13. rész

Donghae szemszöge

            Mi? Jól hallottam? Tetszek neki? Jó ezen nem lepődök meg vagyis de. Más lánynál ezt természetesnek találtam, de nála nem. El sem hiszem, hogy ezt mondta.

- Komolyan tetszem neked? –esett le az állam.

- Igen Donghae. Az elején is tetszettél, de amit akkor tettél az undorító volt és meg is utáltalak egy időre. De az, hogy ennyit küzdöttél vigyáztál rám, törődtél velem és nem engedted, hogy bántódásom essen…

- Még szép hogy nem. –szóltam közbe.

- És hálás vagyok ezért.

- Akkor… csak azért kedvelsz, amiért ezeket tettem érted. –mondtam halkan.

- Nem dehogyis. Félre értetted. Nem azért. –szabadkozott.

- Pedig nagyon úgy tűnik. –néztem rá szomorúan.

Sóhajtott egy nagyot, majd hirtelen ajkaimra nyomta sajátját. A meglepődöttségtől először nem is viszonoztam. Nyakamnál fogva húzott közel magához. Amint észhez tértem egyből bevetettem magamat. Nyelvemmel támadtam meg puha párnáit, amit készségesen be is fogadott. Kezeimmel körbefontam a derekát, hogy még közelebb kerüljön hozzám.

Kis idő múlva váltunk el egymástól, de nem húzódtunk el teljesen.

- Most már elhiszed, hogy igenis tetszel. És nem az, amit tettél. –mondta közel a számhoz.

- Hát lehet kéne még egy csók, hogy biztosan elhiggyem. –mosolyogtam huncutul.

Kuncogott egyet, de adott egy édes kis csókocskát.

- Most már tényleg haza kéne mennem. –húzódott el.

- Dehogy kell. Nem akarom, hogy elmenj. Ott bárki bánthat. –érveltem magam mellett.

- Tudok vigyázni magamra. Köszönök mindent tényleg, de nem maradhatok itt örökre.

- Miért nem? Költözz ide! –ajánlottam fel.

- Még mit nem. Donghae haza megyek és nem lesz semmi baj.

- Bármi történik azonnal hívsz! –mutattam szigorúan rá.

- Igenis apuci. –kuncogott aranyosan.

Blair szemszöge

Elkészültem, összeszedtem a cuccaimat, majd indulni készültem.

- Tényleg köszönök mindent. –mondtam az ajtóban.

- Tényleg nem kell megköszönnöd. –mosolygott aranyosan. Most jöttem rá, hogy mennyire helyes ez az ember. Olyan férfias. Te jó ég, miket hordok itt össze-vissza?

- Akkor hamarosan találkozunk. –indultam el.

- Eljössz velem szerdán vacsorázni? –tette fel hirtelen a kérdést.

- Mi? –kerekedett ki a szemem.

- Gyere el velem vacsorázni! –jött közelebb.

- Nem is tudom. –húztam a számat.

- Ezzel megköszönhetnéd a tegnapit. –célozgatott.

- Az előbb még azt mondtad nem kell megköszönnöm. –nevettem.

- De ez egy jó indok lenne. –nevetett ő is.

- Rendben. –egyeztem bele.

- Szuper. Nyolcra nálad vagyok. –kacsintott. Mielőtt kiléptem volna az ajtón gyorsan megcsókolt.

- Szia Donghae. –köszöntem, majd eljöttem.

Nagy mosollyal az arcomon indultam el haza. Sok időm nem volt. Így gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és már indultam is a bárba.

Mindent elmeséltem YiJungnak, aki türelmesen végig hallgatta az egészet.

- Ez a JuHwan egy igazi seggfej. Jó, hogy még viszonylag korán kiderült. –mondta a végén.

- Szerintem is. Miért nem hittem Donghaenak?

- Apropó, tényleg ilyen jól megvagytok? És randizni mész vele szerdán. –mosolygott.

- Nem randi csak vacsi.

- Igaz, tényleg nem randi. Hogy is képzeltem? –színészkedett, aminek az lett a vége, hogy mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki.

A nap további része is jó hangulatban telt el. Szerencsére azóta nem hallottam JuHwanról, de nem is akarok.

Egyik nap már csak azt vettem észre, hogy szerda van. Ma megyek vacsorázni Donghaeval. Ami nem lesz randi. Vagy az lenne? Mindegy, ezen felesleges gondolkozni.

Időben elkezdtem készülődni, hogy készen legyek, mire ideér. Egy kis elegáns ruha mellett döntöttem. Krémszínű volt. Nem volt az a tipikus tapadós ruha, de nem is lengett. Pont passzolt rám. Egy hasonló színű magas sarkút választottam. Hajamat begöndörítettem, egy kis smink és készen is voltam. Az előadásaim miatt szerettem így öltözködni. Szerettem nőies és kifinomult lenni. Éppen egy kis parfümöt tettem magamra, mikor csengettek.

- Szia. –köszöntem vidáman.

- Úristen, de jól nézel ki. –nézett végig rajtam tátott szájjal.

- Köszönöm. -mosolyodtam el zavartan.

- Indulhatunk?

- Persze.

Gyorsan felkaptam a táskámat, majd elindultunk. Ő is nagyon elegáns volt. Imádtam, ha ingben volt és zakóban.

Miután mindketten rendeltünk beszélgetni kezdtünk.

- Mióta énekelsz? –kérdezte kíváncsian.

- Négy éve. Amióta Koreába jöttem.

- Nem hiányzik az otthonod?

- Hiányzik, de nem tudnám itt hagyni Koreát. Annyira megszerettem, itt vannak a barátaim, az életem. Imádom ezt a helyet. –mosolyogtam.

- Ennek örülök.

Végig jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, amíg be nem fejeztük a vacsorát. Ezután Donghae hazavitt, majd felkísért a lakásomig.

- Köszönöm az estét. Jól éreztem magamat. –mosolyogtam az ajtóban.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Én is élveztem.

- Akkor hamarosan találkozunk. –öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Jó éjszakát Blair. –mosolygott kedvesen, majd elment.

Szimpatikus volt, hogy nem nyomult és nem akart semmit. Tényleg nagyon jól éreztem magamat este. Nagyon jól elvoltunk és még jobban megkedveltem.

Kezdek tartani attól, hogy a végén még beleesek. Egyelőre tartom magamat, sosem adtam magamat oda olyan könnyen senkinek. Mindig is féltem a csalódástól, a sérüléstől.

Egyszer volt egy barátom, aki nagyon csúnyán átvert és dobott. Azóta vagyok ilyen. Mindig is a magabiztos, tudatos nőt mutatom, aki tényleg én vagyok, de emögött van egy énem, aki fél. Félek, hogy csak kihasználnak és átvernek.

Csak reménykedni tudok, hogy Donghaeval más lesz a helyzet.