8. rész

Blair szemszöge

            Hiába tagadnám, jól esett, hogy elkísért Donghae. Valahogy megnyugtatott a tudat, hogy velem van. Persze ez csak ezért van, mert megmentett és szükségem van valakire. Semmi másról nem szólhat, csakis erről.

            Éppen a lépcsőkön mentünk fel, mikor megláttam JuHwant, az ajtóm előtt ácsorogni. Dühös tekintete lett, ahogyan meglátott minket. A szívem gyorsabban kezdett el verni és izgultam a következményektől.

- Szia! –köszöntem lágyan. Alig mertem ránézni.

- Miért vagy vele? Minek kísérgeted haza? –szegezte a második kérdést Donghaenak.

- Megmentettem. –vágta rá nyugodtan.

- Persze, és ezt higgyem is el? –pufogott a barátom.

- Igazat mond –szóltam közbe- Hárman meg akartak támadni és Donghae mentett meg.

- És nem akartam, hogy egyedül menjen haza, ezért elkísértem. Legalább valaki mellette volt a bajban. –mondta gúnyosan a megmentőm.

- Mit mondtál? –indult volna neki JuHwan, de leállítottam.

- Menj be, én is mindjárt megyek. –löktem be az ajtón. Szembe fordultam Donghaeval, aki csak kérdőn nézett rám.

- Most jobb, ha mész. Én tényleg köszönök mindent. –mondtam halkan a szemébe nézve.

- Ezt nem kell megköszönnöd. Vigyázz magadra Blair. Szia. –ment el szomorúan.

Egy ideig néztem, ahogyan eltűnik a lépcsőn, majd a barátom után mentem.

- Direkt szóltam, hogy ne legyél vele, erre meg vele sétálgatsz. –akadt ki a nappaliban.

- Te fel sem fogtad, hogy meg akartak támadni? –háborodtam fel.

- Igazad van kicsim, ne haragudj. Jól vagy? –jött közelebb, de elmentem előle.

- Most menj el! Majd holnap találkozunk, ha lenyugodtál és nem féltékenykedsz.

- Nem vagyok féltékeny –kezdte védeni magát, de közbeszóltam.

- JuHwan. –néztem rá szúrósan- Menj haza!

Egy percig még állt csöndben, majd lassan elhagyta a lakásomat. Most egyedül kellett lennem és nem hallgatnom a féltékenykedését.

Lefürödtem és leültem a TV elé egy forró bögre tea kíséretében. Hamar elnyomott az álom.

Donghae szemszöge

Miután eljöttem tőle, egy darabig álltam a ház előtt. Nem sokkal utánam JuHwan jött le és belém ütközött. Villámokat szórtak a szemei, de nem igazán érdekeltek.

- Beszélhetnék veled? –jött oda.

- Ja. –rántottam meg a vállamat. Nem voltam ideges, se feszült. Jobb vagyok nála.

- Ne legyél Blair közelében. Ő az enyém és csak gondolni se merj arra, hogy elveszed tőlem.

- Csak nem félsz, hogy elveszíted? –húzódott gúnyos mosoly az arcomra.

- Dehogyis. Tudom, hogy engem szeret.

- Pedig az jön le, hogy félsz. Félsz attól, hogy engem választana, ha megkérdeznénk őt. De hadd mondjak el neked valamit. Nekem egy ilyen köznapi ember, mint te, nem parancsolhat. Ha vele akarok lenni, akkor vele leszek. –mondtam határozottan.

- Ne hidd, hogy egy isten vagy. Tudjuk milyenek az ilyen idolok, mint te. De ha nem értesz a szép szóból, akkor máshoz fogok nyúlni. Hidd el, elhitetem Blairrel, mennyire egy szánalmas ember vagy. –sziszegte, majd elment.

Hihetetlen, hogy egy ilyen alak van együtt Blairrel. És ő nem is sejti, mekkora bunkó ez a gyerek. Elindultam vissza a kocsim felé, mert lassan megbeszélésen kellett lennem.

Este volt még egy próbánk, aztán a fiúkkal egy kis bulizást terveztünk. Nagyon jól éreztük magunkat, kiengedtük a fáradt gőzt.

Másnap korán kellett kelnünk, ami elég nehéz volt mindenkinek. Kómásan ballagtunk a kisbusz felé, így mentünk edzésre. Hulla fáradt voltam és nem éppen a legjobb állapotban, a tegnap esti buli után. Lehet sokat ittunk. Mindenki nyúzott arccal csinálta a táncokat.

Ezután Leeteuk és én lementünk a kondiba egy kis gyúrásra.

Kőkemény intenzív edzés után, lihegve ültünk le inni pár kortyot.

- Olyan régen láttalak lánnyal. Mi van veled? –kérdezte a vezetőnk kuncogva.

- Szüneteltetek. –rántottam meg a vállamat.

- Szüneteltetsz? Csak nem unt bele Lee Donghae az éjszakai kalandokba? –nevetett.

- Csak valami mást akarok. –mondtam halkan.

- Hogy? Te kiszemeltél egy lányt? –tapintott rá a lényegre.

Nem válaszoltam semmit, csal lehajtottam a fejemet. Egyből felsóhajtott, hogy van valami.

- Te beleestél egy lányba? –döbbent le.

- Miért ilyen nagydolog ez? –kérdeztem rá kissé felháborodottan.

- Nem az, ne értsd félre, csak meglepődtem. Ki a szerencsés? –mosolygott sunyin.

- Reménytelen az eset. Nem igazán vagyok neki a legkedvesebb ismerőse.

- Ezt hogy érted? –nézett értetlenül.

- Nem rég megbántottam, ami már enyhült, de nem felejtette el. Amit meg is értek.

- Ennyire nem lehet rossz.

- De az. Amúgy van rosszabb is. Barátja van. –böktem ki nehezen.

- Bonyolult esetet választottál.

- Tudom, de annyira gyönyörű. Tehetséges, kedves és őszinte. Őt nem érdekli ki vagyok, a szemembe mondja a véleményét, akkor is, ha nekem az nem tetszik. Emellett eszméletlen dögös. – áradoztam róla.

- Te tényleg beleestél. –nevetett mellettem.

- Ez a legnagyobb baj. Mert nem lehet az enyém.

- Biztos kitalálsz valamit és megszerzed. Olyan nincs, hogy Lee Donghae nem szerezne meg egy lányt. –paskolta meg a vállamat. Jól estek a szavai, erőt adott.

- Mióta tart ez a dolog? –kérdezett rá.

- Úgy –számoltam magamban- 3 hónapja. –mondtam bólogatva.

- Úristen. És azóta vársz? Te tényleg beteg vagy.

