19. rész

Blair szemszöge

            Megéreztem apró puszijait a vállamon, majd fel végig a nyakamon. Kezei közben hasamat járták be. Hátrébb hajtottam a fejemet és csukott szemmel élveztem a kényeztetést.

Mélyen belecsókolt a nyakamba, mire sóhajtottam egy nagyot.

- Hmm Donghae, kívánlak. –csúszott ki a számon. Szembefordított magával és szorosan magához húzott. Belenéztem a szemébe, ahol vágyat láttam.

- Én is. El sem tudom mondani mióta várom, hogy ezt mond. –simogatta az arcomat.

Néztük még egy kicsit egymást. A következő pillanatban már éhesen faltuk egymást. Nekitolt a konyhapultnak, beállt a lábaim közé és így birtokolta ajkaimat.

Elhúzódott tőlem és levette magáról a pólóját, majd eldobta valahova. Lassan néztem végig tökéletesen kidolgozott felsőtestén. Mikor újra szemeibe néztem, kajánul mosolygott rám.

A mellkasától, végig a hasfalán, majd vissza fel, simogattam végig rajta, mire sóhajtott egy mélyet. Újra nekem esett ajkaival. Szorosan öleltem a nyakát. Megéreztem kezeit a fenekemen, amit erősen markolgatott. Hirtelen kapott fel, így az ölében kötöttem ki. Átfontam derekát lábaimmal és egyre fentebb toltam magam, miközben csókolóztunk.

Lassan indult el velem együtt, be a hálóba. Lefektetett az ágyra a csókot meg nem törve. Teljes súlyával nyomott a fehér szivacsba. Elszakadt ajkaimtól, hogy levehesse a felsőmet. Végig nézett a felsőtestemen, majd megnyalta alsó ajkát és most a nyakamat harapdálta. Közben az övével bajlódtam, majd sikeresen kicsatoltam és tolni kezdtem lefelé a nadrágját.

Egy szál alsóban férkőzte be magát lábaim közé. Egyre lentebb ment, majd belenyalt a dekoltázsomba, ami egy nyögést váltott ki belőlem.

- Donghae –sóhajtottam a nevét.

Felült és lehámozta rólam a nadrágot, ezután a melltartómtól is megszabadított. Kebleimet kezdte el kényeztetni, miközben haját túrtam. Megéreztem egyik kezét a bugyimnál körözgetni, mire elakadt bennem a levegő.

Lassan csúsztatta belém a leghosszabb ujját, amit szinte azonnal követett egy másik. Mozgatni kezdte azokat, majd ollózó mozdulatokat csinált. Tüzesen kezdett el csókolni.

Mikor már kellően benedvesedtem kihúzta ujjait és lerángatta rólam a bugyimat. Saját magát is megszabadította az alsójától.

- Kicsim biztosan akarod? –nézett még előtte bele a szemembe.

- Igen. Szeretlek Donghae és akarlak.  –suttogtam, majd megéreztem merev férfiasságát a legérzékenyebb pontomnál. Lassan hatolt belém, amit levegőt visszafojtva tűrtem.

- Ahh –tört fel belőlem, mikor teljesen bennem volt.

- Én is szeretlek Blair. Mindennél jobban. –suttogta a számba, majd megcsókolt szenvedélyesen. Közepes tempóban kezdett el mozogni.

Régóta vágytam már erre. Sajnos közbe jött a betegségem, de tudom, hogy már megtettük volna. Szerettem Donghaet, tényleg szerettem. És vágytam is már rá, nagyon.

Egyre gyorsabban mozgott bennem. Hátát karmolásztam, míg ő a nyakamon munkálkodott.

- Uhh igehn. –nyögtem hangosan, mikor igazán mélyre hatolt.

- Ohh Blair –hallottam meg férfias, mély hangját.

Nem sokkal később éreztem meg, hogy a gyomrom görcsbe rándul, izmaim megfeszülnek és remegni kezdek. Hirtelen csapott meg az orgazmus első hulláma.

- Ahh Donghaehh –karmoltam végig izmos hátán, mire morgott egyet. Lökött pár erőset és őt is elragadta az élvezet.

Lihegve esett rám, de nem vette ki belőlem férfiasságát. Feje nyakamban pihent, míg mindketten lenyugodtunk.

Kihúzódott belőlem, magunkra húzott egy takarót és felkönyökölt a fejem mellett.

- Olyan régóta vágytam erre –simogatta az arcomat.

- Én is. –mosolyodtam el.

- Szeretlek szépségem.

- Én is édes. –váltottunk egy utolsó csókot, mielőtt elaludtunk volna. Szorosan tartott karjaiban. Olyan megnyugtató volt, hogy legszívesebben örökre így maradtam volna.

Donghae szemszöge

El sem hiszem, hogy végre megtettük Blairrel és lefeküdtünk. Olyan csodálatos volt. És most itt alszik az a lány a karjaimban, akit mindennél jobban szeretek.

Valamikor késő reggel keltem fel. Fáradtan pislogtam párat, mikor észrevettem egy apró kezet a mellkasomon. Lenéztem és megláttam Blair gyönyörű alvó arcát.

Minden beugrott a tegnap éjjelről, ami megmosolyogtatott. Lágyan kezdtem cirógatni a hátát. Nem volt rajtunk ruha, de nem is bántam. Végig húztam ujjamat a gerince mentén, mire mocorogni kezdett. Lassan emelte fel a fejét és nézett rám.

- Jó reggelt szerelmem. –köszöntem mosolyogva.

- Neked is. –ejtette vissza a fejét mellkasomra. Haját kezdtem el simogatni.

- Annyira csodálatos volt a tegnap. –nyomtam egy puszit az arcára.

- Igen, szerintem is. –mormogta a mellkasomba.

- Remélem nem bántad meg.

- Mi? –nézett fel rám.

- Csak nem akartam elsietni. Veled nem. És ha csak azért csináltad, mert én akartam, akkor az nem olyan. –magyaráztam.

- Donghae –kuncogott, majd közelebb kúszott az arcomhoz- Semmit nem bántam meg. Én nagyon vágytam már erre. Csak közbeszólt a betegségem, de én már le akartam feküdni veled. Szeretlek és nincs mit megbánni.  –csókolt meg.

- Én is szeretlek.

Pár percig még ölelkeztünk, majd kikeltünk az ágyból reggelizni. Csak délre kellett bemennem, így a délelőttömet itt tölthettem. Pihentünk még egy kicsit a TV előtt, majd én menni készültem, de Blair is felpattant.

