18. rész

Donghae szemszöge

            Annyira vágytam már rá, hogy azt el nem tudom mondani. Éhesen kezdtem el falni édes ajkait. Nem törődtem semmivel, csak vele.

- Do-donghae, ne. –szakadt el nehezen ajkaimtól.

- Ne haragudj, csak nehéz nemet mondani. –sóhajtottam mélyeket.

- Ha kikerülök innen, majd bepótoljuk. –simított végig az arcomon. Szóval készen áll a dologra és le fog feküdni velem. Hihetetlen nagy boldogsággal töltött el.

- Rendben kicsim, de akkor pihenj és csak arra gondolj, hogy meggyógyulj. –simogattam.

Sokáig néztük egymást, majd dúdolni kezdtem. Szinte azonnal el is aludt.

Két nap telt el és Blair már sokkal jobban van. Levitték a lázát, így ma haza jöhet, de kikötötték, hogy még napokig pihennie kell. Ezért döntöttem úgy, hogy hozzám viszem.

- Szia kicsim. –nyitottam be a szobájába, egyik reggel.

- Donghae. –mosolyodott el.

- Mit szólsz ahhoz, hogy ma hazamegyünk? –ültem le az ágyára.

- Komolyan? Végre. –ölelte át a nyakamat. Váltottunk egy édes csókot, ami kicsit hosszú lett.

- Segítsek pakolni? –kérdeztem, hogy minél hamarabb eljöjjünk erről a helyről.

- Csak összeszednéd onnan a dolgaimat? Addig én felöltözök. –állt fel óvatosan. Lehet, hogy már jó volt, de nagyon gyenge volt még.

Miután mindennel készen lettünk, összekulcsoltam ujjainkat és elindultunk a kocsimhoz. Végig beszélgettük az utat, így fel sem tűnt neki, hogy nem haza vittem.

- Donghae, miért jöttünk ide? –kérdezte, mikor megálltunk a házam parkolójában.

- Mivel az orvos azt mondta, pihenned kell, így nálam fogsz lakni egy darabig.

- Micsoda? –kerekedett ki a szeme.

- Nem hagyom, hogy egyedül legyél és így többet lehetsz velem. –indultam el az ajtóhoz, őt pedig húztam magam után. Kinyitottam az ajtót, betessékeltem rajta, majd letettem a ruháit a nappaliba.

- Üdv nálam, az új otthonodban. –tártam szét kezeimet boldogan.

- Mármint az átmeneti otthonomban. –jött közelebb.

- Igen, de az sem zavarna, ha ideköltöznél. Örökre. –célozgattam, míg magamhoz húztam.

- Szerintem ilyen dolgokkal várjunk még egy kicsit.

- Ahogy akarod. –csókoltam meg szenvedélyesen. Végre nem zavart meg minket senki, csak mi voltunk. Mivel még gyenge volt, nem akartam egyből letámadni, így nehezen elszakadtam ajkaitól.

- Kérsz valamit ebédre? –indultam el a konyhába.

- Majd összeütök valamit. –jött utánam.

- Neked pihenned kell, szóval irány az ágy. –mutattam a szoba felé.

- Ez nem nagydolog. Neked pedig dolgozni kell. Úgy hogy mire hazajössz, én készítek valamit.

- Rendben, de ne hajtsd túl magadat. –intettem komolyan az ujjammal.

- Igenis. –kuncogott, majd megcsókolt. Ezután elköszöntem tőle és elmentem a céghez.

Blair szemszöge

Először furcsálltam, hogy Donghae lakásán vagyok, de aztán megszoktam a helyzetet. Elkezdtem valami ebédet csinálni. Mire készen lettem, hallottam is, hogy nyílik az ajtó.

- Megjöttem. –kiáltott be Hae a szobába.

- Épp időben, most készültem el. Gyere, együnk –váltottunk egy gyors üdvözlő csókot, majd nekikezdtünk az ebédnek.

- Ez nagyom finom. –mondta két falat között.

- Köszönöm.

Ezután Donghaenak volt pár szabad órája, így leültünk a TV elé pihenni. Fejemet mellkasára hajtottam, ő átölelte a derekamat és az oldalamat kezdte el simogatni.

Annyira jól esett a közelsége, hogy elnyomott az álom. Mikor felkeltem Donghae már nem volt. Csak egy cetlit találtam. Elment dolgozni és majd valamikor késő este fog jönni. Így egész nap egyedül vagyok, vagyis délután.

Csináltam vacsorát, letusoltam, majd valamikor elaludtam.

Másnap reggel egyedül keltem, de nem bántam. Teljesen jól voltam, így elmentem a bárba.

- Sziasztok. –köszöntem boldogan a dolgozóknak, meg a zenekarnak.

- Blair. Hogy-hogy itt vagy? –kérdezték.

- Kijöttem a kórházból, már jobban vagyok. –öleltem meg őket. Ekkor jelent meg YiJun.

- Kicsi lány, végre itt vagy. –szorított magához.

- Annyira hiányzott már ez a hely. –néztem körül, az egyik kedvenc helyemen.

- Mikor jössz vissza énekelni? –ültünk le barátommal az egyik asztalhoz.

- Nem tudom. Szerintem csak a jövő héten. De a hétvégén megejthetnénk pár próbát.

- Benne vagyok, majd egyeztetünk.

- Rendben. Most viszont visszamegyek. Akkor majd beszélünk.

- Oké, jobbulást. –adtunk két puszit egymásnak, majd visszaindultam, Donghae házához.

Már délután van mikor csöngettek. Furcsálltam is, hogy ilyen hamar megérkezett volna a szerelmem? Elmentem kinyitni az ajtót és meglepődötten néztem a vendégre.

- Szia Eunhyuk. –köszöntem mosolyogva.

- Blair, de jó végre mosolyogni látni. –ölelt meg, majd bentebb jött.

- Hogy-hogy itt vagy? –kérdeztem kíváncsian, közben a nappaliba mentünk.

- Azt hittem Hae már itthon van.

- Nekem azt mondta csak este jön. –néztem rá ferdén.

- Lehet közbe jött valami. Mindegy, te hogy vagy? –terelte a témát.

- Jól, sokkal jobban. Jövő héten már megyek vissza énekelni.

- Ez nagyszerű. –mosolyodott el.

Egész délután itt volt és szórakoztatott. Nagyon kellemes volt a társasága. Este fele hallottuk, hogy bejönnek az ajtón.

- Kicsim, megjöttem. –szólalt meg Donghae.

- Szia. –öleltem meg és váltottunk egy gyors csókot.

- Hyukie, te mit keresel itt? –kérdezte a szerelmem furcsán.

- Téged kerestelek, de nem voltál itthon. Aztán itt ragadtam. –magyarázta.

- Akkor ki kér vacsorát? –szólaltam meg.

- Én nem akarok zavarni, megyek is. –ellenkezett Eunhyuk.

- Maradj nyugodtan, nem zavarsz. –mondtam és elindultam tálalni az ételeket.

Donghae szemszöge

Alig vártam, hogy egyedül legyek a szépségemmel, de jó barátom megzavart ebben minket. Nem bántam, de már annyira vágytam Blairre, hogy azt el sem tudom mondani.

Miután megvacsoráztunk hárman beszélgettünk még egy kicsit, miközben iszogattunk egy kis bort. Ezután Hyukkie haza ment és végre kettesben maradhattunk.

- Úgy hiányoztál édes. –búgtam a nyakába, majd kis puszikat adtam rá, végül belecsókoltam.

- Hmm Donghae, kívánlak.