- Igen, de az első hónap maga volt a gyönyör. Ott közeli kapcsolatba kerültem vele, addig, amíg el nem rontottam.

- Mennyire közeli kapcsolatba? –nézett ferdén.

- Nem feküdtünk le.

- Tényleg szeretheted, ha ennyit mindent megteszel érte.

- Ohho, várjunk! Nem szeretem, csak kedvelem. –ellenkeztem.

- Donghae, ha így beszélsz valakiről, mint te, akkor szereted. De ebben nincs semmi rossz.

- Ne mondd el senkinek, hogy ilyeneket mondtam.

- Nem fogom.

Elindultunk a kijárat felé. Elmentünk enni valamit, miközben újra kérdezgetni kezdett.

- Ki ez a lány?

- Nem szeretném elmondani. –húztam a számat.

- Ki vele. Ki az, aki elrabolta a szívedet?

7. rész

Blair szemszöge

            Bevallom egy kicsit meglepődtem Leeteuk szavain. Olyan kedvesen és őszintén bókolt. Bár Donghae után már nem hiszek az ilyenekben.

- Hát köszönöm. –kortyoltam bele az italomba zavartan.

- Nem akartalak zavarba hozni, csak a véleményemet mondtam el. –mentegetőzött.

- Semmi baj. –néztem rá mosolyogva- És neked van kiszemelted?

- Nincsen. Nehéz olyan lányt kifogni, aki magamért szeret és nem a pénzemért vagy a hírnevemért. –válaszolt szomorúan.

- Hidd el meg fogod találni az igazit. –simogattam meg a kezét kedvesen.

Sokáig beszélgettünk még, majd úgy döntöttünk, haza megyünk. Fáradt voltam, így egyből elaludtam. Másnap nem kellett korán kelnem, ezért sokáig aludtam.

A telefonom ébresztett fel. Kómásan kerestem a kis szekrényem tetején a zenélő tárgyat.

- Háló? –szóltam bele kómásan.

- Szia kicsim! Felkeltettelek? –hallottam meg JuHwan hangját.

- Igen, de nem gond. Baj van?

- Ma ráérsz ebédidőben? Elvinnélek étterembe.

- Ráérek, de miért?

- Honnan veszed, hogy hátsó szándékom van?

- Tudom.

- Majd elmondom. Akkor délre ott vagyok érted. Szia kicsim.

- Szia. –tettem le a telefont.

Felkeltette a kíváncsiságomat. Tudtam, hogy valami fontos dologról akar velem beszélni.

Kicsit feküdtem még az ágyban, majd időben elkezdtem készülődni.

Délelőtt pár perccel csöngettek is. Ilyen hamar ideért volna?

- Szia, hamar jöt…tél. –döbbentem le, ahogyan kinyitottam az ajtót. Nem éppen az az ember állt ott, akire számítottam.

- Mást vártál? –kérdezte mosolyogva.

- Ami azt illeti igen. Most nem éppen alkalmas. –próbáltam elküldeni.

- Csak nem randitok van? –kérdezte gúnyosan.

- Nem tartozom neked magyarázattal. Mit keresel itt? És kérlek gyorsan mondd.

- Csak látni akartalak. –mondta szomorúan.

- Láttál, mehetsz is. –csuktam volna be az ajtómat, de nem engedte.

- Miért viselkedsz így velem?

- Még kérdezed azután? –fakadtam ki.

- Nem, megértem. És nagyon sajnálom az egészet, én tényleg nem úgy gondoltam.

- Már mindegy. Egy bocsánatkéréssel, nem fogom elfelejteni. –ebben a pillanatban jelent meg JuHwan. Amikor meglátta Donghaet, nagyon meglepődött.

- Sziasztok! –köszönt illedelmesen, majd egy lágy csókot lehelt ajkaimra.

- Hozom a táskámat és mehetünk is. –mentem be, összeszedni a cuccaimat. Felvettem a cipőmet és már az ajtóban is voltam.

- Majd találkozunk még. –mondtam Donghaenak. Ezzel elindultunk az étterembe.

Nem volt messze a lakásomtól a hely, ahova mentünk. Rendeltünk, majd ő szólalt meg.

- Miért volt ott Donghae? –kérdezte idegesen.

- Csak meglátogatott. Semmi komolyabb. –válaszoltam nyugodtan.

- Nem tetszik nekem az a fiú. Kérlek, ne legyél vele sokat! –mondta kimérten.

- Mi? Te most megtiltod, hogy találkozzak vele? –néztem rá kérdőn.

- Csak nem tetszik, hogy vele vagy.

Donghae szemszöge

Fájó szívvel mentem el Blairtől. A tudat pedig, hogy most éppen jól érzi magát a kis barátjával megőrjített. Velem kéne jól éreznie magát, nem mással.

Elindultam az SM-hez, mert próbánk volt. Szomorú kedvvel csináltam végig, majd késő este értünk haza. A fiúk kérdezték, hogy mi bajom, de nem válaszoltam. Csak Eunhyuk tudott róla.

Másnap reggel időben felkeltem. Nem nagyon tudtam aludni. Egész délelőttöm szabad volt, így elmentem sétálni a városba és élvezni a szabadidőmet. Benéztem pár boltba, vásároltam néhány cuccot. Aztán megláttam Blairt. Egyedül volt és telefonált. Gyönyörű ruha volt rajta, imádtam a stílusát. Olyan kifinomult, nőies még is dögös. Mint ő maga.

Követni kezdtem. Mikor befordult az egy kis utcán, láttam, hogy három fiú ment utána. Gyorsabbra vettem a tempót. Az egyik megragadta a karját, ekkor vette észre őket. Rémületet láttam az arcán. Nem is csodálom. Kitépték a kezéből a táskát, mikor ellöktem az egyiket hátulról. Napszemüveg volt rajtam, így nem hiszem, hogy megismertek.

- Azonnal tűnjetek innen, ha nem akarjátok a rendőrségen végezni. –mondtam keményen és határozottan. Kis gyáva senkik voltak, rögtön elrohantak.

Blair szemszöge

Szörnyen megijedtem, mikor valaki megragadta a karomat. Három srácot láttam meg.

- Szia cica. –mondták kajánul.

- Mit akartok? –estem kétségbe. Senkit nem láttam a közelben, így egyedül voltam.

- Tudod te azt. –mondta és kikapta a kezemből a táskát. Könnyek gyűltek a szemembe. Ekkor valaki ellökte tőlem a támadómat. A könnyektől azt se láttam, ki az.

- Azonnal tűnjetek innen, ha nem akarjátok a rendőrségen végezni. –hallottam meg egy férfias hangot. Futva rohantak el a támadóim. Sűrűn vettem a levegőt, még mindig ijedt állapotban voltam. A megmentőm felvette a táskámat és hozzám sietett.

