26. rész

Blair szemszöge

            Olyan gyönyörű volt a hely, a táj, az egész, hogy alig hittem el. Ez mind velem történik meg? Kikerekedett szemekkel nézett rám Donghe.

- Komolyan? –kérdezte nehezen.

- Igen, szeretném, ha együtt laknánk. –mondtam határozottan.

- Én is. –csókolt meg az asztal felett. Éreztem, hogy mennyire boldog és ez engem is boldoggá tett. Szépen, nyugisan megvacsoráztunk, majd arrébb mentünk, leültünk egy kis padra és onnan csodáltuk tovább a helyet.

- Olyan jó itt lenni. Ahol csak mi vagyunk. –mondtam, miközben szorosan hozzábújtam. Egyik kezével átölelt, fejem a vállán pihent.

- Szerintem is. Tényleg, ha már így itt vagyunk, akkor megkérdezem. Te gondolkodtál már azon, hogy bejelentsük a sajtónak? –nézett le rám.

- Hogy mi? –kaptam fel a fejemet.

- Hogy felvállaljuk a kapcsolatunkat a közönség előtt.-magyarázta egyszerűen.

- Donghae, ez nagyon nem jó ötlet. –ráztam a fejemet.

- Miért? –kérdezte értetlenül.

- Gondolj csak bele. Mi lenne, ha ez mind kiderülne? Nem lehetne ilyen nyugis esténk, figyelni kéne, hogy hova megyünk, mit csinálunk. Tudom, most is vigyáznunk kell, de mi lesz akkor? Mindenhol ez lesz, támadnak majd minket. Én ezt nem akarom.

- Elhiszem, de viszont mindenki megtudná, hogy szeretjük egymást. Megcsókolhatnálak bárhol, mert nem kéne félni a fotóktól.

- De kéne. Minden címlapon az lenne. Kérlek ezt a lépést még ne most tegyük meg! –néztem rá kérlelő szemekkel. Tényleg nem akartam még ezt megtenni.

- Rendben szerelmem. Igazad van, csak gondoltam könnyebb lenne. De majd később.

- Ne haragudj, hogy ennyire elrontottam a kedvedet, de..

- Dehogy rontottad el. –szólt közbe mosolyogva- Blair, nem fogok ezért haragudni rád. Csak eszembe jutott. Várunk, ameddig kell.

- Rendben. –bújtam vissza hozzá.

- És mikor költözöl hozzám? –váltott gyorsan témát.

- Nem tudom. –dünnyögtem.

- Mondjuk holnap? –éreztem, hogy mosolyog.

- Valaki nagyon izgatott. –néztem fel rá nevetve.

- Viccelsz? Olyan régóta szeretném. Holnap mi dolgod van?

- Nagyon semmi.

- Akkor meg van beszélve. Holnap költözöl hozzám!

- Tudod mennyi cuccom van? Rengeteg idő lesz, míg azt összecsomagolom.

- Délelőtt nem tudok elszabadulni, muszáj stúdióban lennem, így nem tudok segíteni. –szomorodott el.

- Nem is kell. Áthívom YiJunt. –magyaráztam.

- Akkor majd együtt kipakolunk nálam. –lelkesedett fel.

- Rendben. –nevettem rajta, majd ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Szenvedélyes, szerelmes csókot váltottunk. Nem siettünk, kihasználtuk az együtt töltött időt.

Másnap felkeltem, csináltam reggelit és vártam, hogy megérkezzen a segítség. Közben kaptam egy üzenetet Donghaetól, hogy mennyire várja a délutánt. Olyan édes volt, ahogyan izgult. Felvettem egy tapadós tréningnadrágot, meg egy ejtett vállú felsőt. Felkötöttem a hajamat és elkezdtem kávét csinálni. Mikor készen lettem ezekkel, pont csöngettek.

- Szia! Köszönöm, hogy eljöttél. –öleltem meg a legjobb barátomat.

- Ugyan, szívesen segítek. Akkor, hol kezdjük? –csapta össze két kezét.

- Először is bedobunk egy kávét, aztán fogalmam sincsen. -nevettem kínomban.

- Azt hittem már kitaláltad. –nézett rám ferdén.

- Úgy volt, de aztán összezavarodtam.

- Túl sok cuccod van. –állapította meg egyszerűen.

- Igen, de nem baj. Elkezdjük minél hamarabb és majd belelendülünk. –lelkesítettem.

Meg is ittuk a kávét, kihoztunk minden bőröndömet, táskámat, amikbe a ruháimat és a dolgaimat fogjuk elrakni.

- Szerintem kezd a cipőimmel! Addig én a szekrényekből pakolom ki a ruhákat. –mondtam.

- Akkor irány a gardróbod. –indult el viccesen. Divat megszállottságom miatt, rengeteg ruhám volt. Odaadtam az egyik táskát, hogy pakolja bele a cipőimet, amíg én a polcokról szedtem le a többi anyagot.

- Hihetetlen, hogy mennyi ruhád van. Ennek a felét sem hordod. –mondta nevetve.

- De bármikor szükségem lehet rájuk és nincs szívem kidobni őket.

Úgy másfél óra alatt megvoltunk a gardróbommal és még hátra volt az egész ház.

- Eladod a lakásodat vagy mi lesz vele? –kérdezte.

- Nem adom el. Gondolkoztam azon, hogy kiadom bérbe, de úgy döntöttem megtartom. Annyi emlék köt ide és nem szeretném csak úgy eldobni.

- Megértem. Az első lakásod, miután elhoztalak ide. –mosolygott büszkén.

- Ha úgy vesszük, neked köszönhetem az életemet, ami most van. Te vagy a legjobb.

- Ugyan, én csak megismertem egy nagyszerű tehetséget és fantasztikus lányt, akit nem hagytam Európában.

- Igaz. –nevettünk mindketten, majd folytattuk a pakolászást. A szobámból az összes holmimat eltettük. Dobozokat tömtünk meg, majd mentünk be a fürdőmbe. A sminkeket, egyéb kozmetikai cuccokat és hasonló dolgaimat tettük egy táskába.

Három óra múlva készen álltunk a nappalimban. A legtöbb dolgomat eltettük, a bútorokat, dísztárgyakat hagytuk itt. Fáradtan terültünk el a kanapémon.

- Ki hinné, hogy ennyi cuccod van? –sóhajtott.

- Én sem tudtam, de ilyenkor rádöbben az ember.

- Ennünk kéne valamit. –nézett rá az órára, ami már fél hármat mutatott.

- Nekem semmi erőm sincs ebédet csinálni. Mit szólnál, ha rendelnénk valamit?

- Benne vagyok. –bólogatott. Rendeltünk, majd fekve vártunk a futárra. Semmi erőnk nem maradt, majdnem elaludtunk, de ekkor megszólalt a csengő.

Megérkezett a rendelésünk, elhelyezkedtünk a kanapémon és szépen betermeltük az egészet.