- Donghae, mivel már jól vagyok, így szerintem az lenne a legjobb, ha hazamennék.

- Mi? Dehogy is. Szépségem az csak egy indok volt, hogy itt lehess. Én akarom, hogy velem legyél. Ne menj el! –fogta meg a kezemet.

- Ugyanúgy találkozunk mindig, de nem jó, ha két hónap után már összeköltözünk.

- Két és fél hónap. –javítottam ki.

- Akkor annyi –fogta kezei közé arcomat kuncogva- Hidd el, jobb lenne. De bármikor átjöhetsz hozzám, oké?

- Rendben, de szeretném, ha a kulcsot megtartanád. Amikor csak akarsz, akkor jöhetsz ide.

- Jó, de én is szeretnék adni egy kulcsot az én lakásomhoz.

- Rendben szépségem. –csókoltam meg.

- Most menj dolgozni, én megyek és összeszedem a cuccaimat és majd beszélünk.

- Jó, de kérlek vigyázz magadra!

- Igenis. –nevetett, majd bement a hálóba. Mindketten eljöttünk a lakásomról. Munka előtt elvittem a szépségemet haza, aztán már mentem is dolgozni.

Most minden olyan jó Blairrel. Szeretjük egymást, megvagyunk. Ezzel, hogy adott egy kulcsot a lakásához, nagyon meglepett. Jó volt, hogy ilyen közel engedett magához.

És most már teljesen megnyíltunk egymásnak. Nem kell idegeskedni emiatt, bármikor eltölthetünk egy szenvedélyes estét. Bár rossz, hogy van egy nagy titkom előtte.

18. rész

Donghae szemszöge

            Annyira vágytam már rá, hogy azt el nem tudom mondani. Éhesen kezdtem el falni édes ajkait. Nem törődtem semmivel, csak vele.

- Do-donghae, ne. –szakadt el nehezen ajkaimtól.

- Ne haragudj, csak nehéz nemet mondani. –sóhajtottam mélyeket.

- Ha kikerülök innen, majd bepótoljuk. –simított végig az arcomon. Szóval készen áll a dologra és le fog feküdni velem. Hihetetlen nagy boldogsággal töltött el.

- Rendben kicsim, de akkor pihenj és csak arra gondolj, hogy meggyógyulj. –simogattam.

Sokáig néztük egymást, majd dúdolni kezdtem. Szinte azonnal el is aludt.

Két nap telt el és Blair már sokkal jobban van. Levitték a lázát, így ma haza jöhet, de kikötötték, hogy még napokig pihennie kell. Ezért döntöttem úgy, hogy hozzám viszem.

- Szia kicsim. –nyitottam be a szobájába, egyik reggel.

- Donghae. –mosolyodott el.

- Mit szólsz ahhoz, hogy ma hazamegyünk? –ültem le az ágyára.

- Komolyan? Végre. –ölelte át a nyakamat. Váltottunk egy édes csókot, ami kicsit hosszú lett.

- Segítsek pakolni? –kérdeztem, hogy minél hamarabb eljöjjünk erről a helyről.

- Csak összeszednéd onnan a dolgaimat? Addig én felöltözök. –állt fel óvatosan. Lehet, hogy már jó volt, de nagyon gyenge volt még.

Miután mindennel készen lettünk, összekulcsoltam ujjainkat és elindultunk a kocsimhoz. Végig beszélgettük az utat, így fel sem tűnt neki, hogy nem haza vittem.

- Donghae, miért jöttünk ide? –kérdezte, mikor megálltunk a házam parkolójában.

- Mivel az orvos azt mondta, pihenned kell, így nálam fogsz lakni egy darabig.

- Micsoda? –kerekedett ki a szeme.

- Nem hagyom, hogy egyedül legyél és így többet lehetsz velem. –indultam el az ajtóhoz, őt pedig húztam magam után. Kinyitottam az ajtót, betessékeltem rajta, majd letettem a ruháit a nappaliba.

- Üdv nálam, az új otthonodban. –tártam szét kezeimet boldogan.

- Mármint az átmeneti otthonomban. –jött közelebb.

- Igen, de az sem zavarna, ha ideköltöznél. Örökre. –célozgattam, míg magamhoz húztam.

- Szerintem ilyen dolgokkal várjunk még egy kicsit.

- Ahogy akarod. –csókoltam meg szenvedélyesen. Végre nem zavart meg minket senki, csak mi voltunk. Mivel még gyenge volt, nem akartam egyből letámadni, így nehezen elszakadtam ajkaitól.

- Kérsz valamit ebédre? –indultam el a konyhába.

- Majd összeütök valamit. –jött utánam.

- Neked pihenned kell, szóval irány az ágy. –mutattam a szoba felé.

- Ez nem nagydolog. Neked pedig dolgozni kell. Úgy hogy mire hazajössz, én készítek valamit.

- Rendben, de ne hajtsd túl magadat. –intettem komolyan az ujjammal.

- Igenis. –kuncogott, majd megcsókolt. Ezután elköszöntem tőle és elmentem a céghez.

Blair szemszöge

Először furcsálltam, hogy Donghae lakásán vagyok, de aztán megszoktam a helyzetet. Elkezdtem valami ebédet csinálni. Mire készen lettem, hallottam is, hogy nyílik az ajtó.

- Megjöttem. –kiáltott be Hae a szobába.

- Épp időben, most készültem el. Gyere, együnk –váltottunk egy gyors üdvözlő csókot, majd nekikezdtünk az ebédnek.

- Ez nagyom finom. –mondta két falat között.

- Köszönöm.

Ezután Donghaenak volt pár szabad órája, így leültünk a TV elé pihenni. Fejemet mellkasára hajtottam, ő átölelte a derekamat és az oldalamat kezdte el simogatni.

Annyira jól esett a közelsége, hogy elnyomott az álom. Mikor felkeltem Donghae már nem volt. Csak egy cetlit találtam. Elment dolgozni és majd valamikor késő este fog jönni. Így egész nap egyedül vagyok, vagyis délután.

Csináltam vacsorát, letusoltam, majd valamikor elaludtam.

Másnap reggel egyedül keltem, de nem bántam. Teljesen jól voltam, így elmentem a bárba.

- Sziasztok. –köszöntem boldogan a dolgozóknak, meg a zenekarnak.

- Blair. Hogy-hogy itt vagy? –kérdezték.

- Kijöttem a kórházból, már jobban vagyok. –öleltem meg őket. Ekkor jelent meg YiJun.