- Blair, jól vagy?

Blair? Itt esett le, hogy ki az. Az illatából és a hangjából felismertem.

- Donghae? –szipogtam.

- Semmi baj, elmentek. –szorított magához. Jelen pillanatban nem érdekelt, mennyire haragszom rá, hálás voltam neki.

- Köszönöm. –mondtam halkan, de nem engedett el.

- Ugyan. Ez természetes. –simogatta a hátamat. Pár perc utána szakadtam el karjaiból.

Donghae szemszöge

Láttam az arcán, hogy nem nyugodott meg teljesen.

- Most már haza kell mennem. És tényleg köszönöm. –mondta halkan.

- Haza kísérlek. –vágtam rá egyből.

- Nem, erre semmi szükség. –ellenkezett, de nem érdekelt.

- Nem fogom engedni, hogy egyedül menj haza. Elkísérlek és kész.

- Rendben. –egyezett bele.

Csendben kezdtünk el sétálni egymás mellett. Majd megkérdezte, hogy vagyok és így elkezdtünk beszélni. Jó volt végre normális kapcsolatban lenni vele.

6. rész

Blair szemszöge

            Édesen csókolta ajkaimat, miközben lefektetett a kanapéra és félig rám dőlt. Keze elindult a felsőtestemen és gyengéden simogatott.

            Kicsit meghátráltam, amit szerintem észre is vett.

- Szeretlek Blair. –nézett mélyen a szemembe. Szerelmet, elszántságot és őszinteséget láttam benne. Innen tudtam, hogy komolyan gondolja és nem akar kihasználni.

- Én is szeretlek. –mondtam ki végül, amit egyben beleegyezésnek is vett. Mosolyogva támadta be újra ajkaimat, miközben felkapott a kezébe és a hálóba sétált velem. Óvatosan tett le az ágyra, majd mielőtt rám mászott volna levette a felsőmet. Magát is megszabadította a felesleges darabtól, így izmos felsőteste tárult szemem elé. Eddig még nem is láttam így. Tökéletesen kidolgozott kockás felsőteste volt. Vékony dereka még jobban kihangsúlyozta széles vállait. Visszafeküdt és nyakamat támadta be. Nyalogatta, szívogatta, miközben hátát simogattam. Halk sóhajok törtek fel belőlem.

Lassan minden ruhadarab lekerült rólunk. Elhelyezkedett lábaim között, de nem hatolt belém. Mélyen a szemembe nézett, mintha engedélyt kért volna. Meg akart győződni róla, hogy tényleg akarom-e. Annyira figyelmes volt végig. A szememben megláthatta a választ, mert erősen tapadt az ajkaimra, miközben minden egyes centijét belém nyomta.

Felnyögtem az érzéstől. Nem mozgott egy ideig, hogy szokjam a méreteit, majd lassú tempóba kezdte el mozgatni a csípőjét. Közben melleimet vagy a nyakamat kényeztette.

- Ahh JuHwan, gyorsítshh. –nyögtem a fülébe. Úgy tette, ahogyan mondtam. Egyre gyorsabb és gyorsabb tempót diktált, míg el nem ért a gyönyör.

Hangosan nyögtem a nevét és karmoltam a hátát. Nem sokkal utánam érte el őt is az orgazmus. Mély férfias hangján nyögött egy nagyobbat, majd mellém feküdt.

Pár pillanatig még lihegtünk, majd magunkra húzott egy takarót és simogatni kezdte a karomat. Felé fordítottam a fejemet és percekig csak néztük egymást.

- Ez jó volt. –mosolyodott el.

- Az nem kifejezés. –mondtam sóhajtva. Váltottunk egy utolsó szenvedélyes csókot, majd a mellkasán aludtam el.

Donghae szemszöge

Magamba roskadva ültem a klubban a többiek mellett. Csak arra tudtam gondolni, hogy Blair együtt van valakivel, aki nem én vagyok.

- Haver ezt nem csinálhatod. Szedj fel valakit! Szórakozz! –ült le mellém Eunhyuk.

- Nem tudok. És nem is akarok. Elment a kedvem. –mormogtam.

- Olyan nincs, hogy Lee Donghae-nak elment a kedve a lányoktól. Neked is jobb lenne, ha kiadnád a bánatot valakin. Pont jön egy erre alkalmas személy. –bökött meg.

Egy hosszú lábú, barna hajú bombázó jött felém. Ha nem lennék ilyen állapotban, akkor biztos, hogy ma ágyba vinném. De most valahogy nem akartam.

- Sziasztok. –huppant le mellénk.

- Én nem is zavarok. –állt fel Hyukie mosolyogva.

- Miért szomorkodsz? –kezdte el simogatni a kezemet.

- Ne kérdezősködj, csak gyere! –fogtam meg a kezét és húzni kezdtem. Nem volt kedvem haza vinni, így kerestem egy helységet. Egy sötét öltözőbe vittem. Magunkra zártam az ajtót. Semmi nem volt a szobában csak egy asztal, ami tökéletes volt nekem. Erősen estem neki ajkainak, majd tolni kezdtem az asztal felé. Felültettem rá és beálltam lábai közé.

Azt sem érdekelt, hogy hívják, semmi. Nekem most csak felejteni kellett. Nyakára tértem rá. Erősen szívogattam, harapdáltam. Nem volt kedvem finomkodni, csak csináltam, amit kellett. Benyúltam lábai közé és bugyin keresztül kezdtem ingerelni.

- Ahh Donghae –nyögött kéjesen a fülembe.

Semmi kedvem, nem volt a hosszú előjátékhoz. Mikor már kellően nedves volt, lerántottam róla a bugyiját. Lehúztam a ruhája tetejét, hogy melleihez férjek. Letoltam a nadrágomat a boxeremmel együtt és azonnal belé nyomtam férfiasságomat.

Hangosan nyögött, mint aki még soha nem csinált volna ilyet. Pedig az ilyen lányok minden este más ágyába fekszenek be. Nekem most tökéletes volt egy ilyen lotyó.

Egyből őrült tempót kezdtem el diktálni. Ő csak erősen kapaszkodott a vállamba és magállás nélkül nyögdécselt. Még gyorsabban mozogtam benne, hadd érezzen.

Már nyikorogni kezdett alatta az asztal és velem együtt mozgott az is, amikor löktem. Hirtelen megfeszült a háta és hatalmasat élvezett. Ilyet én még nem is láttam. Attól elélvezett volna, ha csak ránézek. Mentem tovább, hogy engem is elérjen az orgazmus.

A csaj már lenyugodott és újra nyögni kezdett. Nem kellett már sok ahhoz, hogy elélvezzek.