- Ez életmentő volt. –dőlt hátra teli hassal.

- Szerintem is. –helyeseltem. Nem tudtam felállni, annyira teli voltam.

Ekkor kopogtak az ajtón, majd be is jöttek rajta.

- Sziasztok! –köszönt boldogan a barátom.

- Szia! Hát te? –kérdeztem értetlenül.

- Fél öt. Mondtam, hogy ekkor jövök. –magyarázta.

- Már ennyi az idő? Túl sokat pihentünk. –néztünk egymásra.

- Ez mind a te cuccod? –mutatott a dobozokra és a táskákra ledöbbenve.

- Lány vagyok, mit gondoltál? –nevettem a reakcióján. Leült mellém, átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. Beszélgettünk még egy kicsit, majd YiJunnak mennie kellett. Megköszöntem neki a segítséget, majd távozott is. Egy helyre hordtuk a dolgaimat, majd végig néztem a lakásomon vagyis a volt lakásomon. Egy új fejezet kezdődik, amit végre nem egyedül fogok csinálni. Hanem a számomra legfontosabb emberrel.

25. rész

Blair szemszöge

            Olyan rejtélyes volt, ami megijesztett. Mi lehet az, amit anno elfelejtettünk és olyan fontos, hogy most muszáj megtennünk?

- Mire gondolsz? –kérdeztem kíváncsian.

- Költözzünk össze! –jelentette ki egyszerűen, ami meglepett.

- Donghae, most jöttünk újra össze. Biztos ez lenne a legjobb lépés?

- Igen. Régen is ezt mondtad, de most nem engedem, hogy itt hagyjuk abba.

- Elhiszem és hidd el akarom is –simogattam az arcát- Csak várjunk legalább pár hetet.

- Rendben, de két hétnél tovább nem várok.

- Nem kell, csak legyen minden olyan, mint régen. –mosolyodtam el.

- Jó. –egyezett bele. Édesen megcsókoltuk egymást, majd szépen elnyomott minket az álom.

Reggel nem volt már mellettem, mire felkeltem, de hagyott egy üzenetet, hogy be kellett mennie a céghez. Este találkozunk majd nála. Nekem is el kellett mennem a bárba, gyakorolni. Szépen eltelt a nap, aztán folytattuk nála.

Egy hete tart ez az állapot, ami nagyon jó. Megvagyunk, újra visszaszoktunk ehhez. Ma délután lesz egy fellépésük, amire elhívott. Először meglepődtem, de azt mondta nagyon szeretné, ha ott lennék. Együtt mentünk oda és mire odaértünk a többiek már ott voltak. Valakit sminkeltek vagy öltöztettek.

- Sziasztok! –köszönt Donghae hangosan, ahogyan beléptünk. Minden szempár ránk szegeződött. Jobban megszorítottam a barátom kezét, mert megijedtem.

- Végre itt vagytok. –jött közelebb LeeTeuk és megölelt mindkettőnket.

- Régen láttunk Blair. –jöttek oda a többiek.

- Én is régóta nem találkoztam veletek. –mosolyodtam el végre.

- Akkor minden rendben és újra együtt vagytok? –kérdeztek rá, mire mindketten bólogattunk.

- De örülök. Nektek együtt kell lennetek. –örvendezett Hyukie.

- Köszönjük. –húzott magához a szerelmem. Ezután én helyet foglaltam a fiúk pedig váltogatták egymást nálam. Mindenki leült hozzám beszélgetni, ami nagyon jól esett. Donghaet elvitték készülődni, de egy percig sem unatkoztam. Kedvesek voltak és mivel már ismertük egymást, így könnyebb volt minden.

- Fiúk, ti jöttök! –szólt be egy statiszta, mire mindenki felkelt. LeeTeuk elmondott egy kisebb szöveget, majd elindultak, de előtte Donghae gyorsan odajött.

- Ügyes leszel. –öleltem meg.

- Reméljük. Sokat jelent nekem, hogy eljöttél. Köszönöm. –nézett a szemembe.

- Ez természetes. Szeretlek.

- Én is téged. –nyomott egy gyors csókot ajkaimra, majd ő is távozott.

Donghae szemszöge

Láttam Blairen, hogy kicsit megijedt a tömegtől, aki mind minket nézett az öltözőben, de aztán megszokta. Engem szinte azonnal elvittek sminkelni, így nem tudtam rá figyelni, de ahogy láttam nem unatkozott. A fiúk végig szórakoztatták és nagyon jól elvoltak. Örültem neki, mert ez fontos nekem. A csapat a családom és fontos, hogy mit gondolnak a szerelmemről, de nagyon szeretik Blairt, így én is boldog vagyok.

Ezután szóltak, hogy mennünk kell, de lőtte gyorsan odamentem az életemhez. Jól estek a szavai, aztán a fiúk után siettem.

- Olyan jó titeket nézni. Tényleg örülök, hogy minden rendben van. –mondta a vezetőnk.

- Köszönjük én is nagyon örülök.

- Sok szerencsét hozzá Donghae, tartsd meg! –mondta, majd előre sietett. Felmentünk a színpadra és innentől csak a számra gondoltam. Minden sikerült, nagyon jó koncertet adtunk. A végén a rajongók ordítását és sikoltását hallottuk, amit annyira szerettem. Olyan jó érzés volt, hogy ennyien szeretnek minket.

Visszamentünk az öltözőbe, ahol életem szerelme várt rám mosolyogva. Egyből hozzá mentem és szorosan megöleltem.

- Olyan jó voltál. Fantasztikusan csináltátok. –mormogta a nyakamba.

- Köszönjük édes. –húzódtam el, hogy meg tudjam csókolni. Édes táncot jártak nyelveink, de nagyon nem mélyíthettem el, mert ahhoz túl sokan voltak rajtunk kívül.

- Nincs kedved eljönni velem vacsorázni? –kérdeztem meg hirtelen.

- De, szívesen. –egyezett bele boldogan.

- Akkor hazaviszlek, aztán nyolcra érted megyek.

- Rendben.

Letisztáztuk a dolgokat a managerrel, visszaöltöztem és már indultunk is. Hazavittem Blairt, aztán nekem még el kellett mennem egy próbára.

Hétre haza is értem és egyből elmentem zuhanyozni. Felvettem egy inget és egy zakót estére. Elvégeztem még pár simítást magamon és már indultam is.

Csöngetésem után szinte azonnal nyílt is az ajtó. Tátott szájjal néztem végig Blairen. Egy gyönyörű ruha volt rajta. Haja begöndörítve, enyhe smink és egy szép magas sarkú. Fantasztikusan nézett ki.

- Úristen, de gyönyörű vagy. –bukott ki belőlem, mire kuncogni kezdett.

- Köszönöm. Te is nagyon jól nézel ki.

- Indulhatunk? –tértem észhez.