- Kicsi lány, végre itt vagy. –szorított magához.

- Annyira hiányzott már ez a hely. –néztem körül, az egyik kedvenc helyemen.

- Mikor jössz vissza énekelni? –ültünk le barátommal az egyik asztalhoz.

- Nem tudom. Szerintem csak a jövő héten. De a hétvégén megejthetnénk pár próbát.

- Benne vagyok, majd egyeztetünk.

- Rendben. Most viszont visszamegyek. Akkor majd beszélünk.

- Oké, jobbulást. –adtunk két puszit egymásnak, majd visszaindultam, Donghae házához.

Már délután van mikor csöngettek. Furcsálltam is, hogy ilyen hamar megérkezett volna a szerelmem? Elmentem kinyitni az ajtót és meglepődötten néztem a vendégre.

- Szia Eunhyuk. –köszöntem mosolyogva.

- Blair, de jó végre mosolyogni látni. –ölelt meg, majd bentebb jött.

- Hogy-hogy itt vagy? –kérdeztem kíváncsian, közben a nappaliba mentünk.

- Azt hittem Hae már itthon van.

- Nekem azt mondta csak este jön. –néztem rá ferdén.

- Lehet közbe jött valami. Mindegy, te hogy vagy? –terelte a témát.

- Jól, sokkal jobban. Jövő héten már megyek vissza énekelni.

- Ez nagyszerű. –mosolyodott el.

Egész délután itt volt és szórakoztatott. Nagyon kellemes volt a társasága. Este fele hallottuk, hogy bejönnek az ajtón.

- Kicsim, megjöttem. –szólalt meg Donghae.

- Szia. –öleltem meg és váltottunk egy gyors csókot.

- Hyukie, te mit keresel itt? –kérdezte a szerelmem furcsán.

- Téged kerestelek, de nem voltál itthon. Aztán itt ragadtam. –magyarázta.

- Akkor ki kér vacsorát? –szólaltam meg.

- Én nem akarok zavarni, megyek is. –ellenkezett Eunhyuk.

- Maradj nyugodtan, nem zavarsz. –mondtam és elindultam tálalni az ételeket.

Donghae szemszöge

Alig vártam, hogy egyedül legyek a szépségemmel, de jó barátom megzavart ebben minket. Nem bántam, de már annyira vágytam Blairre, hogy azt el sem tudom mondani.

Miután megvacsoráztunk hárman beszélgettünk még egy kicsit, miközben iszogattunk egy kis bort. Ezután Hyukkie haza ment és végre kettesben maradhattunk.

- Úgy hiányoztál édes. –búgtam a nyakába, majd kis puszikat adtam rá, végül belecsókoltam.

- Hmm Donghae, kívánlak.

17. rész

Donghae szemszöge

            Reggel a világosságra keltem fel. Blair még mindig ott szuszogott a mellkasomon. Óvatosan rátettem a fejét egy párnára és kikeltem mellőle. Megnéztem, hogy van-e láza, de még mindig ugyanolyan meleg volt a homloka, mint tegnap este.

Kimentem a konyhába, csináltam egy kávét, közben pedig felhívtam Leeteuköt.

- Helló Donghae. –köszönt bele vidáman.

- Szia figyelj, mit csináljak, ha valakinek három napja nem megy le a láza és alig él, annyira beteg. –mondtam elszörnyedten.

- Ki ez?

- Blair. Tegnap mondta, hogy beteg így este átjöttem hozzá. Szörnyen nézett ki szegény. Még nem ébredt fel, de lángol a homloka.

- Látta már orvos? –kérdezte komolyan.

- Igen. De nem javul az állapota, alig eszik és nagyon aggódom érte.

- Mindjárt átmegyek én is.

- Rendben, köszi tesó. –majd letettük a telefont. Ekkor kezdett ébredezni Blair.

- Kicsim, hogy érzed magad? –ültem le mellé.

- Nem jól. –nyöszörgött.

- Felhívtam Leeteuköt, mindjárt jön. –simogattam az arcát.

- Komolyan nem kell ennyit törődni velem. Voltam már beteg.

- De nem ennyire és nagyon féltelek.

Fel akart állni, de nehezen ment. Segítettem neki, majd megindult a konyha felé. Gyorsan előresiettem, hogy készítsek neki egy csésze teát.

- Megiszol egy forró teát, ami hátha segít. –mondtam miközben készítettem az italt. Egyszer csak egy koppanásra lettem figyelmes. Hátranéztem és Blairt láttam meg a padlón.

- Úristen kicsim, hallasz engem? Blair, kellj fel! –rohantam oda hozzá és kezembe vettem a fejét. Nem volt magánál, nagyon megijedtem.

- Édes, kérlek kellj fel! Ne csináld ezt. –pofozgattam óvatosan az arcát. Csöngetésre lettem figyelmes, ezért ki kiabáltam, hogy jöjjön be, aki akar.

- Szia Donghae. –hallottam meg Teukie hangját.

- Teuk, gyere ide, gyorsan! –szóltam ki neki a nappaliból. Ahogy meglátott minket, döbbenetet láttam az arcán.

- Mi történt? –szaladt oda ő is.

- Nem tudom, összeesett. –vettem fel a karomba.

- Lent van a kocsim, vigyük kórházba. –ezzel gyorsan el is indultunk. Bent azonnal egy megvizsgálóba vitték, amíg mi a folyosón vártunk. Közben szóltam YiJungnak, aki később bejön. Ideges voltam, nem tudtam mi fog történni.

- Önök a családtagok? –jött oda hozzánk egy orvos meg egy nővér.

- A barátja vagyok, jól van? –álltam fel azonnal.

- Bevittük az egyik szobába. Kiszáradás miatt esett össze. Infúzióra kötöttük, ami segíteni fog. Lázgörcsöt kapott, amit megpróbálunk kezelni. De ez elég veszélyes.

- De jobban lesz? –estem kétségbe.

- Mindent megteszünk, de bent kell maradnia.

- Bemehetünk hozzá? –kérdezte Leeteuk, mert én teljesen lefagytam.

- Igen, de legyenek bent sokáig. Nyugalomra van szüksége.

Elindultunk a szobája felé, majd halkan benyitottunk. Egy falfehér, összetört lányt láttam az ágyban feküdni. Csövek lógtak ki belőle és erőtlen volt.

- Kicsim. –mentem közelebb hozzá.

- Mi történt? –kérdezte halkan, miközben rám nézett.

- Összeestél és behoztunk a kórházba. Kiszáradtál és lázgörcsöd van, de mindent elkövetnek, hogy segítsenek. –ültem le mellé.