Megfogtam a fenekét és erősen a férfiasságomra nyomtam. Pár lökéssel később értem el a csúcsot. Morogtam pár mélyet, míg forró nedvemmel töltöttem ki a csajt. Mikor lenyugodtam, felvettem a nadrágomat és mentem is.

- Te elélvezel, engem meg itt hagysz? –kérdezte felháborodottan.

- Egyszer már élveztél. Örülj annak. –mondtam durván és eljöttem.

Jobban éreztem magamat, de még mindig fájt a tudat, hogy Blair mással van. Sok ilyen kaland kell még ahhoz, hogy elfelejtsem.

Egy hét telt el. Azóta szinte mindennap felvittem valakit magamhoz. Sokkal jobban éreztem magamat és kezdtem visszatérni régi önmagamhoz.

Sokat próbálunk a fiúkkal, készülünk a koncertekre. Hogy ennyit dolgozok, még jobban segít a felejtésben. Egyik nap épp Eunhyukkal sétáltam a városban. Már sötétedett, mikor a parkban voltunk. Jól esett csak érezni a nyugalmat, megbeszélni a dolgainkat.

Blair szemszöge

Egyáltalán nem bántam meg, hogy lefeküdtem JuHwannal. Olyan figyelmes volt és annyira vigyázott rám. Azóta még szorosabb lett a kapocs közöttünk.

Bemutatott a szüleinek, akik kedvesen fogadtak engem. Lassan két hónapja vagyunk együtt.

Ki hitte volna, hogy abból a kis találkozásból ez lesz? Mindenesetre örülök neki.

Ma egy kivételes alkalom, hogy nem tud eljönni a fellépésemre. Bár megmondtam neki, hogy nem kell mindegyiken itt lennie. Egy fontos tárgyalása van, így késő estig ott lesz.

Miután letudtam a koncertet, lementem a bárba inni. Nem volt kedvem haza menni, így maradtam egy kicsit. Kikértem a kedvenc koktélomat és onnan szemléltem a tömeget. Egyszer egy ismerős arcot láttam meg, aki leült mellém.

- Jó téged látni. –köszönt rám.

- Én is örülök. Hogy vagy? –öleltük meg egymást, majd beszélgetni kezdtünk.

- Jól, köszönöm. Sokat dolgozunk mostanában, így kellett egy kis kikapcsolódás.

- Megértem. Most nekem is jól esik itt ülni.

- Hogy vagytok a barátoddal? –kérdezett rá kíváncsian.

- Nagyon jól. Tényleg nem gondoltam, hogy ennyire komoly kapcsolat lesz belőle.

- Mióta vagytok együtt?

- Lassan egy hónapja. –mondtam boldogan, miközben kiértük a második italunkat.

- Ennek örülök. Az biztos, hogy nagyon szerencsés a barátod. Nehéz kifogni egy ilyen tökéletes és gyönyörű lányt, mint te. –bókolt kedvesen Leeteuk.

5. rész

Blair szemszöge

            Másnapra beszéltünk meg egy kis kávézást JuHwannal. Már első pillanattól kezdve szimpatikus volt nekem, ezért egyeztem bele. Meglátjuk mi sül ki.

            Otthon a találkozóra készülődtem. Kifinomult ízlésem volt. Egy világos szoknyát választottam, rózsaszínű felsővel és egy fehér magas sarkú. Szerettem csinos lenni.

Mire odaértem, ő már rám várt.

- Szia! Örülök, hogy eljöttél. Foglalj helyet! –köszönt vidáman és kihúzta a széket.

- Köszönöm. –helyet foglaltam. Rendeltünk egy italt, majd beszélgetni kezdtünk. Mint tegnap, most is nagyon jól nézett ki. Tehetős ember lehetett, ami engem egy cseppet sem érdekelt.

- Mióta énekelsz? –kérdezte, mikor megkaptuk a kávénkat.

- Kiskorom óta. Azóta foglalkozok vele ennyire komolyan, amióta idejöttem.

- Mióta vagy itt?

- 4 éve. Szöul belopta magát a szívembe. Gyönyörű ez a város, nem bántam meg, hogy idejöttem. –kortyoltam bele az italomba.

- Én is nagyon szeretek itt élni.

- Mivel foglalkozol? –kérdeztem tőle kíváncsian.

- Az egyik csatornánál vagyok főszerkesztő.

- Komolyan? Ez lenyűgöző. –mondtam lehalva. Tényleg meglepett. Nem semmi.

- Köszönöm.

Órákon át beszélgettünk. Nem is tűnt fel, hogy így elszaladt az idő. Elköszöntünk egymástól, de megbeszéltük, hogy találkozunk még.

Azóta egy hét telt el. Szinte mindennap beszéltünk telefonon vagy találkozgattunk.

Ma délután is az egyik randinkról jöttünk haza. A lakásomig kísért, ahol megkért, hogy legyek a barátnője. Örömmel mondtam igent.

Két hete, hogy egy párt alkotunk JuHwannal. Nagyon jól megvagyunk eddig. Mindig eljön, megnézi a fellépéseimet.

A mai nap sem kivétel. Miután az utolsó dalomat is elénekeltem, elmentem az öltözőmbe átöltözni. Egyből a barátomat kerestem, akit meg is találtam a bárnál.

- Fantasztikus voltál, mint mindig. –ölelt meg.

- Köszönöm.

Egy édes csókot adott ajkaimra. Olyan figyelmes volt, olyan törődő. Tényleg megszerettem.

Elindultunk a kijárat felé. Bepattantunk a kocsijába, majd elvitt vacsorázni.

Még nem történt meg közöttünk az a bizonyos dolog, de türelmesen vár. Tudom, hogy hamarosan készen leszek rá, de biztos akarok lenni, hogy nem csak egy kört akar, aztán elhagy. Bár biztos vagyok benne, hogy nem így van.

Donghae szemszöge

Három hete nem láttam Blairt. Eleinte próbáltam hívni, de nem vette fel vagy kinyomta. Utána abba hagytam a próbálkozásokat. Nagyon hiányzott és ez megőrjített. Én nem szoktam ennyire sóvárogni egy lány után. Általában fordítva szokott lenni.

Egyik délután az ágyamon feküdtem és csak bámultam ki a fejemből, mikor barátom jött be.

- Rossz rád nézni. –ült le mellém.

- Köszi, ezt most jó volt hallani. –mondtam unottan.

- Nem úgy értettem. Mi van veled? Sosem vagy ilyen. –kérdezte, mire ránéztem.

- Nem tudom. Zavar, hogy haragszik rám.

- Blair? Te még mindig miatta sírsz? –döbbent le.

