rekedtes hangomon.

- Én vagyok az szépségem. Mi történt a hangoddal? Jól vagy?

- Nem éppen. Beteg lettem. –nyögtem ki nehezen.

- Mi? Hogyan? Mennyire komoly? –kérdezte aggódva.

- Tegnap eláztam az esőben és mára nincsen hangom és elég magas a lázam, de nem komoly annyira. Ne aggódj. –kértem.

- Abban a hatalmas viharban eláztál? Te jó ég, még szép, hogy komoly. Azonnal átmegyek.

- Nincs erre szükség, kérlek, a munkádra figyelj! Én jól leszek. –mondtam nem túl meggyőzően.

- Jó, de este átmegyek és kész! Addig is vigyázz magadra szépségem. Szeretlek.

- Én is téged. –motyogtam halkan, majd letettem a telefont. Nehezen, de kikászálódtam az ágyból és csináltam magamnak egy forró teát. Leültem a kanapéra TV-zni, míg bebugyoláltam magamat egy pokróccal. Megmértem a lázamat, ami semmit nem változott. Szörnyen éreztem magamat, el is nyomott az álom.

Donghae szemszöge

Nagyon ideges lettem, hogy megtudtam Blair beteg. Szörnyű volt így hallani édes hangját. Mintha nem lenne benne élet. Olyan este hétig a stúdióban ültem, de nem tudtam koncentrálni. Csak Blair járt a fejemben. Ahogy végeztem, már rohantam is a szerelmemhez.

Kopogtam, de nem jött válasz. Eszembe jutott, hogy múltkor nálam hagyta az egyik kulcsát, ami most kapóra jött. Óvatosan nyitottam be és halkan kezdtem a nevét mondani, nehogy megijesszem.

Bentebb mentem és ekkor láttam meg egy takaró kupacot a kanapén. Közelebb mentem és észrevettem Blair alvó arcát. Látszott, hogy mennyire rosszul van.

Leültem mellé és simogatni kezdtem az arcát. Ahogy hozzá értem a bőréhez, ledöbbentem. Tűz forró volt, szinte lángolt.

- Blair, kicsim, itt vagyok –szólítgattam halkan, mire mocorogni kezdett.

- Donghae –mondta erőtlenül, de hang alig jött ki a száján.

- Itt vagyok szerelmem. Ne haragudj, hogy nem jöttem korábban.

- Semmi baj, komolyan mondtam, hogy nem kell. –nézett rám szép szemeivel.

- Hoztam egy kis levest, az jó lenne.

- Nem tudok enni. –rázta a fejét.

- Ettél egyáltalán ma még valamit? –néztem rá ferdén.

- Nem. –ismerte be halkan.

- Kicsim, ha emiatt kórházba kerülsz én nem tudom mit csinálok veled. Enned kell! –felálltam, melegítettem neki egy kis levest, majd visszaültem mellé. Kanalanként próbáltam belé erőltetni, több-kevesebb sikerrel. Evett pár falatot, de többet nem tudott. Letettem a tálat az asztalra közelebb húztam magamhoz és simogatni kezdtem, amíg el nem aludtunk.