- Mikor mehetek haza?

- Nem tudom, de most a lényeg, hogy meggyógyulj. –simogattam égető arcát.

- Sajnálom Donghae. –nézett rám nagy szemeivel.

- Blair, ne ezzel foglalkozz. Hogy haragudnék rád? –mosolyodtam el.

- Köszönöm Leeteuk. –nézett az említettre.

- Természetes és tényleg gyógyulj meg minél hamarabb. –mosolygott ő is.

- Most viszont aludnod kell. Később visszajövök. Szeretlek kicsim.

- Én is téged. –csukta le szemeit és szinte azonnal el is aludt.

Ezután be kellett mennünk a céghez dolgozni. Megköszöntem a csapattársamnak, hogy segített. Bent elmondtam Eunhyuknak, hogy mi történt. Egyből mondta, hogy szóljak, ha segítség kell. Szerettem a fiúkat, mert mindig ott voltunk egymásnak. Bármiről is legyen szó.

Alig tudtam bármire oda figyelni, csak Blair járt az eszemben. Annyira aggódtam érte, féltem, hogy nagyobb baja lesz. Csak remélni tudom, hogy hamar meggyógyul.

Két napig nem szabadultam a stúdióból, sem a táncteremből. Szinte óránként hívtam YiJunt, hogy mi van Blairrel, mivel nem tudtam bemenni hozzá.

Amikor akadt pár perc szünetem, azonnal tárcsázni kezdtem a számát.

- Szia, mi a helyzet Blairrel? –kérdeztem azonnal.

- Semmi változás. Annyit elértek, hogy ne egész nap legyen láza, így olyan két órán át javul az állapota, de aztán visszaesik.

- És nem tudnak segíteni valahogyan?

- Nem tudom, de legalább a láza lentebb ment. Szerintem csak idő kérdése és jobban lesz.

- Bárcsak így lenne. Köszi, hogy vele vagy. Majd még hívlak.

- Nem tesz semmit.

- Ha ébren lenne, megmondanád neki, hogy szeretem és hogy menni fogok, ha elszakadok innen. –nagyon rosszul éreztem magamat emiatt.

- Persze megmondom. Majd beszélünk még, szia! –tette le a telefont.

Két nap múlva végre volt egy szabad délutánom. Miután gyorsan ettem pár falatot, már rohantam is a kórházba.

Amikor benyitottam a szerelmem szobájába, örömmel láttam, hogy fent volt.

- Szia kicsim, hogy érzed magadat? –ültem le mellé.

- De jó látni téged. –mosolyodott el. Szerencsére visszajött a hangja.

- Ne haragudj, hogy nem jöttem napokig.

- Semmi baj. Jó, hogy itt vagy. –bújtunk egymáshoz. Végre a karjaimban lehetett.

Blair szemszöge

Napokig alig tudtam magamról a kórházban. Csak aludtam és gyógyszereket tömtek belém. Kicsit már jobban éreztem magamat. Mikor Donghae bejött, nagyon megörültem neki.

- Szeretlek Donghe. –szólaltam meg hirtelen, miközben ölelkeztünk.

- Én is kicsim, nagyon. –puszilta meg a fejemet.

- Végre jobban vagyok. Remélem, hamarosan hazamehetek.

- Én is, nagyon vágyom már rád. –csókolt meg tüzesen és szenvedélyesen.

16. rész

Blair szemszöge

            Gyorsan odaértünk a kijelölt helyre. Kellemesen és nyugodtan ebédeltünk, miközben bepótoltuk a napokban elmaradt eseményeket.

Lassan sétáltunk vissza a bárhoz, majd megálltunk előtte.

- Nekem sajnos mennem kell. De nagyon jó volt ez a délelőtt. –fonta át izmos karjait a derekamon. Mellkasunk összeért, én átöleltem a nyakát.

- Én is élveztem. Jó volt végre látni téged.

- Ne haragudj, hogy ennyit dolgozok. –kezdte azonnal, de közbeszóltam.

- Donghae, ez a munkád, az életed. Ne kérj bocsánatot, megértem.

- De én többször akarok veled lenni. –biggyesztette le a száját. Olyan édes volt.

- Majd megragadunk minden alkalmat, jó?

- Rendben szépségem. –mosolyodott el és édesen csókolni kezdett. Szorosan öleltem magamhoz, mert érezni akartam. Úgy hiányzott már az érintése. Szó szerint ki voltam rá éhezve. De ahogy éreztem, neki is kellett. Egyre vadabbul téptük egymás ajkait, míg én el nem szakadtam tőle.

- Majd beszélünk. -suttogtam.

- Szeretlek Blair. –mondta ki hirtelen. Bennem a levegő is megállt, de nagyon boldog voltam és jól esett ezt hallani.

- Én is szeretlek Donghae. –válaszoltam lágya, mire újabb nyelvcsata kezdődött. Kuncogva váltam el és nyomtam egy puszit ajkaira, majd mindketten elindultunk a dolgunkra.

Nem igen szoktam kimondani ilyen hamar a dolgokat. Egy hónapja vagyunk együtt, de még is úgy érzem, hogy biztos vagyok a dolgainkban. Remélem nem tévedek.

Visszamentem próbálni, befejeztük az utolsó készületeket, majd jöhetett is az este.

Miután végeztem, egyből eljöttem mert fáradt voltam. Sétálva indultam el haza. Elég rossz idő volt, így siettem, de még így is elkapott az eső. Elég nagy vihar alakult ki, ami teljesen eláztatott. Csurom vizesen léptem be az ajtómon. Azonnal vettem egy forró fürdőt, hogy felmelegedjek, és hogy ellazítsam magamat.

Annyira jól esett, hogy kicsit el is aludtam a kádban. Álmos szemekkel másztam ki, gyorsan felkaptam magamra valami pizsamát és bevetődtem az ágyamba. Szinte azonnal elnyomott az álom. Azért nem gondoltam, hogy ennyire kivagyok.

Másnap reggel az ébresztőm vert fel szép álmaimból. Kicsit rosszul éreztem magamat. Melegem volt, fájt a fejem és a torkom. Megfáztam volna? Nem az nem lehet.

Beszélni akartam, de hang nem jött ki a torkomon. Krákogni és köhögni kezdtem, ami hasonlított egy dohányos öreg emberéhez.

Azonnal hívtam is YiJungot, hogy elmondjam neki a rossz hírt.

- Szia kislány! Mi a helyzet? –vette fel vidáman.