- Nem sírok, csak zavar. –ellenkeztem. Persze nem így volt, de neki nem akartam beismerni.

- Persze. Tudod mire gondolok?

- Mire?

- Tetszik neked. Nem is kicsit. Az zavar, hogy nem omlik a karjaidba. –húzta fel a szemöldökét- Te belé estél.

- Ez nem igaz. Csak nem szoktam meg, hogy visszautasítanak. –védtem magamat.

- Donghae. Itt gyötröd magadat egy lány után, akihez semmi közöd.

Fájt amit mondott, de igaza volt.

- Jó tényleg beleestem. –ismertem be halkan, miközben felültem.

- Rég hallottam tőled ilyet. –mosolygott elégedetten.

- De Hyukie, mit csináljak? Utál engem, amit megértek. De látni akarom.

- Tedd jóvá! És várj még egy kicsit.

Egy hét telt el, amióta beszéltem Eunhyukkal. Ötletem sem volt, hogyan engeszteljem ki.

Egyik este a fiúkkal elmentünk a bárba, ahol Blair énekelt. Már nagyon látni akartam, de féltem, hogy mit fog szólni. Így jobb a fiúkkal, nem akarok egyedül odamenni.

Rendeltünk valami piát, majd kezdődött is a koncert.

Le sem vettem a szememet róla. Gyönyörű volt és boldog. Boldognak láttam. Nem tudtam, hogy ezt most csak megjátssza vagy tényleg túltette magát rajta. Igaz egy hónap eltelt, de én még mindig szenvedek.

A koncert után a hátsó folyosón vártunk rá. Nem sokkal később meg is jelent. Mint mindig, most is gyönyörű volt. Mindig jól nézett ki, mindig odafigyelt a külsejére. Nagyon bele volt merülve a telefonjába, így észre sem vett minket.

- Régen láttunk énekesnő. –szólalt meg Leeteuk, mire felkapta a fejét.

- Úristen. Ne haragudjatok, nem vettelek észre titeket. Hogy vagytok? –mosolygott kedvesen. Nem nézett rám, ami fájt.

- Jól, sokat dolgozunk. Veled mi a helyzet?

Ahogy ezt Teukie ki mondta, egy fiatal férfi lépett Blair mögé és puszilta meg az arcát.

- Ohh fiúk, hadd mutassam be nektek JuHwant, a barátomat. –bújt az említetthez.

Tátott szájjal néztem rájuk. Barátja? Nem ez nem lehet. Komolyan ezzel a gyerekkel van együtt? Összetalálkozott a tekintetünk Blairrel. Látta a szememben a szomorúságot és a döbbenetet. Mélyen néztünk egymás szemébe, majd elfordította a fejét.

- Nekünk most mennünk kell. További jó szórakozást nektek. Majd még összefutunk. Sziasztok. –mondta Blair, majd távoztak. Néztük még, ahogyan ölelve elsétálnak.

Fájdalmat éreztem belülről. Ha nem rontom el azon az estén, akkor most engem ölelne, velem menne haza, engem szeretne. Az enyém lenne.

Az biztos, hogy nem hagyom ennyiben a dolgot. Lee Donghae vagyok. Engem nem ver le egy ilyen gazdag senki. Blair engem fog szeretni.

Blair szemszöge

Fájdalmat és döbbenetet láttam Donghae szemében. Hirtelen megsajnáltam, de ez gyorsan el is múlt. Megbántott engem és megalázott. Nem fogok megbocsájtani neki.

Miután eljöttünk a fiúktól, hozzám mentünk. Most csak JuHwannal akartam lenni.

Átöltöztünk, majd leültünk TV-zni. Fejemet mellkasára hajtottam, ő átölelt engem és simogatott. Egy idő után pici puszikat éreztem meg a vállamon, majd a nyakamon.

Ráemeltem a tekintetemet és hosszasan néztük egymást. Forró csókban olvadtunk össze, miközben ledöntött a kanapéra. Készen állok erre?

4. rész

Donghae szemszöge

Blairt láttam meg egy fickóval nevetgélni és sétálni egy autó felé. Nem tudom, miért de iszonyatosan dühös lettem. Féltékeny lennénk? Nem az biztos nem, csak mérges.

Elindultunk feléjük a fiúkkal, majd szúrósan néztem rá.

- Fiúk, sziasztok! –köszönt boldogan- Hadd mutassam be nektek a nagybátyámat, Tomot. –mutatott a mellette álló fiatalemberre. Ekkor esett le az állam. A nagybátyja? Én meg itt dühöngtem magamban.

- Sziasztok. Örülök a találkozásnak. Sok jót hallottam rólatok. –mondta kedvesen.

- Mi is örülünk. –hajoltunk meg.

- Nekünk most mennünk kell. Majd találkozunk még fiúk. –szálltak be a kocsiba és elhajtottak. Este az ágyamban eszembe jutott a csókja. Még vagy ezerszer át akarom élni azt.

Két nap telet el. Megállás nélkül dolgoztunk, minden este fáradtan estünk haza. Nem volt időm meglátogatni őt és szerintem a héten nem is tudom. De kitaláltam egy kis meglepetést, hogy megmutassam neki a másik oldalamat.

Ma délután meg is csináltam és vártam, hogy ad-e valamilyen reakciót.

Blair szemszöge

Sokat próbáltam mostanában. Emellett új dalokat kezdtem el írni. Minden időmet ezzel töltöttem el. Ma éppen az öltözőmben sminkeltem, mikor kopogtak.

- Tessék? –szóltam ki, majd egy futárfiú jött be az ajtón.

- Ezt Blair Garden-nek hoztam. –tartott a kezében egy hatalmas virágcsokrot. Gyönyörű volt és akkora, hogy én ilyen nagyot még nem láttam. Bárki is küldhette nem spórolt.

- Én lennék. De ki küldte? –vettem át.

- Azt mondták, ne mondjam el. Viszlát hölgyem. –hajolt meg és elment. Jobban szemügyre

vettem az ajándékot és találtam egy kis levelet.

„Szia szépségem!

Régen láttalak, nagyon hiányzol. Sokat dolgozok, így nem tudok menni hozzád. Gondoltam               megleplek, remélem tetszik. Csak tudd, hogy te százszor szebb vagy ennél.

Csókol Donghae.”

Nagyon meglepődtem ezen az ajándékon. Nem mondom, hogy nem esett jól, mert nagyon is.

Kedves gesztusnak találtam. Egyből írtam neki egy üzenetet.

„Nagyon köszönöm, gyönyörű csokor. Meglepődtem, hogy te ilyenre is képes vagy. Észrevettem, hogy nem vagy itt, mert nem zaklatnak percenként. Még egyszer köszönöm.

Puszi Blair.”