- Persze. –gyorsan felkapta a táskáját és el is indultunk. Nem akartam szokásos helyre vinni, ezért kitaláltam egy kisebb meglepetést.

- Donghae, hová megyünk? –kérdezte, mikor már elhagytuk a várost.

- Majd meglátod szépségem. –kacsintottam és vezettem tovább. Kíváncsian nézelődött az ablakon, de mivel már teljesen sötét volt, így nem látott sok mindent. Lassan megérkeztünk a pontos helyre, így leállítottam a kocsit. Kiszálltam és kinyitottam az ajtót neki.

- Most már elmondanád, hol vagyunk? –nézett rám.

- Hamarosan megtudod. –fogtam meg a kezét és húzni kezdtem egy épületbe. Felértünk a legfelső emeletre, ahol egy megterített asztal várt minket a tiszta ég alatt. 

- Mi ez az egész? –kérdezte nevetve.

- Egy kis meglepetés. –vittem közelebb az asztalhoz, így megláthatta mire is gondoltam. Magasabban voltunk, mint a város, így az egészet láthattuk. Szépen ki volt világítva, elszakadva a tömegtől, így senki nem zavarhatott meg minket.

- Ez gyönyörű. –ámuldozott mellettem, ahogy meglátta a tájat, ami elénk tárult.

- Tudtam, hogy tetszeni fog. –húztam ki a széket neki, majd én is helyet foglaltam. Mosolyogva nézett engem, amit nem tudtam hova tenni.

- Mi az? –kérdeztem kuncogva.

- Hihetetlen vagy.

- De azért szeretsz? –kérdeztem rá viccesen.

- Mindennél jobban. –fogta meg az asztalon a kezemet.

- Én is téged édes.

- Ez jól fog jönni a közel jövőben.

- Mire gondolsz? –kérdeztem értetlenül, mert ezt most nem igazán értettem.

- Hogy költözzünk össze!

24. rész

 24. rész

Donghae szemszöge

            Először észre sem vett, csak mikor a mellkasomnak ütközött. Mikor felismert, ijedtséget és csalódottságot láttam szemeiben.

- Szia. –köszöntem halkan, mire nem válaszolt csak nézett a szemeimbe. Mivel már sötét volt, így nem igen láthattam arcát.

- Hogy vagy? –kérdeztem kíváncsian, hátha szóba áll velem.

- Nekem mennem kell. –hajtotta le a fejét és már került volna ki, de megragadtam a karját és visszahúztam magam elé. Szorosan fogtam, hogy ne tudjon elmenni.

- Blair, beszélnünk kell! –kerestem a tekintetét.

- Nincs miről. –mondta a vállamnak, amit meredten bámult.

- De igen van. Arról is, hogy miért jöttél a múltkor, miért sírtál és miért vagy most ilyen?

- Ez egyik sem tartozik rád.

- Az elsőre igazán válaszolhatnál. –kértem határozottan.

- Csak…meg akartam nézni, hogy nem hagytam-e nálad valamilyen cuccomat. –füllentette.

- Akkor miért sírtál? –faggattam tovább.

- Donghae, eressz el! –mondta, de még mindig nem nézett a szemembe.

- Nézz a szemembe! –ignoráltam az előző kérését.

- Ezt nem teheted. –folytatta a vállam bámulását. Ki akarok szedni belőle valamit.

- Rosszul esett neked, hogy azzal a lánnyal láttál, igaz? Ő nekem nem jelentett semmit, csak dühös voltam, amiért hazamentél azzal a bájgúnárral.

- Nem mentem vele haza. –mondta sértődötten és nézett végre a szemembe.

- Szeretsz még? –kérdeztem hirtelen.

- N-nem. –hajtotta le ismét a fejét.

- Nézz a szemembe és úgy mondd! Szeretsz még Blair?

Lassan felemelte a fejét. Sötét volt, de láttam, hogy csillog a szeme a könnyektől.

- Nem. –mondta ki.

- Akkor miért sírsz most is? Blair én csakis téged szeretlek, nekem te kellesz. Megbántam, amit tettem, de nem hiszem, hogy megbocsáthatatlan bűn lenne. Tudom, hogy te is szeretsz, veled akarok lenni. Miért csinálod ezt? Mindennél fontosabb vagy ne.. –nem tudtam befejezni, mert hatalmas hévvel esett neki ajkaimnak. Először meglepődtem, de persze viszonoztam. Őrült szerelmesek módjára faltuk egymást. Vágytunk a másikra. Közben könnycseppek gördültek le az arcán. Szorosan tartottam derekát, ő átfonta kezét a nyakam körül. Olyan régóta vágytam rá, hogy érezhessem. Miután elváltunk nagy nehezen, nem húzódtunk el. Egymás szájába lihegtünk, megállás nélkül.

- Szeretlek Blair. Kérlek bocsáss meg és kezdjük újra! –kértem halkan.

- Én is szeretlek Donghae. –bújt a nyakamba. Ezt egy igennek vettem, így boldogan öletem magamhoz a szerelmemet, akit végre visszakaptam.

Mivel az én lakásom közelebb volt, így hozzám mentünk. Egyből befeküdtünk az ágyba és összebújva néztük egymást.

- Ne haragudj, amit csináltam és mondtam neked az elmúlt hónapban. Túlreagáltam, csak nagyon haragudtam rád. –ismerte be halkan.

- Nem haragszok. Örülök, hogy visszakaptalak. Felejtsük el, ami történt, jó?

- Rendben. –bólintott mosolyogva, majd megcsókolt lágyan. Ezután ölelkezve aludtunk el, rendes párként.

Reggel hamarabb felkeltem, mint ő, de nem volt szívem kikelni mellőle, ezért néztem egy darabig békésen alvó arcát.

Nem sokkal később mocorogni kezdett és lassan nyitotta ki szemeit. Pislogott párat, majd ahogy meglátott elmosolyodott. Hogy nekem mennyire hiányoztak ezek a reggelek, ezek a pillanatok?

- Jó reggelt édes. –köszöntem mosolyogva.

- Neked is. –simított végig a mellkasomon boldogan.

- Olyan jó végre melletted lenni. El sem tudom mondani, mennyire vágytam már erre.

- Igen, nekem is.

- És tudod mire vágyom még nagyon? –kérdeztem pajkosan.

- Mire?

Nem válaszoltam csak mosolyogva csókolni kezdtem, miközben kezem derekára kúszott és simogatni kezdtem. Hátára fordítottam, hogy lábai közé tudjam helyezni magamat. Kuncogott egyet, mikor rájött mire is készülök. De nem ellenkezett, könnyedén hagyta.