- Rossz, beteg lettem. –erőltettem a hangomon, de így is alig lehetett hallani.

- Úristen, hát azt hallom. Várj meg, mindjárt átmegyek hozzád. –mondta aggódóan.

- Köszi. –suttogtam

Pár perc múlva meg is érkezett a megmentőm. Azonnal bebújtatott egy takaró alá, hozott meleg teát és megmértük a lázamat, ami elég magas volt.

- Blair, 38,5 fokos lázad van. –mondta meglepetten.

- Az nem jó. –húztam a számat. Hangom még mindig nem volt. Hasonlítottam egy horror filmben szereplő szörnyetegre.

- Még szép, hogy nem. Azonnal hívok egy orvost, addig te szépen itt maradsz.

Negyed óra múlva meg is érkezett az orvos, aki megvizsgált. Kiderült, hogy a tegnapi esőben fáztam meg ennyire. Felírt pár gyógyszert, de én egyre rosszabbul éreztem magamat.

- Mindjárt felhívom a fiúkat, hogy nem veled lépünk fel, hanem a cseréddel.

- Ne haragudj, hogy nem tudok ott lenni.

- Ugyan már. Most az a legfontosabb, hogy meggyógyulj. Nekem mennem kell, de bármi van, hívj nyugodtan. Majd még benézek később.

- Rendben és köszönöm.

- Nem tesz semmit. –mosolygott kedvesen, majd elment. Megpróbáltam elaludni, de nagyon nehezen ment, míg végül csak elragadtak az álmok.

Dél körül kelhettem fel a telefonom csörgésére. Álmos fejjel nem is láttam ki az.

- Háló? –szóltam bele alig hallható, rekedtes hangomon.

- Én vagyok az szépségem. Mi történt a hangoddal? Jól vagy?

- Nem éppen. Beteg lettem. –nyögtem ki nehezen.

- Mi? Hogyan? Mennyire komoly? –kérdezte aggódva.

- Tegnap eláztam az esőben és mára nincsen hangom és elég magas a lázam, de nem komoly annyira. Ne aggódj. –kértem.

- Abban a hatalmas viharban eláztál? Te jó ég, még szép, hogy komoly. Azonnal átmegyek.

- Nincs erre szükség, kérlek, a munkádra figyelj! Én jól leszek. –mondtam nem túl meggyőzően.

- Jó, de este átmegyek és kész! Addig is vigyázz magadra szépségem. Szeretlek.

- Én is téged. –motyogtam halkan, majd letettem a telefont. Nehezen, de kikászálódtam az ágyból és csináltam magamnak egy forró teát. Leültem a kanapéra TV-zni, míg bebugyoláltam magamat egy pokróccal. Megmértem a lázamat, ami semmit nem változott. Szörnyen éreztem magamat, el is nyomott az álom.

Donghae szemszöge

Nagyon ideges lettem, hogy megtudtam Blair beteg. Szörnyű volt így hallani édes hangját. Mintha nem lenne benne élet. Olyan este hétig a stúdióban ültem, de nem tudtam koncentrálni. Csak Blair járt a fejemben. Ahogy végeztem, már rohantam is a szerelmemhez.

Kopogtam, de nem jött válasz. Eszembe jutott, hogy múltkor nálam hagyta az egyik kulcsát, ami most kapóra jött. Óvatosan nyitottam be és halkan kezdtem a nevét mondani, nehogy megijesszem.

Bentebb mentem és ekkor láttam meg egy takaró kupacot a kanapén. Közelebb mentem és észrevettem Blair alvó arcát. Látszott, hogy mennyire rosszul van.

Leültem mellé és simogatni kezdtem az arcát. Ahogy hozzá értem a bőréhez, ledöbbentem. Tűz forró volt, szinte lángolt.

- Blair, kicsim, itt vagyok –szólítgattam halkan, mire mocorogni kezdett.

- Donghae –mondta erőtlenül, de hang alig jött ki a száján.

- Itt vagyok szerelmem. Ne haragudj, hogy nem jöttem korábban.

- Semmi baj, komolyan mondtam, hogy nem kell. –nézett rám szép szemeivel.

- Hoztam egy kis levest, az jó lenne.

- Nem tudok enni. –rázta a fejét.

- Ettél egyáltalán ma még valamit? –néztem rá ferdén.

- Nem. –ismerte be halkan.

- Kicsim, ha emiatt kórházba kerülsz én nem tudom mit csinálok veled. Enned kell! –felálltam, melegítettem neki egy kis levest, majd visszaültem mellé. Kanalanként próbáltam belé erőltetni, több-kevesebb sikerrel. Evett pár falatot, de többet nem tudott. Letettem a tálat az asztalra közelebb húztam magamhoz és simogatni kezdtem, amíg el nem aludtunk.

15. rész

Blair szemszöge

            A légzésem kihagyott pár pillanatot, a szívverésem pár ütemet. Hirtelen azt sem tudtam, hol vagyok. Ezt csak beképzeltem vagy tényleg megtörtént?

- Tessék? –kérdeztem nehezen.

- Blair szeretném, ha a barátnőm lennél. –mosolyodott el kedvesen.

- Én-én.. –nem tudtam, mit válaszoljak. Persze kedveltem Donghaet, de képes lennék vele egy kapcsolatban lenni?

- Tudom, hogy kedvelsz. Én többet érzek irántad, amit eddig féltem kimondani, de most már nem. Kérlek válaszolj!

- I-igen. –mondtam ki végül.

- Igen? Igen! –lepődött meg először, aztán hatalmas vigyorral a képén ölelt magához. Úgy éreztem jól döntöttem. Szerettem vele lenni, boldoggá tett és mindig mellettem volt. Ebben biztos voltam.

Egy hét telt el a bizonyos kérdés óta. Úgy látványosan boldogabbak lettünk. Amikor csak tud eljön a fellépésemre, megnézi, aztán együtt megyünk haza vagy vacsorázni.

Nagyon törődő és megbízható, ami engem nagyon meglepett. Mivel eleinte olyan bunkó és nagyképű volt, így azt hittem csak egy beképzelt idol, aki mindent megkaphat. De egyáltalán nem ilyen. Megbeszéltük, hogy nem szólunk egyelőre senkinek. A fiúk már tudtak róla, meg YiJung, de senki más. Nem is volt ezzel baj. Csak a gond lesz azzal, ha nyilvánosan is bejelentjük, amire én nem vágyok. Jól megvagyunk így, nem kell ezt szétkürtölni.