Kitettem az asztalomra, majd folytattam a sminkelést. Pár perc és jött egy üzenet, amire válaszoltam. Végig SMS-eztünk egymással, ameddig el nem kezdődött a fellépésem. Sok sikert kívánt. Sokkal jobb lett a kedvem tőle. Annyira édes volt. Nem tudom eldönteni, hogy tényleg ilyen vagy csak megjátssza?

Egy hét telt el. Azóta szinte minden másnap üzeneteket küldözgettünk egymásnak. Ma egész nap otthon voltam és a dalokon dolgozgattam. Ma nem kellett fellépésre mennem.

Otthon voltam, ültem a kanapémon és firkálgattam egy füzetbe. Nem jött ihlet, nem tudtam írni. Elmerengtem a gondolataimban, mikor kopogásra lettem figyelmes. Gyorsan felpattantam és kinyitottam, de a szám is tátva maradt.

- Te meg mit keresel itt? –kérdeztem ledöbbenve.

- Téged szépségem. –mosolygott, majd bejött mellettem. Becsuktam az ajtót és kérdőn néztem rá. Ő csak méregetett engem, miközben kajánul mosolygott. Egy tapadós térdnadrág volt rajtam, egy ejtett vállú felsővel, ami alatt egy kis top volt.

- Régen láttalak és már nem bírtam ki. –jött közelebb.

- Ezért rám törsz a lakásomban? –húztam fel a szemöldökömet.

- Dehogy török. Csak látni akartalak. Miért? Azt ne mondd, hogy zavarok! –húzott hirtelen magához. Nagyon közel volt az arcunk, a levegő is megállt bennem.

- Elég sok a dolgom. Dalokat kell írnom, erre te idejössz és letámadsz.

- Szépségem ez nem letámadás. De ez igen. –és hirtelen ajkaimra tapadt. El akartam lökni, de olyan szorosan húzott magához, hogy semmi esélyem nem volt. Nekinyomott a falnak és hozzám simult. Vad táncot jártak a nyelveink. Miközben oldalamat cirógatta, hirtelen hozzám dörzsölte az ágyékát. Belehümmögtem a csókba. Átfontam a kezemet a nyaka körül. Mikor keze becsúszott a pólóm alá, azonnal ellöktem magamtól.

- Menj innen! –mondtam határozottan.

- Mi? Miért? Csak most lendültem bele, nem állhatunk le. –jött közelebb, de elmentem előle.

- Épp ezért hagyjuk abba. Én nem akarok tőled semmit és nem leszek a kalandod.

- De nem lennél.

- Több éjszakára sem leszek a kalandod. Menj el! És keres egy ribancot magadnak!

- Már találtam egyet. –mondta gúnyosan, de azonnal leesett neki, hogy mit is mondott. Hatalmas pofon csattant az arcán. Könnyek gyűltek a szemembe és remegtem az idegtől.

- Azonnal tűnj el te mocskos állat! –mondtam lassan, de határozottan.

- Blair én annyira sajnálom. Nem akartam, esküszöm nem gondoltam komolyan.

- Fog be! –ordítottam- Azt mondtam tűnj innen! És ha egyszer elmersz jönni az egyik klubba, feljelentelek. Nem érdekel ki vagy, vagy hogy mennyi pénzed van.

- Blair, kérlek

- Tűnj innen! –ordítottam. Miközben folyni kezdtek a könnyek az arcomon. Nem tudott mit csinálni, szomorúan elhagyta a házamat.

El sem hiszem, hogy mit mondott. Visszaültem sírva a füzetemhez. Valamiért ömleni kezdtek belőlem a szavak. Ennyi előnyöm származott belőle.

Késő estig írtam, amíg el nem nyomott az álom. Reggel nyúzottan keltem fel és mentem be a klubba. Egész napos próba után, semmi kedvem nem volt vigyorogni és énekelni.

A fellépés után egyből hazaindultam. Nagyon matattam a táskámban, így nem vettem észre, hogy neki megyek valakinek.

- Ne haragudj, de nem láttalak. –hajoltam meg.

- Ugyan semmi gond. Te vagy az énekes? –esett le neki. Ekkor néztem rá. Egy nagyon helyes, fiatal férfi állt előttem. Márkás ruhákban, látszott, hogy ad a külsőjére.

- Igen, én lennék. –mosolyogtam.

- Fantasztikus hangod van. Hadd mutatkozzak be. A nevem Im JuHwan. –nyújtott kezet.

- Blair Garden. –fogadtam el a kézfogását.

- Lenyűgöző a tehetséged. Sokat járok ide, hogy megnézhessem az előadásodat. –bókolt.

- Köszönöm, ez nagyon kedves volt tőled.

- Szerintem ezzel még sokan mások is így vannak. –válaszként csak lehajtottam a fejemet.

- Rossz emlékre tapintottam. Ne haragudj. –kezdett bocsánatot kérni.

- Ugyan, semmi gond. –nevettem.

- Esetleg lehetne róla szó, hogy máskor is találkozzunk? Szívesen megismernélek.

- Persze, örömmel. –egyeztem bele mosolyogva.

3. rész

Donghae szemszöge

Kicsi csókokkal leptem el a nyakát. Azonnal ellökött, de én élveztem azt a pár pillanatot.

- Mégis mit képzelsz magadról? Azért mert idol vagy, azt hiszed, mindent megtehetsz? –nézett rám dühösen. Én csak mosolyogtam, mint egy vadalma.

- Ugyan szépségem. Miért ellenkezel ennyit? –szorítottam a falhoz és simultam hozzá.

- Undorító perverz állat vagy. Tűnj el innen és ne nyúlj hozzám! –mondta, majd beiszkolt az ajtón és rám vágta. Jó, kezdek kiborulni. Sosem kellett még ennyit küzdenem egy nőért. Csak azért is megpuhítom. Haza mentem és egyből aludni készültem.

Blair szemszöge

Undorító disznó. Egyből a zuhanyhoz mentem és lemostam magamról az undorító nyál maradványait. Komolyan, hogy lehet valakinek ekkora arca?

Másnap este a kedvenc báromban léptem fel. Megittam egy italt kezdés előtt, ami általában hagyomány volt. Hogy kellően ellazítson estére.

Itt mindig több számmal léptem fel, mint a többi klubban. Imádtam ezt a helyet. Olyan hangulatos volt és itt léptem fel először. Ezért maradt meg annyira bennem.

A koncert után a pulthoz mentem és kértem a szokásos italomat.

- Nocsak, kit látnak szemeim? –jött egy hang mögülem.

- Komolyan követned kell mindenhova? –fordultam meg. Ekkor láttam, hogy közvetlen mögöttem volt, így majdnem összeértek ajkaink.