Mélyeket sóhajtoztunk és halkan cuppogtunk az üres, csöndes házban. Kimondhatatlanul akartam már, érezni magam körül. Benyúlt a pólóm alá és egy könnyed mozdulattal lehúzta rólam. Mivel ezenkívül csak egy alsó volt rajtam, így nem kellett sokat vesződni. Én is megszabadítottam őt a felsőjétől, így egy szál bugyiban feküdt alattam. Mellkasunk szorosan összeért. Lentebb kúsztam, így gyönyörű nyakát halmoztam el csókjaimmal. Egy kisebb kiszívást hagytam ott jelezvén, hogy ő az enyém és senki másé.

Kerek idomaira tértem át, amiket kényeztetni kezdtem. A másikat kezemmel masszíroztam. Keze lábaimhoz tévedt és végig simított a nem kis bajomon, ami már egy elég szép dudort csinált az alsómon keresztül. Erősen rámarkolt a merevedésemre, mire hatalmasat nyögtem.

- Ahh Blair –emeltem fel a fejemet.

- Donghae, már nagyon akarlak. –lihegtem, ahogyan visszamászott hozzám.

- Én is kicsim –csókolt meg- Én is. Ezzel letéptem az utolsó ruhadarabot róla, majd magamról is levettem a kis textilanyagot. Elhelyezkedtem és mélyen a szemébe nézetem, míg belé nyomtam minden egyes centimet

- Ohh Donghae, igen –hajtotta hátra a fejét.

- De régóta várom ezt a pillanatot. –kezdtem el közepesen mozogni. Pőre bőrére tapadtam rá, amit mély hümmögésekkel díjazott. Hihetetlen érzés volt éreznem őt és hallanom. Semmihez nem lehet hasonlítani.

Úgy vágytunk egymásra és a folyamatos tempó miatt, gyorsan közeledtünk a csúcs felé.

- Donghae ahh mindjárthh –nyögte hangosan.

- Nekem is édesem uhh.

Megpróbáltam a legmélyebbre hatolni, ami sikerült is. Többször elértem azt a bizonyos pontot benne, mai el is repítette az élvezethez.

- Ahh Donghaehh –kiabálta a nevemet. Olyan jó érzés volt hallani.

- Blair igehhn. -élveztem el én is pár mélyebb nyögéssel.

Sűrűn lihegtünk, míg megpróbáltuk helyre állítani a szívverésünket. Óvatosan kihúzódtam belőle, majd melléfeküdtem. Még mindig sűrűn emelkedett a mellkasa, majd szépen lassan az is lenyugodott.

- Hát ez jó volt. –mondta ki nehezen.

- Az nem kifejezés. –kuncogtam a reakcióján.

- Ne nevess! –ütött bele gyengéden a vállamba, miközben kuncogott.

- Olyan jó téged így látni. Mikor hangosan mondod a nevemet. –gondoltam vissza a pár perccel ezelőtti dolgokra.

- Befejezhetnéd. –nevetett mellettem.

- Ne haragudj. Amúgy eszembe jutott valami, amit anno nem tettünk meg. De most nem engedem, hogy elfelejtsük ezt…

23. rész

Donghae szemszöge

            Már reggel haza érkeztünk Japánból. Mára szabadnapot kaptunk, így elmentünk a lakásunkra, hogy kipakoljunk. Pihentünk egy kicsit, ettünk, majd délután döntöttem úgy, hogy lenézek egy ismerős helyre. Sötétedés után el is indultam egyedül.

Már a levezető zenekar játszadozott a színpadon. Nem tudtam hol találhatnám Blairt, ezért elindultam a bárpulthoz. Már messziről megláttam egy ismerős alakot hátulról, nem láthattam az arcát, de ezer lány közül is megismerném. Mini koktélruhában ült, gyönyörű volt. Meglepetésemre nem volt egyedül. Egy fiatal sráccal csevegett, és ahogy láttam, nagyon jól elvoltak. Mérges lettem, ezért figyeltem őket egy darabig. Nevetgéltek, beszélgettek, iszogattak. Féltékeny voltam, nem bírtam tovább, így feléjük mentem.

- Megzavarhatom a bájcsevejt? –kérdeztem gúnyosan, mire felém kapták fejüket.

- Donghae? –nézett a szemembe ijedten Blair.

- Te egy idol vagy. –szólalt meg a mellette ülő srác.

- Igen és neked most szia. –mondtam határozottan, mire indulni készült, de a szerelmem megragadta a kezét.

- Nem megy el! Te zavartál meg minket, amúgy is téged kitiltottak innen.

- Beszélnünk kell! Kérlek. –néztem rá lágyan.

- Nem akarok és megbocsáss, de nekünk mennünk kell. –kezdte el húzni maga után a srácot.

- Bocs haver. –mondta oda a srác, majd elmentek ketten. Nem hittem el az előbbi jelenetet.

Utánuk mentem, de mire kiértem már nem láttam őket sehol. Idegességembe belerúgtam a falba. Nem engedem el Blairt. Nem és nem.

Blair szemszöge

Húzni kezdtem magammal TaeYoungot ki a klubból. Nem akartam ott hagyni Donghaeval és így biztosra tudtam, hogy nem jön utánam. Ha mégis, akkor sem vagyok egyedül.

- Ne haragudj az előbbiért. Ez egy hosszú sztori. –sóhajtottam, mikor az utcán sétáltunk.

- Dehogy haragszok. Csak nem ex-pasi? –tapintott rá a lényegre.

- De igen. –bólogattam félve.

- Azta, egy idol a volt pasid. Akkor bele kell húznom. –mosolygott édesen. Megértettem a célzást, mire elpirultam. Lassan sétálgattunk haza, úgy ahogyan eljöttünk. Rajtam egy kis koktélruha volt, ami nem takart sokat. Fújdogált a szél és kicsit fáztam.

TaeYoung mintha olvasott volna a gondolataimba, mert lekapta a zakóját és a vállamra terítette. Nagy szemekkel néztem rá, mire megláttam angyalian mosolygós arcát. Arcunk túl közel volt egymáshoz, így egy pillanatra elakadt bennem a levegő.

Tekintete ajkaimra tévedt, majd vissza a szemembe. Lassan kezdett közelíteni, majd megéreztem puha ajkait az enyémen. Lágyan kezdte ízlelgetni párnáimat. Hamarosan nyelvével próbálkozott, majd becsúsztatta két ajkam közé. Mikor összetalálkozott rózsaszín izmunk, nem éreztem semmit. Nem volt bizsergés a gyomromban, nem volt rózsaszín felhő, nem vert gyorsabban a szívem. Nem az volt, mint Donghaenál. Kezemmel kissé eltoltam magamtól, így most egymás szájába lihegtünk. Elhúzódtam tőle, majd hátrébb léptem.

- Ne haragudj, de nekem ez nem megy. –ráztam a fejemet.

- Még mindig szereted az exedet? –kérdezte felhúzott szemöldökkel.

- Nem tudom, de úgy érzem ezt nem lehet. Kérlek, ne haragudj, mert nagyon rendes srác vagy.