Egyik este éppen nálam filmeztünk. Miután elfogyasztottuk a rendelt ételeket, leültünk a kanapéra. Egyik kezével átkarolt, fejemet a vállára hajtottam. Ilyenkor annyival másabb, mint a színpadon. Persze jó értelemben.

Olyan tíz óra körül vége is lett a filmnek. Utána még beszélgettünk egy kicsit, ami egy lágyabb nyelvcsatában végződött. Nyakát öleltem, miközben ő az oldalamat cirógatta.

Halkan cuppogtunk, mikor a telefonja hangja zavart meg minket.

Először nem is foglalkozott vele, ugyanúgy falta ajkaimat, de én eltoltam magamtól.

- Vedd fel! –suttogtam közel hozzá. Újra betámadta párnáimat, mire kuncogni kezdtem. Közben a zsebéből előhalászta a mobilját.

- Háló? –kérdezte szinte a számba.

- Most? Rendben, szia. –tette le, majd nagyot sóhajtva csúsztatta vissza a készüléket a nadrágjába.

- Minden rendben? –kérdeztem óvatosan.

- Nem, be kell mennem a céghez. –állt fel komótosan.

- Most? –kerekedett ki a szemem.

- Igen, ne haragudj. –nézett rám sajnálkozó tekintettel.

- Miért haragudnék? Ha menned kell, menj. Majd holnap beszélünk. –nyomtam egy gyors puszit a szájára.

Összeszedte a cuccait, majd az ajtóban váltottunk egy utolsó búcsúcsókot.

Donghae szemszöge

Semmi kedvem nem volt ott hagyni Blairt. Olyan jól megvoltunk, már szükségem volt ezekre a meghitt pillanatokra, erre behívnak a stúdióba.

Valamikor éjfél után estünk haza a srácokkal és azonnal elaludtunk.

Két hét telt el. Mostanában szinte minden időmet a cégnél töltöm. Ha nem ott vagyok akkor otthon alszok a fáradtság miatt. Alig látom Blairt, keveset beszélünk.

Nagyon vágyom már rá, hogy egy kicsit együtt legyünk. A karjaimban lehessen és kimutassuk a szeretetünket. Még nem mondtam neki ki azt a bizonyos szót, de már rég tudom, hogy így érzek. Szeretem őt. A tökéletes nő számomra. Kedves, tehetséges, gyönyörű. Egy magabiztos nő, akit nem lehet megvezetni. Tudja mit akar, ha nem tetszik neki valami, ki mondja.

Egyik nap éppen ebédszünetem volt. Miközben tömtem magamba az ételeket, felhívtam az én kis szépségemet, hogy hallhassam a hangját.

- Szia Donghae! –szólt bele csilingelő hangon.

- Szépségem! Olyan régen láttalak. –szomorodtam el. A héten még nem is találkoztunk és már csütörtök van.

- Tudom, de sejthettük, hogy ez lesz. Ígérem, hogy egyszer meglátogatlak.

- Bármikor. –egyből jobb lett a kedvem.

- Ha elszabadulok a bárból. –kuncogott a viselkedésemen.

- Rendben.

- Hiányzol. –mondta halkan.

- Te is nekem. Most mennem kell, de ígérem, hogy hamarosan találkozunk.

- Rendben, menj csak.

- Szia szépségem. –tettem le a telefont.

Másnap szabad volt a délelőttöm. Tudtam, hogy Blair hamar bemegy dolgozni, hogy elpróbálják az új számokat. Ezért is döntöttem úgy, hogy meglepem őt.

Készítettem neki egy hatalmas virágcsokrot és el is indultam, hogy minél többet lehessünk együtt. Ahogy beléptem a bárba, sok készülődő embert láttam. Mindenki csinálta a maga dolgát. Ezelőtt még nem volt ilyen élményem. Megpillantottam Blairt, a színpad előtt. Valamibe nagyon bele volt merülve, így mögé surrantam. Eltakartam a szemét, mire felemelte a fejét.

- Jó látni szépségem. –suttogtam a fülébe. Levettem a kezemet szemeiről, szembefordult velem. Hatalmas mosollyal az arcán ugrott a nyakamba.

- De jó téged látni. Tényleg, hogy-hogy itt vagy? –húzódott el.

- A délelőttöm szabad, így gondoltam megnézlek. Mellesleg, ezt neked hoztam. –nyújtottam át neki a hatalmas csokrot.

- Köszönöm ez gyönyörű. –vette el.

- Nem szebb, mint te. –kacsintottam rá. Mosolyogva nyomott egy puszit a számra.

- Gyorsan elviszem az öltözőmbe. –mondta és el is ment.

Blair szemszöge

Nagyon meglepődtem, hogy itt találtam Donghaet. Olyan jó volt látni, annyi nap után.

Gyorsan elrohantam az öltőzömbe, hogy vízbe tehessem a csokrot. Letettem a másik mellé, ami még mindig az asztalomon volt.

Eléggé kezdett elhervadni, így ki is cseréltem. Ekkor döbbentem le, hogy mennyire hasonlít a két csokor. Majdnem minden virágcsokor így néz ki, felesleges ezen gondolkodni.

Visszamentem hozzá a színpadhoz, ahol egyből egy mély, érzéki csókot váltottunk. De régen éreztem már a közelségét.

Egész délelőtt együtt voltunk. Hallgatta, ahogyan elpróbálom a számokat. Mosolyogva figyelte a próbámat.

- Nincs kedved eljönni velem ebédelni? Aztán vissza kell mennem. –kérdezte.

- De persze, menjünk. –egyeztem bele. Felvettem a táskámat és el is indultunk az egyik közeli étterembe.

14. rész

Donghae szemszöge

            Egy hét telt el az első ’randink’ óta. Azóta rengetegszer elhívtam valahova. Vagy egy italra vagy csak egy kis beszélgetésre. Volt, hogy filmeztünk.

Egyikőnk sem jelentette ki, hogy az randi, de az volt. Ha két ember bevallja egymásnak, hogy tetszik a másik és utána találkozókra járnak, az randi. És egyre jobban tetszik ez a lány.

- Donghae, te szerelmes vagy. –jelentette ki nyugodtan Eunhyuk. Egyik este felmentünk a tetőre. Vittünk pár italt és elbeszélgettünk.

- Dehogy vagyok. –nevettem ki.

- De igen. Randikat szervezel magatoknak, amikről vidáman jössz haza. Te egyre jobban beleestél. Te szereted. –nézett rám mosolyogva.

- Én szeretem. –mondtam ki halkan.