- Ez a helyzet nagyon tetszik. De egy másikat is szívesen kipróbálnék. –búgta.

- Ki foglak tiltani erről a helyről. És az összes többiről is.

- Ugyan szépségem, egy idolt nem tilthatsz ki. De most gyere! –ragadta meg a kezemet és húzni kezdett. Nyafogtam, próbáltam szabadulni, de nem jött össze.

Az egyik páholyba vitt, majd becsukta az ajtót.

- Minek jöttünk ide? –kérdeztem.

- Itt senki nem zavar meg minket. Nyugodtan lehetünk kettesben. –ült le mellém szorosan.

- El is felejtheted. –álltam volna fel, de visszarántott. Lefektetett az ágyra, átnyúlt felettem és felém térdelt. Hirtelen a vér is megfagyott bennem.

- Ez a helyzet sokkal jobban tetszik. Csak nem ijedtél meg? –kérdezte kaján vigyorral.

- Nem. –vágtam rá.

- Reméltem is. Mert egy ilyen lánynak, mint te, ez a helyzet nem szabad, hogy gondot okozzon. 

- Miattad kínos, mivel undorodom tőled. –vágtam vissza.

- Segítek rajta. –ezzel az ajkaimra tapadt. Szenvedélyesen és tüzesen kezdte el falni azokat. Nyelvével ajkaimat nyalogatta, majd átdugta az én számba.

Mivel kezeivel az én kezemet fogta, így nem tudtam lelökni magamról. Ahogy ellenkeztem, úgy vadult ő. Belehümmögött a csókba, amit én is követtem. Meg kell mondjam, őrült jól csókolt, de nem vesztettem el az önkontrollomat. Hirtelen felhúztam a térdemet, így becses kincsét találtam el. Fájdalmasan felnyögött, majd mellém esett az ágyra.

- Ezt neked, ha kikezdesz velem. –mondtam és ott hagytam. A bárból is eljöttem, hogy még véletlenül se találkozzak vele. Kicsit azért sajnáltam, mert nem lehetett kellemes érzés, de nem foglalkoztam vele. Hogy jön ahhoz, hogy csak így letámad? Ezek után megnézem, hogy környékez meg.

Donghae szemszöge

Összeszorított szemekkel feküdtem az ágyon. Elmondhatatlanul fájt az ágyékom, ahol megrúgott. El sem hiszem, hogy ezt tette. Éreztem, hogy tetszett neki a csók. Mellesleg annyira jó érzés volt, mikor összetalálkozott a nyelvünk. Olyan tüzes volt és szenvedélyes, ahogyan elképzeltem. Milyen lehet az ágyban, ha egy kis csókkal így beindított?

Miután csökkent a fájdalom, elindultam haza. Úgyis tudtam, hogy már nincs itt. Majd legközelebb megpróbálom megint. Nehogy azt higgye, hogy ennyitől megtántorodok. Addig nem állok le, amíg el nem élvez alattam.

Ahogyan a közelében vagyok, annál jobban kezdek beleesni. Vissza kell fognom magamat. Egy kalandnál nem lehet több. Max kettő, de ennyi.

Másnap egész nap próbáltunk. Dögfáradtan estem haza, a többiek már otthon voltak. Ilyenkor együtt laktunk, de volt egy külön házam is.

- Ti meg hova mentek? –kérdeztem tőlük, mikor megláttam, hogy ki vannak öltözve.

- Megmutatjuk a többieknek Blairt. Te nem jössz? –kérdezte Leeteuk.

- Dehogynem.

Felpattantam, átöltöztem és már indultunk is. Nem érdekelt mennyire voltam fáradt, látnom kellett. Egy távolabbi asztalhoz ültünk le. Ahogy rendeltünk italt, úgy kezdődött a műsor.

Egy ezüstösen csillogó ruha volt rajta, ami nem a hosszúságáról volt híres. Hozzáillő smink és cipő. Gyönyörű volt.

A fiúknak tetszett az előadás, egyből a színfalak mögé mentünk. Persze beengedtek minket.

- Üdv az énekesnőnek. –nyitott be a vezetőnk, majd követtük.

- Sziasztok! De rég láttalak titeket. –mosolygott és állt fel azonnal. Hazudsz szépségem, mert tegnap elég jó találkozónk volt. Persze erről senki nem tudott.

- Bemutatnám neked a csapat többi tagját. –ismerkedett meg a többiekkel. Sokat beszélgettünk még az öltözőjében. Mi menni készültünk, de megbeszéltük, hogy máskor is jövünk, ha ő is eljön az egyik fellépésünkre.

Már mindenki kiment, mikor észrevétlenül visszaosontam hozzá. Éppen öltözött, de ahogyan meglátott egy köntöst csavart maga köré.

- Már megint te? Miért nem lepődök meg? –mondta gúnyosan.

- Ejnye szépségem. A tegnapi miatt ez a minimum, hogy bejöhetek. –mentem közel hozzá.

- És mi lenne a maximum?

- Ha kiengesztelnél valamivel. Tudod, nagyon fájt, amit tegnap okoztál.

Gondolkozott pár pillanatig, majd rám nézett. Arcomat kezei közé fogta és erősen megcsókolt. Ő, megcsókolt engem! Teljesen lefagytam. Szenvedélyesen tépte ajkaimat, majd bele is nyögött a csókba. Egy nagy cuppanással vált el tőlem.

- Megfelel? –kérdezte mosolyogva.

- Meg. –mondtam még mindig sokkos állapotban.

- Akkor mehetsz is. –lökött ki az öltözőből. Hatalmas vigyorral a fejemen mentem vissza a többiekhez.

- Veled meg mi történt? –kérdezte Eunhyuk.

- Semmi különös. Minden a legnagyobb rendben van. –vigyorogtam tovább.

Lassan, de enyém lesz ez a lány. Lehet, hogy nem így kéne viszonyulnom hozzá. Mostantól egy újabb stílust mutatok neki, ami szintén én vagyok. Csak ezt az oldalamat kevesebben látják, de ő megérdemli, hogy megismerje. Amikor kiértünk a klubból, egy nem kellemes látvány fogadott. Elöntött a düh teljesen.

2. rész

Donghae szemszöge

Napok teltek el azóta, amióta beszéltem Blair-rel. Az a lány gyönyörű. Annyira megkívántam, hogy addig megyek, amíg meg nem szerzem. Volt egy órám, így elmentem a városba kávézni. Napszemüveg, sapka, hogy senki ne vegyen észre.

Már visszafele sétálok, mikor egy ismerőst látok meg befordulni az egyik szűk kis utcába. Rögtön felismertem az öltözködéséről. Követni kezdtem és már mikor az utca közepén voltunk, átöleltem hátulról. Hatalmasat ugrott.