- Ugyan nem haragszok. Csak beszélgettünk. Nem tudom, mit tett veled, de szerintem újra kellene kezdenetek. Ha nem tudsz túllépni rajta, akkor megéri. –mosolygott, majd elindult.

Néztem, ahogyan távolodik az alakja. Magamban álltam az utcán egyedül, az ő zakójával. Nem tudtam helyre rakni a gondolataimat. Akartam őt, de valahogy nem tudtam megtenni az első lépést.

Elindultam haza, majd fáradtan beestem az ágyamba.

Másnap reggelizni mentünk YiJunnal az egyik kávézóba. Már javában a tojásos omlettünket ettük, mikor megláttam egy párocskát mellettünk. Olyan boldogan ültek ott, egymás kezét fogva. Hirtelen megcsapott egy érzés, ami nem hagyott nyugodni. Én is ezt akartam, érezni akartam, lenni valakivel, aki szeret.

- Szeretem Donghaet. –jelentettem ki hirtelen, mire YiJung majdnem rám köpte az ételt, amit éppen evett.

- Hogy mi? –kérdezte tágra nyitott szemekkel.

- Szeretem őt. Mennem kell, ne haragudj. –pattantam fel és indultam el Donghae lakására.

Nem érdekelt semmi csak az, hogy újra vele lehessek.

Feltrappoltam a lépcsőn, átfutottam a folyosón és csöngettem. Zakatolt a szívem, alig vártam, hogy a karjaiba vethessem magamat.

Lassan kinyílt az ajtó és egy fiatal kis csaj lépett ki, egy szál törölközőben.

- Miben segíthetek? –kérdezte kéjes hangon. A szám is tátva maradt. Köpni-nyelni nem tudtam. Könnyek gyűltek a szememben és nyeltem egy nagyot.

- É-én –habogtam.

- Ki az édes? –ért oda Donghae, szintén egy szál töröközőben, ami a dereka köré volt csavarva. Döbbenetet láttam szemeiben, mikor meglátott.

- Blair? –kérdezte elhaló hangon.

- É-én nem akartam zavarni, ne haragudjatok. –jöttem el gyorsan. Nem tudtam visszatartani feltörő könnyeimet, amiket sajnos ő is meglátott.

- Ne várj! –jött utánam. A lányra csukta az ajtót, és úgy ahogy van utánam jött.

- Ne-nem lényeges. –töröltem le a vízcseppeket az arcomról.

- De igen. –erősködött. Szorosan fogta a karomat, így nem tudtam eljönni.

- Oppa, nem jössz vissza? –szólt ki a lány.

- Oppa. –mondtam halkan, de szerintem hallotta. Kitéptem a kezemet és elrohantam. Meg sem álltam, míg ki nem értem az utcára.

Feltettem a szemüvegemet és elindultam, hogy minél messzebb kerüljek. Gyorsan elértem a lakásomhoz. Ahogy becsuktam az ajtót a földre rogytam és hatalmas zokogásban törtem ki.

Donghae szemszöge

Miután tegnap Blair elment azzal a fiúval, iszonyat dühös lettem. Mérgemben elmentem egy klubba, felszedtem egy csajt és felvittem a lakásomra.

Reggel vele keltem, majd elmentünk tusolni. Jó volt felejtésnek és idegesség levezetésnek.

Éppen szárítkoztunk, mikor csöngettek.

- Majd én nyitom édes. –libbent ki egy törölközőbe.

Nem sokkal mentem ki utána, de mikor megláttam Blairt könnyes szemmel, összetörtem.

Nem akartam a csaj előtt erről beszélni, ezért mentem utána és csuktam be az ajtómat. Láttam, hogy sír és nagyon maga alatt van. És ez miattam van. Miután elrohant, elküldtem a lányt, most nem volt kedvem semmihez.

Miért jött ide? Lehet, azért mert mégis szeret engem és újra akarta kezdeni? Ha ezért és én elrontottam, akkor esküszöm, leugrok egy hídról.

Olyan rosszul éreztem magamat, nem tudtam mihez kezdjek. Sajnos sokáig nem tudtam a nappalimban ülni, mert behívtak a stúdióba. Késő estig ott tengettem az időmet, majd fáradtan indultam haza. Nem volt kedvem vezetni és jól esett volna a friss levegő, így sétáltam.

Gondolkoztam, próbáltam rendezni a dolgokat a fejemben. Mivel sötét volt, így nyugodtan járkálhattam az utcán. Mikor befordultam egy sarkon, meglepetésemre Blairrel találkoztam.

22. rész

Blair szemszöge

            Sietősen mentem haza, hogy minél hamarabb egyedül lehessek. Végig az utat néztem, nem törődve semmivel. Fújtam egy kisebbet, mikor már a folyosómon sétáltam.

Az ajtómat kezdtem nyitogatni, mikor valaki megfogta a vállamat. Ugrottam egyet és ijedten pillantottam hátra, de nem kellett volna.

- Te meg mit keresel itt? –kérdeztem mogorván.

- Téged. Beszélni akarok.

- Neked nem kellene már Japánba lenned? Bár azt is jól elhallgattad előlem. Honnan tudjam, hogy igaz? –vetettem oda gúnyosan.

- Kérlek, ne csináld ezt!

- Még te mondod, mit csináljak? Van fogalmad mennyire megbántottál? –kezdtem el hangosabban beszélni.

- Menjünk be. –fogta meg a kezemet és már tolt is be a nyitott bejáraton.

- Ne merj hozzám érni! –téptem ki kezemet az övéből.

- Jó, csak akkor hallgass meg! Nagyon sajnálom, amit tettem. Akkor kezdtem el, mikor megismertelek. Haragudtam rád és így akartam közelebb kerülni hozzád. Utána annyira élveztem, hogy ajándékot küldhetek neked és hogy van ez a kis játék, hogy folytattam. Miután összejöttünk nem kellett volna. Sajnálom. –mondta komolyan.

- Nem érdekel. Tudod te, hogy mennyire érzem magam átverve, kihasználva. Játszadoztál velem. Azt hiszed a lábad előtt heverek, ha ajándékokat küldözgetsz? Mikor fogod már fel, hogy én nem olyan lány vagyok?

- Tudom, te sokkal jobb vagy. Kérlek Blair. Nem mentem el Japánba miattad. Vagyis holnap megyek, mert ma látni akartalak.

- Menj csak nyugodtan vissza a kis idol világodba. Engem már nem érdekel semmi, ami veled kapcsolatos.

- Akkor szakítani akarsz? –kérdezte szomorúan.

- Soha többé nem akarlak látni. –toltam ki az ajtón és zártam be azt. Hatalmasat fújtattam, míg neki dőltem a fehér bejáratnak. Sírva csúsztam le a földre és temettem arcomat a kezeimbe. Miért kellett így alakulnia? Mivel érdemeltem ki ilyen sorsot?