- A te szádból sem hallani ilyet sokszor. –veregette meg a vállamat.

- És most mit tegyek? Nem mondhatom meg neki. –néztem rá kétségbeesetten.

- Miért nem? –fakadt ki.

- Mi van, ha ő nem érez ennyit irántam? Mindent elrontanék, lehet ennyi lenne az egész. Amit nem akarok, mert jól érzem magamat vele.

- Miért ne érezne? Ő sem csupán kedvel téged, ezt a vak is látja. Mióta vagy ilyen nyafogós kislány? –nevetett jóízűen.

- Még nem mondom el neki. –határoztam el.

- Tedd, amit jónak látsz. Támogatlak mindenben. –bólogatott.

- Köszi.

Tudom, hogy igaza volt Hyukienak, de még nem tehettem meg ezt a lépést. Annyira élvezem a mostani helyzetet, nem akarom elrontani.

Várok egy kicsit és majd meglátom mi lesz. Addig is kihasználok minden időt.

Blair szemszöge

Egy hét alatt szinte mindennap találkoztam Donghaeval, valamilyen módon. Kezdtem úgy érezni magunkat, mintha együtt lennénk.

Egyik nap korábban mentem be a bárba, mint kellett volna. Leültem az egyik asztalhoz. Néztem, ahogyan a zenekar próbál, táncosok készülődnek. A pincérek készítik elő a helyet. Feltöltik a bárpultot. Elkezdtem egy új dalt írni. Teljesen belemerültem a sorokba, mikor egy újabb SMS-em jött. Ugyanattól az ismeretlen számtól.

„Szia szépségem! Lehet, hogy nem írok sokat, de azért figyellek néha. Mostanában igazán boldognak tűnsz. Gondolom még mindig kíváncsi vagy, hogy kivagyok? Hamarosan megtudod. Ahogyan közelebb kerülsz a megfelelőhöz, annál hamarabb megtudod ki vagyok.”

Az agyamat eldobom ettől az embertől. Közelebb kerülök a megfelelőhöz, megtudom ki ez az ismeretlen alak? Mit jelentsen ez? Nem volt időm ezen gondolkozni többet, mert mennem kellett öltözni. Minden jól ment, már a rendes ruhámba öltöztem vissza, mikor megint kaptam egy hatalmas csokrot.

Attól a titkos idegentől, aki eddig üzeneteket küldözgetett. Tényleg, még nem is hallottam a hangját. Eddig csak írogatott, de sosem hívott. Szóval ismerem. Ha nem ismerném, akkor felhívna. De így nem tudom milyen hangja van.

Ahogy ezen gondolkoztam Donghae jött be az öltözőmbe mosolyogva.

- Szia! –köszöntem vidáman.

- Csodálatos voltál este, gyönyörű hangod van. –jött közelebb és megölelt.

- Köszönöm. –jöttem zavarba.

- Kitől van a virágcsokor? –mutatott az asztalra.

- Nem tudom. Vagyis van egy titkos idegen, aki hónapok óta üzeneteket küldözget nekem. Meg ajándékokat is. Ez is tőle van, de még nem jöttem rá ki az. –meséltem el.

- Tényleg? Biztos egy titkos rajongód. –mosolygott.

- Nem tudom. Eleinte azt hittem egy őrült, de ma már másképp gondolom.

- Van valami sejtésed, hogy ki lehet az?

- Nem, fogalmam sincsen. De majdcsak rájövök. –bólogattam.

- Van kedved sétálni? Mehetnénk együtt? –ajánlotta fel hirtelen.

- Persze, csak gyorsan elkészülök.

- Akkor megvárlak kint.

Gyorsan összeszedtem a cuccaimat, majd kimentem Donghaehoz. Először a városban sétálgattunk, majd hazakísért. Olyan kellemes volt vele lenni. Mindig volt valami témánk, nem voltak kínos csendek. Egyre jobban megismertük egymást, közelebb kerültünk egymáshoz.

Rá egy hétre éppen otthon takarítottam, pakolgattam, mikor megcsörrent a telefonom.

- Háló? –vettem fel.

- Szia szépségem. Zavarok? –hallottam meg Donghae hangját.

- Nem, dehogy. Mit szeretnél?

- Találkozhatnánk holnap este a parkban?

- Persze, de miről van szó? –kérdeztem értetlenül.

- Mindent elmondok, de majd ott. Akkor holnap találkozunk szépségem. –ezzel letette a telefont. Olyan izgatott volt a hangja. Nem tudtam elképzelni, mire készülhet.

Másnap miután elkészültem, el is indultam a megbeszélt hely felé. Nem öltöztem ki annyira, mivel nem tudtam hova megyünk vagy mi lesz. Egy szűk nadrágot választottam, világos felsővel. Hajamat egy oldalra sepertem. Felvettem egy magas sarkút és készen is voltam.

Már kezdett sötétedni. Nagyon szép idő volt, szerettem ezt az időszakot a napban.

Messziről megláttam Donghaet. Kék inget viselt, egy fekete farmerrel. Nagyon jól nézett ki.

Elmosolyodott, ahogyan meglátott engem.

Donghae szemszöge

Legyökerezett a lábam, mikor megláttam Blairt. Olyan gyönyörű volt, hogy el sem hiszem.

Ahogy odaért hozzám, megölelt. Ekkor éreztem meg isteni illatát.

- Szia! Mi ez a hirtelen találkozás? –kérdezte.

- Mindjárt elmondom. De előtte hadd mondjam meg, hogy gyönyörű vagy. –néztem végig rajta. Ez a ruha kiemelte hosszú lábait és formás idomait.

- Köszönöm. –pirult el kissé.

- Azért hívtalak ide, mert szeretnék kérdezni tőled valamit, ami már nagyon régóta fogalmazódik bennem. –kezdtem.

- Mi az? –nézett rám kíváncsian.

- Először féltem, hogy te mit gondolsz erről, de már nem bírok magammal.

- Akkor kérdezd meg!

- Blair lennél a barátnőm?

13. rész

Donghae szemszöge

            Mi? Jól hallottam? Tetszek neki? Jó ezen nem lepődök meg vagyis de. Más lánynál ezt természetesnek találtam, de nála nem. El sem hiszem, hogy ezt mondta.

- Komolyan tetszem neked? –esett le az állam.

- Igen Donghae. Az elején is tetszettél, de amit akkor tettél az undorító volt és meg is utáltalak egy időre. De az, hogy ennyit küzdöttél vigyáztál rám, törődtél velem és nem engedted, hogy bántódásom essen…

- Még szép hogy nem. –szóltam közbe.