- Te? Mégis mit csinálsz? –kérdezte ledöbbenve, mikor meglátott.

- Csak sétálgatok. Nem kéne egy fiatal lánynak egyedül sétálnia ilyen helyeken. Bárki megtámadhatja. –vettem fel a csábító mosolyomat.

- Igen. Mint például ilyen perverzállat, mint te? –húzta fel a szemöldökét.

- Ohh kicsim, nem is tudod mennyire jó vagyok.

- Az egódból ítélve semennyire. –mondta lenézően, majd elindult.

- Miért viselkedsz így velem? Semmi rosszat nem tettem veled. –mentem mellé.

- Ismerem a fajtádat és nem kérek belőle. –mondta úgy, hogy rám sem nézett.

- Te sem vagy mindennapi eset szépségem.

- Ne nevezz így! Hívd így azokat a lányokat, akiket megfektetsz.

- Pont egy ilyen lánnyal beszélek. –mosolyogtam önelégülten. Mérgesen nézett rám, majd még gyorsabban kezdett el menni. Csak nevetve néztem, ahogyan távolodik.

- Találkozunk még szépségem. –kiabáltam utána.

Imádtam, mikor így látom. Olyan szenvedélyes és vad. Remélem az ágyban is ilyen. Vissza kellett mennem a próbára. Nem lehetett levakarni a mosolyt a képemről.

- Veled meg mi történt? –kérdezte Eunhyuk, a legjobb haverom.

- Emlékszel Blair-re?

- Az énekes csaj. Igen, mi van vele? –rántotta meg a vállát.

- Ő az új áldozatom. –mosolyogtam kajánul.

- És tudja már?

- Igen, de nagyon nem akarja. Nehéz lesz megszerezni, de annál jobb lesz a végeredmény.

- Sok sikert, de tuti, hogy őt nem fogod ágyba vinni. Nem olyan lány. Amúgy meg annyira kedves volt és szép. Miért csinálod ezt?

- Mert kedves és szép. Nem csak szép, ez a lány gyönyörű. És vad, magabiztos, tehetséges és őrülten dögös. Ezért kell nekem.

- Miért csak megfektetni akarod? –kérdezte értetlenül.

- Azt nem mondtam, hogy csak egyszer. –nevettem halkan, hogy a többiek ne hallják meg.

- Kíváncsi leszek, mi sül ki ebből. –veregette meg a vállamat.

- Én is.

Eunhyuk-kal mindent megbeszélünk. Ő is elmondja nekem az ilyen ügyeit és segítünk egymásnak, támogatjuk a másikat. Ő a legjobb barátom. Mindent tud rólam, ahogyan én is róla. Ezért is tudja, hogyha én egyszer akarok valamit, az úgy is lesz. Vagy megszerzem magamnak.

Blair szemszöge

Kiborít ez az ember. Hogy lehet valaki ekkora tapló? Egy bunkó idol, aki nagyra van magával. Nagyot fog koppanni, mert engem a világon, soha nem fog megszerezni.

Elintéztem még a dolgaimat, majd elindultam a bárba.

Nagyon jó este volt, szerencsére ő nem volt ott. Fáradtan estem haza. Elmentem fürdeni és pihenni egy kicsit a forró vízbe. Hirtelen megcsörrent a telefonom, de nem írt ki számot.

- Háló? –szóltam bele.

- Szia szépségem! Hiányoztam? –itt esett le, hogy ki beszél.

- Honnan tudod a számomat?

- Az most nem lényeg. Nem akarnál most találkozni velem? Csak egy séta, semmi több.

- Felejtsd el. Soha nem megyek el veled sehova se. –mondtam, miközben kiszálltam a kádból és magam köré csavartam egy törülközőt.

- Akkor más dolgokhoz kell fordulnom, hogy lássalak. –tette le a telefont.

- Miről beszél ez? –kérdeztem magamtól.

Ekkor csöngettek. Ahogy voltam, úgy mentem kinyitni az ajtót.

- Rég hallottam a hangodat. –mondta az idegen, ahogy kinyitottam az ajtót. Mosolyogva támasztotta az ajtófélfát.

- Komolyan rendőrséget fogok hívni. –mondtam dühösen.

- Ugyan már. Amúgy tetszik az öltözéked. –nézett végig rajtam, majd megnyalta a száját.

- Undorító vagy. Honnan tudod, hol lakom?

- Az legyen az én dolgom. Nem hívsz be? –nézett rám nagy szemekkel.

- Nem. –vágtam rá határozottan.

- Ejnye, nem illik így bánni egy vendéggel.

- Nem vagy vendég. –horkantam fel.

- Akkor mid legyek? Egy barát, vagy lelki támasz. Esetleg szerető? –kérdezte huncut mosollyal. Az agyamat eldobom, hogy mekkora bunkó.

- Senkim. –vágtam rá az ajtót és eljöttem onnan.

- Egyszer úgyis megunod ezt. Én várok rád szépségem. –kuncogott a zárt ajtó előtt.

Átöltöztem a pizsamámba és elmentem aludni. Holnap egész nap a Burlesque bárban leszek és a showt csináljuk. Kipihentnek kell lennem, hogy egész nap és este is toppon legyek.

Már reggel fél kilenckor ott voltam. Hamarosan a táncosok is megérkeztek. Nagyon közel állt hozzám ez a stílus, szerettem itt dolgozni.

- Blair, megnéznéd a ruhákat, hogy mindegyik rendben legyen? –kérdezte YiJung.

- Persze.

Minden számhoz más ruha tartozott és más kellék. Alaposan átnézegettem őket, hogy rendben legyenek. Jóban voltam az itteni lányokkal is. Teltek az órák, már csak azt vettem észre, hogy este van. Kinyitottunk és szépen érkeztek sorba a vendégek. Kezdődhetett a show.

YiJung-gal a színfalak mögül néztük az egészet. Nagyon jó este volt. Szerettük ezt a helyet, mert nem szokványos. Törzsvendégek jártak szinte ide, néha hoztak egy-egy új arcot is. Ennyi, nem kellett más.

Későn indultam haza, az egész ház csöndes volt. Már az ajtómat nyitottam, mikor megéreztem egy meleg leheletet a nyakamon, két kezet a derekamon és egy alakot, aki hátulról hozzám simult.

- Végre megérkeztél szépségem. –búgta a fülembe.

- Komolyan feljelentelek zaklatás miatt. –fordultam meg, de ő nem hátrált.

- Ugyan, én nem zaklatlak. Neked is jó lenne, tudom, hogy akarod. –kezdte el puszilgatni az arcélemet, majd a fülem tövét.