Donghae szemszöge

Miután kidobott a lakásából, sokáig néztem a zárt ajtót. Halk szipogásokat hallottam a túlsó oldalról, ezért közelebb hajoltam a falaphoz. Sírt. Miattam. És ez megőrjített. Ennyi volt, nem akar látni, nem akar tudomást venni rólam. Szomorúan keltem fel a földről és indultam el.

Szinte semmit nem aludtam, nem tudtam. Csak ő járt a fejemben.

Korán kellett kelnem, mert egy reggeli géppel repültem Tokióba. Semmi kedvem itt vigyorogni a kameráknak és pattogni, mikor életem szerelme otthon van és szomorkodik.

Miután lenyomtunk pár műsort, majd késő este visszamehettünk a hotelbe. Ráestem az ágyamra és elővettem a telefonomat. Még mindig ugyanaz volt a hátterem. Mi voltunk rajta, ahol szépen mosolygunk. Olyan gyönyörű volt ez a lány.

Belementem a híváslistámba és kikerestem egy számot. Félve hívtam fel, de végül csak megnyomtam a zöld gombot. Hosszasan csöngött ki, mikor beleszóltak.

- Háló, itt YiJun! –szóltak bele.

- YiJun, én Donghae vagyok. –válaszoltam.

- Te meg mit akarsz? Nem okoztál még elég gondot? –kezdett neki.

- Figyelj, tudom, hogy utálsz, amit meg is értek. Csak annyit szeretnék, hogy mondd meg, Blair hogy van?

- Jobban, mint ahogyan hagytad. Egész nap dolgozik, dalokat ír, így könnyebben felejt.

- De nem akarom, hogy elfelejtsen.

- Ezzel elkéstél.

- Én komolyan sajnálom. –mondtam határozottan.

- Tudom. Amúgy Blair egy kicsit túlreagálja, de az ő helyzetét is megértem. Miért kellett ezt csinálnod? Olyan jól megvoltatok.

- Tudom és minden áron vissza akarom kapni.

- Meglátom, mit tehetek. És ne add fel! –mondta biztatóan.

- Nem fogom. Köszönöm YiJun.

Elköszöntünk, majd aludni mentem. Kicsit nyugodtabban csuktam le szemeimet. Ha haza érek mindent megteszek, hogy újra az enyém legyen.

Egy hét eltelt ebből a külföldi útból. Alig várom, hogy otthon lehessek, de addig itt kell kiválót nyújtanom. Nem is tudok odafigyelni a dolgokra, az emberekre, a helyre. Pedig szeretek itt lenni, de most nem ide vágyom.

Szoktam beszélni YiJunnal, hogy beszámoljon nekem Blairről. Muszáj tudnom, hogy jól van-e. Azt mondta, hogy már teljesen jól van. Túllépett mindenen és éli az életét, aminek nem örülök. Engem nem felejthet el. Muszáj helyre hoznom a dolgokat.

Blair szemszöge

Egy hét telt el, amióta szakítottam Donghaevel. Eleinte sokat szenvedtem, de mára már teljesen jól vagyok. Túltettem magamat ezen az egészen. Sokat dolgozok esténként a bárban, ott maradok a fellépéseim után. Ott ülök egy darabig a bárpultnál, iszogatok és ismerkedek az emberekkel. Szóval minden olyan, mint régen, mikor szingli voltam.

Jól éreztem magamat, már el is felejtettem milyen, mikor egyedül vagyok. Nem kötődtem senkihez, elfogadhattam, ha valaki meghívott egy italra.

YiJun egy kicsit megváltozott, de nem mondja el, mi a baja. Nem erőltetettem, majd elmeséli, ha valami fontos.

Még egy hét eltelt. Nagyon jó volt a ma esti koncert. Utána szokásosan a bárhoz mentem. Leültem, kikértem a kedvenc koktélomat és kémleltem a terepet.

Egyszer csak egy fiatal, jóvágású férfi ült le mellém. Ránéztem és egy hatalmas mosollyal figyelt engem.

- Segíthetek? –kérdeztem tőle kedvesen.

- Ne haragudj csak, gyönyörű vagy. Mellesleg nagyon szép a hangod. –mondta mosolyogva.

- Köszönöm. –pirultam el kissé. Megszoktam az ilyen bókokat, de most más volt.

- Amúgy a nevem TaeYoung. –nyújtotta a kezét.

- Blair –fogadtam el a kézfogását.

- Régóta járok ide, hogy téged láthassalak. Már nagyon meg szerettelek volna ismerni.

- Egyszer mindennek eljön az ideje. –mosolyogtam és belekortyoltam a koktélomba. Értette a célzásomat és ő is kikért egy italt. Ezután beszélgetni kezdtünk. Órákig ott ültünk, több színes folyékony alkoholt elfogyasztottunk. Olyan jól éreztem magamat. Végre.

- Nem csalódtam benned. Pont, így képzeltelek el. –mondta.

- Milyennek? –kérdeztem kíváncsian.

- Kedves, vidám, őszinte. Komoly vagy és érett, de el tudod engedni magadat. És ez nagyon tetszik. –mosolygott csábítóan.

- Úgy látszik gyorsan kiismered az embert. –ismertem be és nevettünk mindketten.

- Megzavarhatom a bájcsevejt? –hallottunk meg egy hangot, majd odanéztünk.

- Donghae? –nyíltak tágra szemeim.

21. rész

Donghae szemszöge

            Váratlanul ért a helyzet, mert éppen szeretkeztünk volna. Elsőre nem értettem, mit mond, de a másodikat tisztán hallottam.

- Blair, én –habogtam.

- Úristen, te vagy, aki üzeneteket küldözgetett, meg virágot, meg a maci. –mutatott a hatalmas plüss állatra, ami az ágy mellett hevert.

- Én meg akartam mondani, esküszöm. –ültem fel a csípőjére, mivel még mindig alattam volt.

- Nem hiszem el. Három hónapon keresztül hazudtál nekem. –könnyezett be a szeme.

- Szépségem….

- Ne hívj így! –csattant fel.

- Sajnálom Balir. Tényleg el akartam mondani, csak

- Csak mi? –szólt közbe- Három hónapon keresztül játszottad meg nekem magad. És mikor összejöttünk még utána is küldözgetted az üzeneteket. Te mit képzelsz magadról őszintén? Hogy van pofád ezt csinálni, miközben a barátnőd vagyok? –ordított.

Lelökött magáról és gyorsan felkapott magára egy kardigánt, ami eltakarta fehérneműs alakját. Mérgesen nézett rám, amit megértek, hiszen átvertem.

- Kérlek kicsim beszéljük meg. –álltam fel én is.

- Menj el innen! Nem akarlak látni. –fordított nekem hátat és kiment a nappaliba.

- Ne csináld Blair, hadd magyarázzam meg neked.

- Nem érdekel semmi magyarázat. Ekkora hülyének nézel? –kérdezte sírva.

- Dehogyis.