- És hálás vagyok ezért.

- Akkor… csak azért kedvelsz, amiért ezeket tettem érted. –mondtam halkan.

- Nem dehogyis. Félre értetted. Nem azért. –szabadkozott.

- Pedig nagyon úgy tűnik. –néztem rá szomorúan.

Sóhajtott egy nagyot, majd hirtelen ajkaimra nyomta sajátját. A meglepődöttségtől először nem is viszonoztam. Nyakamnál fogva húzott közel magához. Amint észhez tértem egyből bevetettem magamat. Nyelvemmel támadtam meg puha párnáit, amit készségesen be is fogadott. Kezeimmel körbefontam a derekát, hogy még közelebb kerüljön hozzám.

Kis idő múlva váltunk el egymástól, de nem húzódtunk el teljesen.

- Most már elhiszed, hogy igenis tetszel. És nem az, amit tettél. –mondta közel a számhoz.

- Hát lehet kéne még egy csók, hogy biztosan elhiggyem. –mosolyogtam huncutul.

Kuncogott egyet, de adott egy édes kis csókocskát.

- Most már tényleg haza kéne mennem. –húzódott el.

- Dehogy kell. Nem akarom, hogy elmenj. Ott bárki bánthat. –érveltem magam mellett.

- Tudok vigyázni magamra. Köszönök mindent tényleg, de nem maradhatok itt örökre.

- Miért nem? Költözz ide! –ajánlottam fel.

- Még mit nem. Donghae haza megyek és nem lesz semmi baj.

- Bármi történik azonnal hívsz! –mutattam szigorúan rá.

- Igenis apuci. –kuncogott aranyosan.

Blair szemszöge

Elkészültem, összeszedtem a cuccaimat, majd indulni készültem.

- Tényleg köszönök mindent. –mondtam az ajtóban.

- Tényleg nem kell megköszönnöd. –mosolygott aranyosan. Most jöttem rá, hogy mennyire helyes ez az ember. Olyan férfias. Te jó ég, miket hordok itt össze-vissza?

- Akkor hamarosan találkozunk. –indultam el.

- Eljössz velem szerdán vacsorázni? –tette fel hirtelen a kérdést.

- Mi? –kerekedett ki a szemem.

- Gyere el velem vacsorázni! –jött közelebb.

- Nem is tudom. –húztam a számat.

- Ezzel megköszönhetnéd a tegnapit. –célozgatott.

- Az előbb még azt mondtad nem kell megköszönnöm. –nevettem.

- De ez egy jó indok lenne. –nevetett ő is.

- Rendben. –egyeztem bele.

- Szuper. Nyolcra nálad vagyok. –kacsintott. Mielőtt kiléptem volna az ajtón gyorsan megcsókolt.

- Szia Donghae. –köszöntem, majd eljöttem.

Nagy mosollyal az arcomon indultam el haza. Sok időm nem volt. Így gyorsan lezuhanyoztam, átöltöztem és már indultam is a bárba.

Mindent elmeséltem YiJungnak, aki türelmesen végig hallgatta az egészet.

- Ez a JuHwan egy igazi seggfej. Jó, hogy még viszonylag korán kiderült. –mondta a végén.

- Szerintem is. Miért nem hittem Donghaenak?

- Apropó, tényleg ilyen jól megvagytok? És randizni mész vele szerdán. –mosolygott.

- Nem randi csak vacsi.

- Igaz, tényleg nem randi. Hogy is képzeltem? –színészkedett, aminek az lett a vége, hogy mindketten hatalmas nevetésben törtünk ki.

A nap további része is jó hangulatban telt el. Szerencsére azóta nem hallottam JuHwanról, de nem is akarok.

Egyik nap már csak azt vettem észre, hogy szerda van. Ma megyek vacsorázni Donghaeval. Ami nem lesz randi. Vagy az lenne? Mindegy, ezen felesleges gondolkozni.

Időben elkezdtem készülődni, hogy készen legyek, mire ideér. Egy kis elegáns ruha mellett döntöttem. Krémszínű volt. Nem volt az a tipikus tapadós ruha, de nem is lengett. Pont passzolt rám. Egy hasonló színű magas sarkút választottam. Hajamat begöndörítettem, egy kis smink és készen is voltam. Az előadásaim miatt szerettem így öltözködni. Szerettem nőies és kifinomult lenni. Éppen egy kis parfümöt tettem magamra, mikor csengettek.

- Szia. –köszöntem vidáman.

- Úristen, de jól nézel ki. –nézett végig rajtam tátott szájjal.

- Köszönöm. -mosolyodtam el zavartan.

- Indulhatunk?

- Persze.

Gyorsan felkaptam a táskámat, majd elindultunk. Ő is nagyon elegáns volt. Imádtam, ha ingben volt és zakóban.

Miután mindketten rendeltünk beszélgetni kezdtünk.

- Mióta énekelsz? –kérdezte kíváncsian.

- Négy éve. Amióta Koreába jöttem.

- Nem hiányzik az otthonod?

- Hiányzik, de nem tudnám itt hagyni Koreát. Annyira megszerettem, itt vannak a barátaim, az életem. Imádom ezt a helyet. –mosolyogtam.

- Ennek örülök.

Végig jókat beszélgettünk, nevetgéltünk, amíg be nem fejeztük a vacsorát. Ezután Donghae hazavitt, majd felkísért a lakásomig.

- Köszönöm az estét. Jól éreztem magamat. –mosolyogtam az ajtóban.

- Én köszönöm, hogy eljöttél. Én is élveztem.

- Akkor hamarosan találkozunk. –öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Jó éjszakát Blair. –mosolygott kedvesen, majd elment.

Szimpatikus volt, hogy nem nyomult és nem akart semmit. Tényleg nagyon jól éreztem magamat este. Nagyon jól elvoltunk és még jobban megkedveltem.

Kezdek tartani attól, hogy a végén még beleesek. Egyelőre tartom magamat, sosem adtam magamat oda olyan könnyen senkinek. Mindig is féltem a csalódástól, a sérüléstől.

Egyszer volt egy barátom, aki nagyon csúnyán átvert és dobott. Azóta vagyok ilyen. Mindig is a magabiztos, tudatos nőt mutatom, aki tényleg én vagyok, de emögött van egy énem, aki fél. Félek, hogy csak kihasználnak és átvernek.

Csak reménykedni tudok, hogy Donghaeval más lesz a helyzet.