- Menj el! Most azonnal. –mondta kimérten, miközben könnyek potyogtak szemeiből. Fájdalmasan sóhajtottam egyet, összeszedtem a cuccaimat és elindultam. Az ajtóban még visszanéztem rá.

- Sajnálom szerelmem. –mondtam halkan, de tudom, hogy hallotta. Bement a szobájába és bevágta az ajtót. Szomorúan jöttem el a lakásáról és mentem haza.

Ezt elcsesztem. Hogy lehetek ekkora barom? Igaza van. Miért küldözgettem neki üzeneteket, mikor már együtt voltunk. Semmi értelme ennek az egésznek.

Utáltam magamat. Végre megszerettem egy lányt és nem csak játszadoztam vele, erre tönkreteszem a kapcsolatunkat. Alkalmam volt egy komoly dologra, ami talán örökre kitartott volna, de elhalasztottam. Gyűlölöm magamat ezért. Félek, hogy nem lehet megmenteni.

Blair szemszöge

Hihetetlenül dühös voltam Donghaera. Átverve, becsapva éreztem magamat. Játszadozott velem és hazudott. Ezeket nem tudom megbocsájtani neki.

Pedig tényleg szerelmes voltam. Szerettem. Ettől féltem, mindig is. Hogy sérülök. Ezért nem adtam magamat könnyen és nem bíztam meg az emberekben, mert játszadoznak velünk. Az érzéseinkkel. Végre elhittem, hogy Donghae nem ilyen, de tévedtem. És most összetörtem.

Sírva hívtam fel YiJunt, mert szükségem volt valakire.

- Szia Blair, mizujs? –vette fel.

- Yi-yijun, kérlek, gyere át! –sírtam a telefonba.

- Úristen jól vagy? Bántottak? Máris indulok. –csapta le. Pár perc múlva hallottam, hogy kopognak, így elballagtam az ajtóig. Nem öltöztem fel, ugyanúgy voltam egy hosszabb kardigánba bugyolálva.

Ahogy belépett, szorosan megölet én pedig keservesen kezdtem el sírni a vállán.

Bentebb mentünk, hogy le tudjunk ülni, majd mesélni kezdtem.

- Mondtam neked a titkos idegent, aki mindenféle dolgot küldözgetett nekem –kezdtem.

- Igen. –bólintott.

- Donghae volt az. –kezdtem el sírni.

- Mi? Ez komoly? –döbbent le.

- Igen. Ma este jöttem rá és kérdeztem rá nála. Beismerte.

- És mit mondott? Vagy magyarázd el, mert nem igen értem. –értetlenkedett.

- Az ajándékokból meg az üzenetekből összeraktam, hogy ő az. Aztán megkérdeztem tőle és nem tagadta. Végig mondta, hogy sajnálja, meg hogy megmagyarázza, de nem érdekelt. Három hónapon keresztül hazudott és játszott velem.

- Ez durva. És miért vagy így? –mutatott a lenge öltözetemre.

- Éppen szeretkeztünk. –böktem ki lehajtott fejjel.

- Ohh, ezt nem akarom hallani. –mondta gyorsan- Sajnálom, hogy így alakult. És most mi lesz? Megbeszélitek?

- Nem tudom. Jelen pillanatban látni sem akarom. Nem akarom hallani a magyarázatát, csak el akarom felejteni ezt az egészet. –kezdtem újra sírni.

- Kicsi lány. –húzott magához. Hosszú percekig simogatta a hátamat, ami kissé megnyugtatott. Késő este volt mire abbahagytam a könnyezést. Nem akartam, hogy ilyenkor menjen haza YiJun, így megkértem maradjon itt. Szívesen itt aludt, így nekem is jobb volt.

Reggel rosszul ébredtem. Rossz volt a közérzetem, a kedvem. Legszívesebben csak itthon maradtam volna. Nem akartam beszélni senkivel, nem akartam találkozni senkivel. De mivel muszáj volt bemennem énekelni este, így össze kellett szednem magamat.

Egyből az öltözőmbe vettem az irányt. Nem voltam hajlandó társalogni senkivel. Miután leéneklem a számokat, hazamegyek.

Donghae szemszöge

Egész nap próbáltam hívni Blairt, de ki volt kapcsolva a telefonja. Ezért is döntöttem úgy, hogy este elmegyek a bárba. Reméltem, hogy ott lesz.

Egyedül akartam menni. Senkinek nem beszéltem még erről. Nem voltam képes rá.

Ahogy odaértem és be akartam menni, hirtelen egy szekrény állta el az utamat.

- Beengedne? –kérdeztem tőle.

- Mrs. Blair, megtiltotta, hogy Önt beengedjem. –mondta mély hangon. Az állam, hatalmasat koppant a padlón. Kitiltott volna a bárból? Ezt nem hiszem el. Nekem beszélnem kell vele.

- Van fogalma arról ki vagyok? –kérdeztem felháborodva.

- Igen. Az énekesnő szavaival, Ön egy undorító, hazug ember. Akinek az arca nem fér be az ajtón és, akit soha többé nem akar látni. –mondta nyugodtan.

- Felfogtam. –jöttem el dühösen. Ennyire haragszik rám? Jó, megértem, de azért ezt nem kellett volna tennie. Kitiltottak egy bárból.

Fájtak, amiket az őr használt, mert tudom, hogy Blair mondta ezeket. Elővettem a telefonomat és írtam Blairnek egy hosszú üzenetet, amiben kifejtettem mennyire sajnálom. Elmondtam, hogy itt állok a bár előtt és beszélni akarok vele.

Fél óra is eltelt, de nem érkezett válasz. Szerintem már a koncertnek is vége van. Úgy döntöttem, hogy megvárom, míg kijön. Amilyen állapotban van, biztos nem marad utána bulizni. Egy darabig ültem a sötétben, mikor kinyílt a hátsó ajtó. Kilépett rajta a szerelmem.

Hosszú kabátját fogta a mellkasánál. Lefelé nézett és sietősen ment a lakása irányába. Mikor elment az egyik lámpa alatt, megláttam az arcát. Össze volt törve, semmi érzelem. Szörnyű volt így látni, főleg, hogy én juttattam ide. Úgy döntöttem követem és majd a lakásánál leszólítom, ahol csak ketten vagyunk.

20. rész

Blair szemszöge

            Két hét telt el, mióta lefeküdtünk Donghaeval. Nagyon jól megvagyunk, mintha közelebb kerültünk volna egymáshoz. Lassan a harmadik hónapunkat ünnepeljük.

Ma éppen a bárban dolgoztam és új dalokat írtam. Teljesen belemerültem a dolgokba, nem figyeltem semmire. Hirtelen kaptam egy SMS-t Donghaetől.

„Szia szépségem! Hiányzol nagyon, régen találkoztunk. Hívj, ha tudsz majd. Várom a holnap estét, hogy együtt legyünk. Szeretlek Donghae.”

Gyorsan válaszoltam neki, majd folytattam az írást. Napok óta nem találkoztunk. Holnap este jön át hozzám, hogy együtt legyünk végre.

Úgy tíz perc múlva érkezett még egy üzenetem. Attól az idegentől, aki régen ajándékokat küldözgetett. Bár már egy ideje nem hallottam felőle. Nagyjából, amióta együtt vagyok Donghaeval.

„Régen hallottam rólad, de azért figyellek. Kíváncsi vagyok a ma esti fellépésedre, bár sajnos nem lehetek ott, de azért gondolok rád. Örülök, hogy kijöttél a kórházból. Csókollak szépségem.”

Többször elolvastam az üzenetet, de kicsit lefagytam. Olyan ismerős volt, de nem tudtam honnan. És honnan tudja, hogy kórházban voltam? Tényleg követné minden lépésemet? Rá akarok jönni, hogy ki ez az ember. Mit akar tőlem? És miért nem mondja meg a nevét?

Megcsináltam az estét, minden jól ment. A jövő héten már, ha minden jól megy akkor az új számaimat adjuk elő. A legtöbb a mostani életemről szól és az érzéseimről. Donghaeról.

Másnap este az egész délutánom szabad volt, ami jól is jött. Megcsináltam a házat, csináltam vacsorát. Letusoltam, elkészültem az estére. Napok óta nem hogy nem találkoztam Donghaeval, de nem is beszéltem vele. Nagyon hiányzik már és vágyom rá. Hogy együtt lehessünk egy kicsit, ami ma este meg is fog történni.

Nyolc óra után csöngettek. Mosolyogva mentem ajtót nyitni. Ahogy lenyomtam a kilincset valaki betört rajta és hevesen nekem esett. Az illatából megismertem Donghaet és mosolyogva csókoltam vissza.

- Szia szépségem. –lihegte a számba.

- Stílusos belépőd volt. –kuncogtam, majd bentebb mentünk.

- Ne haragudj, de annyira hiányoztál. –húzott magához a derekamnál fogva.

- Te is nekem. Csináltam vacsorát, ha éhes lennél. –mutattam a konyha felé, de nem engedett.

- Én téged kérlek. –nézett kajánul, majd lágyan megcsókolt. Elhúzódott, belenézett a szemembe, majd édesen csókolózni kezdtünk.

Mámoros éjszakát töltöttünk el együtt, ami után ölelkezve beszélgettünk.

- El sem tudom mondani, mióta vágytam erre. –simogatta a hátamat és az oldalamat.

- Én is. Hiányoztál. –dünnyögtem a nyakába.

- Te is szépségem. Ígérem, hogy ezentúl többet találkozunk majd.

- Rendben, de most aludjunk. –mormogtam álmosan.

- Csak nem fáradtál el? –kérdezte pajkosan.

- Ne viccelődj! –ütöttem bele gyengéden a mellkasába.

- Rendben kicsim. Aludjunk. –puszilta meg a fejemet, majd elhelyezkedtünk és mindketten elmerültünk az álmokban.

Egy hét telt el a szenvedélyes éjszakánk óta. Azóta tényleg többet találkozunk, többször beszélünk. Ezen a héten énekeltem először az új számaimat. Az egyik este még Donghae is eljött és meghallgatott. Nagyon tetszett neki, aminek örültem.

Egyik este otthon ültem és olvastam, mikor megszólalt a telefonom.

- Szia édes. –köszöntem bele boldogan.

- Kicsim, átmehetnénk? –kérdezte, de éreztem a hangjában, hogy valami nincsen rendben.

- Persze, de mi történt?

- Majd ott elmondom. Tíz perc és ott vagyok. –tette le. Tényleg nem telt bele sok időbe és már a nappalimban ültünk.

- Mondd már el, mi történt! –kérleltem félve.

- Most tudtam meg, hogy el kell utaznom egy kis időre Japánba.

- Mi? Mennyi ideig?

- Két hét. –bökte ki nehezen.

- É-és mikor mész?

- Holnap.

- Mi? És csak most szólnak neked? –kérdeztem hangosabban.

- Nem. Az igazság, hogy már három napja tudom. –ismerte be és nézett bűnbánóan a szemembe.

- Három napja tudod és csak most szólsz nekem? –akadtam ki.

- Tudom, sajnálom. Én sem akarok elmenni és olyan jól megvoltunk, így nem akartam elrontani. Ne haragudj kérlek. –jött közelebb és fogta meg a kezemet.

- Nem haragszok, de elmondhattad volna.

- Tudom és sajnálom. –csókolt meg.

- Akkor csak ma lehetünk együtt. –váltam el egy nagy sóhaj kíséretében.

- Igen szépségem.

- Akkor aludj itt, kérlek!

- Ezt kérned sem kell. –mosolyodott el és csókolt meg hevesebben. Ki akartuk használni ezt a kevéske időt. Lefektetett a kanapéra, majd rám ereszkedett. Hosszas nyelvcsatát vívtunk egymással. Levette a pólómat és én is megszabadítottam a felsőjétől.

- Olyan gyönyörű vagy szépségem. –lihegte a számba és újra nekem esett. Szépségem. Sosem hívott így senki, csak ő. Megéreztem egyik kezét a lábam között, ami teljesen elvette az eszemet. Kikapcsolt az agyam, csak mi voltunk.

Szépen lassan került le rólunk a felesleges öltözet. Már csak egy fehérneműben voltunk mindketten.

Ekkor emelt fel és sétált be velem a hálóba. Óvatosan tett le a nagy szivacsra és helyezkedett el a lábaim között. Csókjaival a nyakamra, majd a melleimre tért át.

Nagyokat sóhajtoztam. Keze bejárta az egész testemet. Mélyen szippantottam a nyakába és szívtam magamba bódító illatát.

Nem tudom hogyan, de hirtelen csapott át egy kép az agyamon. Az a sok üzenet a titkos idegentől. Ő is mindig szépségemnek hívott benne. A két virágcsokor, ami ugyanúgy nézett ki, de nem foglalkoztam vele. És a maci illata. Tudtam, hogy ismerős volt nekem, de fel sem tűnt. Az Donghae illata volt. De ez a titkos idegen nagyon régóta küldözget dolgokat nekem.

Emlékszem, mikor először randiztam Donghaeval, utána jött egy üzenet, hogy ha közelebb kerülök egy bizonyos emberhez, akkor közelebb kerülök a titkos alakhoz is.

Donghae lenne, aki írogat nekem? Hirtelen toltam el magamtól és néztem rá üveges tekintettel. Kérdőn vizslatta arcomat, de én még mindig le voltam halva.

- Mi a baj szépségem? –simított végig az arcomon. Szépségem. Itt állt össze a kép.

- Te vagy a titkos idegen. -suttogtam.

- Mi? –nézett értetlenül.

- Te vagy a titkos hódolóm. –jelentettem ki hangosan és néztem bele ijedt szemeibe.